Rauschenberger Péter

  • Rauschenberger Péter

Rauschenberger Péter cikkei

Riszálja, vagy nem?

  • Rauschenberger Péter
Rózsa Péter Mentőöv c. cikkében (Magyar Narancs, 2012. február 16.) nem kevesebbet állított, mint hogy az LMP-nek azt a döntését, mely szerint nem vesz részt az ellenzéki kerekasztalban, úgy kell értelmezni, hogy szavak nélküli koalíciós ajánlatot tett a Fidesznek. Ezt, a szerző szerint, a Fidesz persze érti, és azzal fogja meghálálni, hogy szól Simicskának, hogy ugyan tőkésítse már föl az LMP-t, úgy 15 százalékig, és már kész is a következő ciklus stabil kormánykoalíciója.

Kiállítás - Az Embergép éneke - Z generáció - A hangművészet és a zenetechnika orosz úttörői 1910-től az 1930-as évekig

  • Rauschenberger Péter
A tízes-húszas évek orosz forradalmárművészei által vizionált utópia ma már inkább disztópia benyomását kelti, ők viszont rendületlenül hittek annak a reménybeli folyamatnak a sikerében, amely "...a piszmogó embertől a gép költészetén át a százszázalékosan elektromos emberig vezet". Az idézet a petrográdi Neurológiai Intézet volt hallgatójától, a már régebb óta hangköltészettel, később pedig híradófilm-készítéssel foglalkozó Gyenyisz Kaufmantól, művésznevén Dziga Vertovtól származik, aki A Donyec-medence szimfóniája című filmjéhez használta föl az általa rögzített hétköznapi hangokat és zajokat. Ennek az ember-gép fixációnak az intézményi lecsapódása volt a Moszkvában 1920-ban létrehozott Központi Munkaintézet, ahol a munkások és a gépek minél szorosabb együttműködését kutatták a biológia és a mérnöki munka szintézisének megvalósítása érdekében, lelkes és széles körű társadalmi érdeklődés mellett. Az intézet részévé vált a Projekciós Színház is, amely azt a törekvést hordozta a nevében, hogy a művészi tevékenység célját többé ne a megvalósult műalkotásban, hanem az ennek létrehozásához alkalmazandó módszerek tökéletesítésében és felmutatásában lássa meg a művész és a műélvező. Ennek érdekében a színpadi mozgást is elemeire bontva igyekeztek analizálni, az egy helyben álló ember által elérhető távolságot tekintve zenei kölcsönfogalommal "oktávnak" mint kiinduló egységnek.

film - Vak szerelmek

  • Rauschenberger Péter
Egy barcelonai kutatócsoport felderítette, hogy a szerelem a maga dopamin-, illetve szerotonintermelésével - hisz mi más is ez a zsigereket átjáró romantikus baromság, mint színtiszta kémia - kikapcsolja az agy azon zónáját, ami az egyes személyek értékeléséért felelős. Némi vigasz - a patkányokon végzett kutatásokból derült ki -: ez a folyamat az állatoknál is végbemegy.

Törékeny lelkesedés - Üti-e az evolúció a teremtést?

  • Rauschenberger Péter
Ahogy Hraskó Gábor múlt heti cikkéből is kitűnt (A tudás fájától a törzsfáig, Magyar Narancs, 2009. február 12.), az evolúcióelmélet nem Isten létezésének, hanem az Isten léte mellett felhozott hagyományos érvek egyikének, a Paley-féle órásmesterérvnek a cáfolata. Paley kicsit több mint kétszáz éve azt állította, hogy az élőlények bonyolult és célszerű struktúráiból épp olyan biztonsággal lehet következtetni Isten létezésére, ahogy egy óra létezéséből az órásmesterére. Érvelésének veleje az volt, hogy nem talált más magyarázatot a növények és állatok célszerű komplexitására. Darwin ötven évvel később publikált elmélete azonban egy kielégítő alternatív magyarázat. Rauschenberger Péter

Kövess minket: