De mennyire nem! Mind gyakrabban teszi tiszteletét a földön, a látogatások epicentruma valahol Kaliforniában, közelebbről Hollywood tájékán keresendő. Szörnyű lehet odaát. Épp most fut a mozikban Al Pacino mint ügyeletes sátán (Az ördög ügyvédje), de már itt a konkurencia. Neve is van neki. Azazelnek hívják, ami -a rendező elmagyarázza - arámi nyelven a "megtestesült Gonoszt" jelenti. Ez jó: tizenharmadszorra kiokosodva olvasom majd újra Bulgakovot. Azazel - a filmbéli - arctalan, alaktalan figura, amolyan vándorlélek ő, igazi vagabundus: organizmusból organizmusba költözik, ha kinézett magának valakit, annak annyi. Azazel nem válogatós, sem részrehajló, egyszóval nehéz vele: ez lenne itten a film nagy metaforája, a napnál is világosabb. Az viszont már kevésbé érthető, miért zendít rá kényszeresen minden egyes delikvens a Rolling Stones Time Is on My Side című klasszikusára, sátáni kacajjal kísérve a dallamot. A fene se érti, nekem kicsit bonyolult ez a szimbolika.
Különös ez az új trend, az Antikrisztust, Belzebubot, a baziliszkuszt és a többi sátánfajzatot eddig nemigen sztárolták a mainstreamben (a Rosemarys Baby, az Ördögűző, az Ómen, illetve utóbbi kettő halovány folytatásai jutnak hirtelen eszembe), az efféle szörnyek inkább csak tévéfilmekben és -sorozatokban (épp mostanság adtak a tévében egy X-aktát, ufó játszotta benne az ördögöt) mutatkozhattak sikerrel. Más rémekre voltak kalibrálva a népek, Frankenstein, Drakula, Mr. Hyde, lehetne sorolni, ki mindenki volt kedvesebb szívüknek.
Talán majd most, gondoltak egy nagyot a Letaszítva készítői. Nem vagyok benne biztos, hogy megtalálták a számításukat, nem valószínű, hogy a Letaszítva lesz az év blockbuster mozija. Még akkor sem, ha Gregory Hoblit és kis csapata, fáradságot és időt nem kímélve, mindent megtettek a remélt diadal érdekében, oszlopos sztárokat szerződtettek (egy aprócska szerep erejéig még Elias Koteast, Atom Egoyan fétisszínészét is meg tudták nyerni a projekthez), lenyúltak egy sor sikerpatront innen-onnan, tették a dolgukat derekasan. A film sorozatgyilkos-sztorija - némi transzcendenciával meglöttyintve - az utóbbi évek egyik legsikeresebb hollywoodi mozijára, a Hetedikre hajaz, ezzel együtt kevésbé csavaros, amazénál jóval kiszámítottabb a történet. Darius Khondji - a Hetedik operatőre - épp nem ért rá, így a Letaszítva fotografálása is gyengébb, mint a mintául szolgáló opusé volt, bár meg kell vallani, a végkifejlet felé haladva egyre pasztózusabbak a színek, az utolsó jelenetben pedig már erősen hunyorgok, hogy lássak valamit. Tehát a képek még úgy-ahogy rendben vannak, a nagybetűs mondanivaló már kevésbé. Sok egyéb mellett szó esik a Jó és a Rossz állandó harcáról, arról, hogy mi minden és mennyire relatív, csupa elevenbe vágó kérdés. Ja, és az igazi tanulság: "A Gonosz örök, és mindenre kész." Megyek olvasni.
- tosoki -
Fallen, színes, amerikai, 124 perc; írta: Nicholas Kazan; rendezte: Gregory Hoblit; fényképezte: Newton Thomas Sigel; látványtervező: Terence Marsh; jelmez: Golleen Atwood; vágó: Lawrence Jordan; zene: Tan Dun; szereplők: Denzel Washington, John Goodman, Donald Sutherland, Embeth Davidtz, James Gandolfini, Elias Koteas; az InterCom bemutatója
