- pki -

Edvard Radzinszkij megszállottja a vastag, történelmi könyveknek, hétszáz oldal alatt képtelen megállni, azonban ezt a hétszáz oldalt képtelen megtölteni tényekkel. Sztálinról szóló könyvét, akár II. Miklósról, az utolsó cárról szólót, érdektelen, fárasztó visszaemlékezésekkel kezdi, például, hogy mit is mondott annak idején idősebb Radzinszkij a Vezérről.

Igen, így, vessző nélkül, hogy már a főcímnél legyen valami rossz érzés, ami később csak fokozódik. A filmre utaló gesztus a hetvenes és nyolcvanas évek underground életvezetését szándékozott leltárba venni a témához szükséges legkisebb hozzáértés nélkül. A beszélő fejeket felvonultató alkotás, ami szemben a hasonló célt kitűző produkciókkal még a rádiójáték színvonalát sem érte el, leginkább egy folyóiratban lenne elképzelhető, persze szerkesztett formában. Így azonban - annak ellenére, hogy Kovácsy Tibor külpolitikus, barát és egyebek, felejthetetlen alakítást nyújt benne - a fércművek minden jellegzetességét hordozva egy rettenetes és minden bizonnyal megérdemelt vizuális apokalipszis előszelét vetíti előre. És ez a képzavar csak halovány ízelítő.