A legújabb alkotmánykoncepció: Az ígéretek földje
A parlamenti pártok a rendszerváltás óta adósak az új alkotmánnyal. A fordulat idején a jogtudósokban és a politikusokban is megvolt a szándék, hogy az eredményeket egységes alaptörvényi szerkezetbe foglalják, módosítva ezzel a még ma is hatályos 1949. évi XX. "sztálini alkotmány" keretébe beleillesztett 1989-es revíziós passzusokat. Az első szabadon választott parlament a politikai konszenzus hiánya miatt nem juthatott el a teljes reformig, a kis lépésekben - főleg az MDF-SZDSZ-paktum eredményeként - végrehajtott alkotmánymódosítások (kétharmados törvények számának csökkentése, konstruktív bizalmatlanság intézménye stb.) azonban az ország kormányozhatósága szempontjából elsődleges jelentőségűek voltak. A szocialista-liberális koalíció az alkotmányozás gyors levezénylését ígérte megválasztásakor: a kormány legelső rendeletének ütemezése szerint már egy éve meg kellett volna születnie a törvénynek. Egy év késéssel állt fel a parlamentben az alkotmány-előkészítő bizottság, amely paritásos alapon - az ott közreműködő alkotmányjogászok szerint - úgy felhígította a jogtechnikailag koherens és a jogrendszer szerkezetébe illeszkedő tervezetet, hogy a mai koncepció - amelyet az Igazságügy-minisztérium dolgozott ki 1995 tavaszán, és amelynek alapján azóta is vitatkoznak az Országgyűlésben - inkább hasonlatos politikai nyilatkozathoz, mint alaptörvényhez. Jelenleg a képviselők az általános vitában beszélik és írják szét az alkotmányozást. A kétkedők egyre népesebb táborával szemben a házelnök legutóbbi nyilatkozata még táplálja a reményt: a jelenlegi ütemezés szerint a pártok jövő márciusra normaszöveget alkothatnak, a júliusi elfogadás után pedig kora ősszel a nép is szavazhat, jó-e neki az elfogadott szöveg vagy sem.