Az ördög nem alszik (Gregory Hoblit: Letaszítva)
De mennyire nem! Mind gyakrabban teszi tiszteletét a földön, a látogatások epicentruma valahol Kaliforniában, közelebbről Hollywood tájékán keresendő. Szörnyű lehet odaát. Épp most fut a mozikban Al Pacino mint ügyeletes sátán (Az ördög ügyvédje), de már itt a konkurencia. Neve is van neki. Azazelnek hívják, ami -a rendező elmagyarázza - arámi nyelven a "megtestesült Gonoszt" jelenti. Ez jó: tizenharmadszorra kiokosodva olvasom majd újra Bulgakovot. Azazel - a filmbéli - arctalan, alaktalan figura, amolyan vándorlélek ő, igazi vagabundus: organizmusból organizmusba költözik, ha kinézett magának valakit, annak annyi. Azazel nem válogatós, sem részrehajló, egyszóval nehéz vele: ez lenne itten a film nagy metaforája, a napnál is világosabb. Az viszont már kevésbé érthető, miért zendít rá kényszeresen minden egyes delikvens a Rolling Stones Time Is on My Side című klasszikusára, sátáni kacajjal kísérve a dallamot. A fene se érti, nekem kicsit bonyolult ez a szimbolika.