Film
Gelányi Imre Hajdu Szabolcs filmjeiben visszatérő szereplő, ám míg a rendező trilógiájának első két részében mellékszerepekben tűnt fel, az Egy százalék indián agresszív, részeges Rajmundjaként immár övé a főszerep. Interjú.
„Az unalmat kockáztatom”
Jövő héten kerül a mozikba új filmje, a Január 2., ennek kapcsán beszélgettünk Szilágyi Zsófia filmrendezővel a pakolás misztikumáról, a napi rutin monotonitásáról, a filmkészítés nehézségeiről és egy szakítás rejtélyeiről.
Szimler Bálint: „Az a fajta kussoltatás, ami az iskolában megy, hatással van a rendszerre, amelyben élünk”
A megjelenésünk napján mozikba kerülő Fekete pont című film rendezőjével a kussoltatás helyzeteiről, az évnyitókról, az értékrendünk fontosságáról és a filmszakma csendjéről beszélgettünk.
„Ez nem olyan vígjáték, amilyeneket általában felkínálnak nekem Amerikában”
A Dallas Bobby Ewingja a Lepattanó című magyar sportvígjátékban egy milliárdost alakít, aki a véletlenek furcsa játékának köszönhetően egy magyar gombfocicsapat szponzorává válik. Nemcsak arról mesélt nekünk, hogyan került a filmbe, de megosztotta véleményét a tavalyi fővárosi diáktüntetésről is, amelybe a forgatás idején botlott bele.
Kicsik és nagyok
A társadalmi olló pengéinek vészes távolodását felhozni már szinte infantilis törekvés, tehetősek, gazdagok, egyenlőbbek mindig is lesznek, de az átlagpolgár sem marad eszköz nélkül.
Visszatérő démonok
Míg más idősödő rendezők a relevancia elvesztésével küszködnek, Agnieszka Holland talán még le is adna a rá irányuló figyelemből. A nálunk nyáron bemutatott 2023-as Zöldhatár című filmje kapcsán érdemes számba venni magát az életművet is.
Az utolsó európai filmcsillag
Ha valaki csak egy filmet akar megnézni Alain Delontól, az utolsó európai filmcsillagtól, az válassza a Kalandorokat 1967-ből, amelyben, mint annyiszor, Lino Ventura oldalán és Joanna Shimkus irányába adja elő Jules és Jim bűnfilmbe átvarázsolt történetét. Minden szépség, könnyedség és fájdalom, romlottság benne van ugyancsak.
Fejben járó bűn
Ahogy felsejlik az ősz, és a nyárban hivatalosan sem marad semmi eladható, a világ (főként a vele azonosított Amerika) elkezdi ráhangolni a képlékeny néplelket a következő nagy merchandising hullámra.
Pálfi György: Engem az érdekel, hogyan tudom a saját filmjeimet elkészíteni itthon
Egy egyszerű gázszerelőből az ország történetének nemcsak leggazdagabb, de legintelligensebb pénzügyi zsenije válik – hát mi ez, ha nem vígjáték? Kár, hogy nem film, hanem a valóság - mondja interjúnkban a filmrendező a NER-ről.
Mitől lett Magyarországon ekkora siker a Csengetett, Mylord?
Magyarország nem csak a nyelve miatt képez különálló kis buborékot, de humor szempontjából is sajátos itt a mikroklíma. A hazájában bukásként elkönyvelt Csengetett, Mylord? kultusza nálunk olyannyira élő, hogy egy hónapon belül két kötet is megjelent róla.