Tartalom

MaNcs 37. évf. 43. sz. (2025-10-21)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

A szerk.

A szerk.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Publicisztika

Kirill Haratyjan

Publicisztika

Andropov árnya

Mit keres Putyin Budapesten?

Washington elköteleződése Ukrajna védelme mellett egészen komolynak tűnt – még ha az Ukrajnának szánt amerikai fegyverekért másnak kell is fizetni. Aztán a múlt csütörtökön hosszú telefonbeszélgetés zajlott Donald Trump és Vlagyimir Putyin között.

Egotrip

Egotrip

Egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Cipősdoboz

Már megint kitaláltak valamit, mormogom az orrom alá, mint a Péter és a farkas nagypapája, mérges fagotthangon, amikor meghallom, hogy valahol új koncertterem épül, és a tervezők a legmodernebb digitális technológia segítségével új formát adnak a tradicionális tartalomnak.

Belpol

Interjú

Belpol

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője és újpesti képviselője

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Kit szolgálnak a radikálisok?

Belpol

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

Az AB nem vizsgálta egy kormányrendelet Alaptörvény-ellenességét

Belpol

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Kritika

Színház

Kritika

Dinnyék közt a gyökér

A Répakirály

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Film

Kritika

Fél disznó

Nemes László: Árva

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Film

Kritika

Ketten a gombolyagok közt

Dag Johan Haugerud: Álmok

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Könyv

Interjú

Könyv

„Valódi harc”

François-Henri Désérable író

Már a második könyve jelenik meg magyarul, az Én uram és legyőzőm egy szerelmi háromszögről és egy bűntényről szól, egyben irodalmi játék, amely megidézi Verlaine és Rimbaud szerelmét. Ráadásul a francia akadémia nagydíját is elnyerte.

Interjú

Könyv

„Valami nyomorúság”

Paul Lynch író

A 2023-ban Booker-díjat nyert disztópiája az elmúlt évek egyik leghatásosabb regénye a diktatúrák természetéről. Megkérdeztük mindenről, ami csak felmerül a könyvben: a valóság­értelmezéstől kezdve a szöveg tagolatlanságáig.

olvasótapló

Könyv

Intés a harmincötödiknek

A nemrég megtartott 30. jubileumi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon nemigen lehetett érezni, hogy az olvasási kedv radikálisan csökkent volna, noha épp egy friss hír borzolta a kedélyeket (nem, még épp nem a Nobel-díjé!).

Képzőművészet

Gyász

Képzőművészet

Az esendő ember felmutatása

Benkő Imre (1943–2025)

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Képzőművészet

Mi van a fájdalmon túl?

Marina Abramović az Albertina Modernben

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Zene

Interjú

Zene

„Ellentmondásos karakterek”

Charlie Steen – Shame

Az angol posztpunk zenekar 2023-ban a Reflektor Fesztivál fő fellépőjeként, tavaly pedig a Dropkick Murphys előzenekaraként lépett fel hazánkban. Ám hamarosan viszontláthatjuk őket Budapesten – immár önálló koncerten. Helsinkiben értük utol a turnézó zenekar énekesét, Charlie Steent.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Az árnyékos oldalon

Az ezredforduló környékén járunk Baszkföldön, a spanyol–francia határ mindkét oldalán, és üldözzük az ETA (Euskadi ta Askatasuna, Baszkföld és Szabadság) terrorszervezetet.

Visszhang: könyv

Visszhang

Andrea Bajani: Tíz év

Az elmúlt években (pontosabban Karl Ove Knausgård hétkötetes mennybemenetele óta) egy könyvesboltban megbotolva jó eséllyel egy autofikciós könyvre zuhanunk.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Megfőzni egy medvét

A skandináv krimi áruvédjegyével felcímkézett művek általában kortárs közegben játszódnak.

Interaktív
Tudomány

Kiszáradó Balaton

Tudomány

Tükröm, tükröm

Rendkívül alacsony, lapzártánkkor 65 centis a Balaton vízszintje. Noha ez nem kirívóan kicsi az elmúlt két évszázadot, vagy akár csak az utóbbi pár évtizedet figyelembe véve, a tóval kapcsolatos aggodalmak nem alaptalanok.

Lokál

3D nyomtatóval épülő vályogház Nyimben

Lokál

Helyi altalaj és technooptimizmus

A prepperek, a közösségépítők és a technooptimisták keverékeként jellemzi önmagát az az újító kedvű csapat, amely a világon elsőként 3D nyomtatóval épít vályoglakóházat, pontosabban dómot. A kísérleti projekt helyszínén, Nyimben tudakoltuk a részleteket.

Gasztro