Könyv: Szoszó nincs többé (Edvard Radzinszkij: Sztálin)

  • - pki -
  • 1998. április 9.

Zene

Edvard Radzinszkij megszállottja a vastag, történelmi könyveknek, hétszáz oldal alatt képtelen megállni, azonban ezt a hétszáz oldalt képtelen megtölteni tényekkel. Sztálinról szóló könyvét, akár II. Miklósról, az utolsó cárról szólót, érdektelen, fárasztó visszaemlékezésekkel kezdi, például, hogy mit is mondott annak idején idősebb Radzinszkij a Vezérről.

Edvard Radzinszkij megszállottja a vastag, történelmi könyveknek, hétszáz oldal alatt képtelen megállni, azonban ezt a hétszáz oldalt képtelen megtölteni tényekkel. Sztálinról szóló könyvét, akár II. Miklósról, az utolsó cárról szólót, érdektelen, fárasztó visszaemlékezésekkel kezdi, például, hogy mit is mondott annak idején idősebb Radzinszkij a Vezérről.

A könyvből kiderül, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin, először Szoszó, majd Koba, majd Sztálin Koba és végül Sztálin néven egy nagyon gonosz ember volt, aki mindent megtett, hogy:

a) akkora hatalmat szerezzen, amekkorába belefér az egész világ, ha máshogy nem, legalább összehajtogatva;

b) megbüntesse a zsidókat, akik csak kereskednek, és még az ő taníttatását is segítették;

c) lemészárolja azokat, akik valaha is olyat mondtak (Leninről, Sztálin anyukájáról, a proletár forradalomról és Vagyim Sefnerről, akit pedig nem is ismert), hogy az neki nem tetszett.

Edvard Radzinszkij gyakorta próbálkozik irodalmi elemekkel könyvében; ezek részben feleslegesek, részben rosszak: "Bizony, Koba Sztálin egyáltalán nem szürke folt"; "Ezzel kezdetét veszi a végjáték" meg hasonlók. Ilyen slusszpoénokkal próbálja szellemesen befejezni a fejezeteket, de igyekezete még a Népszabadság Mozaik rovatának rövid híreit bevezető kiemelt hír általánosan rettenetes befejezését is alulmúlja.

Magáról Sztálinról egyébként nem tudunk meg semmi újat, legalábbis tényeket, ám számtalan felvetésről értesülünk, amit általában valamelyik levéltárban deliráló orosz muzsikok mesélnek a szerzőnek, vagy a szibériai hómezőkről írott levelekben üzenik meg hasonló idegállapotú, félig már medve, félig fenyő állagú nyugdíjasok.

Minden más - esetleges - információ elvész az unalmas szövegtengerben, de még ha maradna is valami az utolsó fejezetekre, azt már úgysem olvassa el senki, mert nagyjából a második világháború részletes ismertetése előtt mindenki leteszi a könyvet.

Csak reménykedem, hogy Soproni Andrásnak, a kötet fordítójának nincs szerepe ebben a végtelen unalomban, de legalább feljavítgathatta volna az olyan mondatokat, mint a "Nagy játékos ez a Koba"-szerű röhejes rettenet.

Európa Kiadó, 1997, 707 oldal

- pki -

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.