Nem könnyen veszem rá magam, hogy válaszoljak erre a cikkre. Magán viseli ugyanis azokat a jegyeket, amiket szívből utálok sok publicisztikában. Ezek egyike az empirizmus következetes elutasítása - az összeesküvés-elmélet mindent visz, a tények meg kössék föl a gatyájukat. A másik, hogy fel sem merül: a vitapartner érveit esetleg meg kéne fontolni, legalább valami kísérletet kéne tenni, hogy kimutassuk, az érvek rosszak vagy hazugok - egyszerűen tudomást sem kell venni róluk. Így aztán a publicisztikai irodalom jelentős részben a lázálomba oltott rágalmazás műfajában születik.
Vessünk egy pillantást a tényekre.
*
A Fidesz két központi elemből álló politikai stratégiát követ. Ezek egyike a "centrális erőtér" megteremtése és konszolidálása. Le kell számolni a liberális demokráciával, helyette a többségi elven alapuló, korlátozott demokrácia kell. Nincs szükség a hatalom megosztására, a közjogi intézmények egymást ellenőrző, korlátozó funkciójára. Nosza, csinovnyikot minden, korábban független intézmény élére. Sajtódominancia kell, egypárti, fenyegető médiahatóság, joystickkal irányított közmédia. A parlamentnek dugó. A jogvédelem és jogérvényesítés intézményeit visszafejlesztjük, gyarmatosítjuk. A civil szerveződéseket kivéreztetjük. A kultúrában és a gazdaságban mindenkinek éreznie kell, hogy vagy beáll a sorba, vagy megszűnik létezni. A választási rendszer pedig, ameny-nyire lehet, segítse elő, hogy évtizedekig ugyanaz a koncepció irányítsa az országot.
Ez utóbbi a stratégia másik fő eleme, a tartalmi-közpolitikai koncepció. Ennek lényege, hogy lesz magyar felemelkedés, legalábbis gazdasági értelemben, de nem akármilyen áron. Olyan áron, amit a centrális erőtér stabilizálása nélkül aligha bírna ki a kormányzó pártszövetség. Európában megnyerjük az adóversenyt - ha törik, ha szakad, nálunk lesz a legolcsóbb befektetni és foglalkoztatni. Egy arasszal a béka segge alá pozicionáljuk a munkavállalói jogokat, szétverjük a társadalmi érdekegyeztetés intézményeit. A munkakínálatot a szociális védelem szintjének durva leszállításával élénkítjük. A közszolgáltatásokat a polgárháborúban álló afrikai országok szintjére butítjuk, hogy ne kerüljenek sokba. A jövedelempolitikában pedig a jövedelmi spektrum felső részét kedvezményezzük az alsó rész rovására. Hadd erősödjön a nemzeti burzsoázia, hadd húzzanak jobban az erősek, az alsó egyharmad meg mehet a Taigetoszra.
Körülbelül ez Orbán államának lényege. Egyben körülbelül minden, ami ellen az LMP létrejött.
*
Természetesen senkitől nem várható el, hogy tudja, mit akar az LMP. Senkitől nem várható, hogy ismerje az LMP alapdokumentumait, programját, másfél éves ellenzéki magatartását, vagy egyáltalán bármilyen tartalmi megnyilvánulását. Legfeljebb attól, aki nekilát, hogy másfél biten megfejtse, miről is szól az LMP. "Akarsz, vagy nem akarsz, öcsém, Ferenccel és Attilával együttműködni, arra válaszoljál. Nem nagyon? Akkor te a Viktornak falazol, hiába tagadod." Körülbelül így lehetne összefoglalni azt a politikai elemzést, amit Rózsa is képviselni látszik a cikkében.
