Edvard Radzinszkij megszállottja a vastag, történelmi könyveknek, hétszáz oldal alatt képtelen megállni, azonban ezt a hétszáz oldalt képtelen megtölteni tényekkel. Sztálinról szóló könyvét, akár II. Miklósról, az utolsó cárról szólót, érdektelen, fárasztó visszaemlékezésekkel kezdi, például, hogy mit is mondott annak idején idősebb Radzinszkij a Vezérről.

Edvard Radzinszkij megszállottja a vastag, történelmi könyveknek, hétszáz oldal alatt képtelen megállni, azonban ezt a hétszáz oldalt képtelen megtölteni tényekkel. Sztálinról szóló könyvét, akár II. Miklósról, az utolsó cárról szólót, érdektelen, fárasztó visszaemlékezésekkel kezdi, például, hogy mit is mondott annak idején idősebb Radzinszkij a Vezérről.

A könyvből kiderül, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin, először Szoszó, majd Koba, majd Sztálin Koba és végül Sztálin néven egy nagyon gonosz ember volt, aki mindent megtett, hogy:

a) akkora hatalmat szerezzen, amekkorába belefér az egész világ, ha máshogy nem, legalább összehajtogatva;

b) megbüntesse a zsidókat, akik csak kereskednek, és még az ő taníttatását is segítették;

c) lemészárolja azokat, akik valaha is olyat mondtak (Leninről, Sztálin anyukájáról, a proletár forradalomról és Vagyim Sefnerről, akit pedig nem is ismert), hogy az neki nem tetszett.

Edvard Radzinszkij gyakorta próbálkozik irodalmi elemekkel könyvében; ezek részben feleslegesek, részben rosszak: "Bizony, Koba Sztálin egyáltalán nem szürke folt"; "Ezzel kezdetét veszi a végjáték" meg hasonlók. Ilyen slusszpoénokkal próbálja szellemesen befejezni a fejezeteket, de igyekezete még a Népszabadság Mozaik rovatának rövid híreit bevezető kiemelt hír általánosan rettenetes befejezését is alulmúlja.

Magáról Sztálinról egyébként nem tudunk meg semmi újat, legalábbis tényeket, ám számtalan felvetésről értesülünk, amit általában valamelyik levéltárban deliráló orosz muzsikok mesélnek a szerzőnek, vagy a szibériai hómezőkről írott levelekben üzenik meg hasonló idegállapotú, félig már medve, félig fenyő állagú nyugdíjasok.

Minden más - esetleges - információ elvész az unalmas szövegtengerben, de még ha maradna is valami az utolsó fejezetekre, azt már úgysem olvassa el senki, mert nagyjából a második világháború részletes ismertetése előtt mindenki leteszi a könyvet.

Csak reménykedem, hogy Soproni Andrásnak, a kötet fordítójának nincs szerepe ebben a végtelen unalomban, de legalább feljavítgathatta volna az olyan mondatokat, mint a "Nagy játékos ez a Koba"-szerű röhejes rettenet.

Európa Kiadó, 1997, 707 oldal

- pki -