Az LMP tartózkodása az ellenzéki kerekasztaltól minden ellenkező híreszteléssel szemben azon az egyszerű belátáson alapul, hogy az Orbán-rendszer nem előzmény nélküli. Ahhoz, hogy Orbán és alázatos szolgái most a siker reményében láthattak hozzá ahhoz, hogy az imént vázolt gazemberséget elkövessék a hazánk ellen, kellett a megelőző húsz év csődje. Az Orbán-rendszer létrejöttének lehetőségi feltételeit, ha szabad ilyen kantiánus fogalmakkal élni, jelentős részben a megelőző öt ciklus állította elő, amelyek közül háromban a Magyar Szocialista Párt volt a kormány vezető ereje. A kudarc részben közpolitikai természetű. Terjedelmi okokból most csak két, magáért beszélő tényt említek. Magyarországon ma gyakorlatilag ugyanannyian dolgoznak, mint 1993-94-ben, amikor az átalakulási válság után a gazdaság közel másfél évtizedes növekedési szakaszba kezdett. A kétezres évek PISA-felmérésein sikerült OECD-csúcsot felállítani abból, hogy az oktatási rendszerünk mennyire képtelen a hozott hátrányok enyhítésére. A kudarc másik része a demokratikus normákkal kapcsolatos. Európa egyik legigazságtalanabb országában nagyobbat farag a demokrácián a korrupció, mint máshol. A gazdaság és a politika közti intézményes összefonódás a közügyekben való egyenlő részvétel elvét alakítja maszlaggá. Gyurcsány híres beszéde arról szól, hogy abban a minimális értelemben működik-e a demokrácia, hogy egy lezáruló kormányzati ciklus teljesítményét hiteles információk birtokában értékelhetjük-e a szavazatunkkal, és előre tekintve valamennyire meg tudjuk-e ítélni, mi a szavazatunk tétje. És akkor még nem beszéltünk 2006 októberéről, a gyülekezési jogot önkormányzati rendeletben korlátozni igyekvő liberális főpolgármesterről és más pofonokról, amiket a demokrácia kapott.
Az LMP azoknak a pártja szeretne lenni, akik úgy állnak szemben az Orbán-rendszerrel, hogy a hozzá vezető út kritikáját is napirenden akarják tartani. Semmi baj a Szolidaritással, a 4K!-val, a Millával és az Orbán-rendszerrel szemben álló többi új kezdeményezéssel. 'k a potenciális szövetségeseink ebben. Az ellenzéki kerekasztalra irányuló kezdeményezéssel az volt a baj, hogy nem láttuk: nem lesz ebből az, hogy szőnyeg alá söpörjük az idáig vezető utat, és a keblünkre öleljük a demokráciát féltők táborában azokat, akik súlyosan felelősek azért a helyzetért, amelyben Orbán egyáltalán esélyesnek látta ezt a puccsot megkísérelni.
*
Az 1989-90-es jogállami forradalom által létrehozott liberális demokrácia hívei vagyunk, és természetesen nem akarunk egyenlőségjelet tenni azok közé, akiket felelősség terhel a liberális demokrácia hitelvesztéséért, és azok közé, akik lebontották. Nem akarunk Orbán államában élni, és eszünk ágában sincs asszisztálni a konszolidálásához. Az Orbán-rendszert azonban nem tudjuk leváltani, ha ugyanazokat a szavazókat kergeti az MSZP, a DK, az LMP és még ami létrejön a jelenleg parlamenten kívüli szerveződésekből. Nekünk az a feltevésünk, hogy sokan vannak az országban, akik úgy állnak szemben Orbánékkal, hogy közben nem szeretnék, ha ez egyben azt is jelentené, hogy felmentést és igazolást adnak mindenre, ami idáig vezetett. Szerintünk ők is kellenek a kormányváltáshoz. Az ő megnyerésükre azt a furfangos stratégiát eszeltük ki, hogy azt mondjuk, amit gondolunk. Olyan nehéz ez?
A szerző filozófus, LMP-alapító, a párt parlamenti frakciójának tanácsadója.
