• MaNcs 12. évf. 4. sz. (2000. 01. 27.)

    Taps nélkül (Balsai István, az MDF frakcióvezetője)

    Szerinte a Fidesz feleslegesen nyitott sok frontot a belpolitikában, s úgy látja, a legnagyobb kormánypárt magabiztosságát egyre gyakrabban érthetni fölényeskedésnek. Az MDF ezzel együtt továbbra sem gondolkodik másik szövetségben, a demokrata fórum a kisebb jobboldali erők integrálását sem a Fidesz ellenében, hanem a jelenlegi koalíció további erősítése érdekében forszírozza. Beszél továbbá arról is, hogyan...

    2000 / 4
  • Hammer Ferenc: Paszták népe (Sárga rózsa)

    Miféle sárga rózsa? - ötlött fel bennem sokszor a kérdés, melyre ugyan homályosan választ adott egy másik Illés-szám, miszerint ha én rózsa volnék, sohasem virulnék, vagy mi, de azért nagy izgalommal vártam Révész György filmjét a múltkoriban a tévében, mivel megtudtam, hogy a nevezetes szerzemény e mű - Az oroszlán ugrani készül - nyitódala.

  • Podmaniczky Szilárd: Déli verő (Kis esti menet)

    Elsajátíthatják-e a vizslakutyák a kámaszutrát? Jól áll-e a pingvinnek a tollboa? Szabad-e hátraszaltót ugrani kabrióban? A dátumváltás problémája érinti-e a középiskolások és a természet biológiai óráját?

  • Rendkívüli kongresszus

    Kifulladás után

    A Fidesz szombati rendkívüli kongresszusa várhatóan szétválasztja a pártelnöki és a miniszterelnöki posztokat, s a szervezet élére Kövér László titokminisztert emeli.

  • Isten nevében

    Valami zavar érződik az erőben. Mintha sűrűsödne az Isten nevében és előre megfontolt szándékkal elkövetett brutális hülyeség.

  • Madarat tolláról

    Madaras népi bölcsességet mondani majdnem mindenki tud ebben az országban, jó példa erre a népszerű író és ÁVH-pacsirta, Szilvási Lajos, aki egy helyütt a buszra való felszállás nehézségeit a "becsusszant, mint galambszar a szivarzsebbe" hasonlattal tette képszerűvé.

  • Politikai hírek

    Orbán: kényeskedő kiskatonák

  • Cyber hírek

    Kevin Mitnick újra szabadlábonA világ legveszélyesebb hackerének kikiáltott számítógépkalóz január 21-én szabadult egy kaliforniai börtöntáborból, de a bíróság döntésének értelmében további három évig el van tiltva bármiféle számítógép vagy mobil kommunikációs eszköz használatától, és munkát sem vállalhat olyan cégeknél, ahol ilyesmit használnak.

  • Kulturális hírek

    Kárpáti-premierek soraA Bárka Színházban bemutatták Kárpáti Péter Világvevő című darabját. A Novák Eszter rendezte előadás főbb szerepeit a képünkön látható Vasvári Emese és Mucsi Zoltán, illetve Szikszai Rémusz és Spolarics Andrea alakítja, dalszövegeit Cserhalmi György írta Novák Péter és Kenéz László zenéjére.

  • Csőd szélén a MiZo: Tejbe rizsa

    Akár felszámolás is várhat a MiZo-Baranyatejre, amely legalább hárommilliárd forinttal tartozik beszállítóinak. A tavalyi reklámkampányával országos ismertségre szert tett társaságnak nemcsak az újabban felvonulással tiltakozó tejtermelőkkel, de hitelező bankjaival is meggyűlt a baja: ezek ugyanis csak az állam garanciavállalása esetén hajlandók újabb összegekkel támogatni az 1998-as és 1999-es évet egyaránt több száz milliós veszteséggel záró céget.

  • Főrendek kárpótlása: Osztályharc

    A történelmi arisztokrácia képviselői lapunk hasábjain elvétve bukkannak föl; a múlt hét után azonban ismét itt vannak, ilyen ez a 2000. év. A főnemesi Buttler család egykori kúriáját szerette volna vissza, ám "ősi jussukból" kiforgatták őket, ahogyan ők fogalmaztak.

  • Lakitelki adósságok: Isten, fizesse meg!

    A Reorg Apportnak nincs szerencséje a postabankos portfólióval. Nem megy neki se a vagyonkezelés, se a követelésértékesítés. A múlt héten is csak egy jó szándékú közvetítő segítségével sikerült megszabadulniuk a Princz-örökség egyik neves darabjától, a Lakitelek Alapítvánnyal és a Lakitelki Népfőiskola Alapítvánnyal szembeni kétes postabankos követelésektől.

  • Koalíciós káosz Ausztriában: Hátulsó pár, előre fuss!

    Most már legyen vége a Nudlereinak - fordult ki múlt csütörtökön késő este az egyik szociáldemokrata funkcionárius a maratoni koalíciós tárgyalásokról. Talán ő már tudta, amiről a nép csak péntek reggel értesült: Klestil, a köztársasági elnök kisebbségi kormány megalakítására szólította fel a vörösöket, a lehető legszélesebb bázison.

  • A CDU-botrány: A pátriárka alkonya

    A Németországot politikailag közel két évtizeden át megtestesítő Helmut Kohl magatartása jogállami mércével mérve egészen elképesztő: nem hajlandó megmondani, kitől kapta azt a másfél-két milliót, amit évekkel ezelőtt a kereszténydemokrata unióban síbolt.

  • "A szaktörténész keserûsége" (Pritz Pál történész)

    A késő kádárizmus idején (a közgazdászok mellett) talán a történészek harcolták ki maguknak a legtöbb szabadságot a társadalomtudományok művelői közül, s kényszerültek a legkevesebb intellektuális megalkuvásra anélkül, hogy szilenciummal kellett volna szembenézniük.

  • Film: A legenda felszíne (Luc Besson: Jeanne d´Arc, az orléans-i szűz)

    Nos, ha elébb nem is, a filmünk drámai csúcspontját képező orléans-i csatajelenet közben már biztosan tudatosul bennünk, hogy Luc Besson francia rendező bizony nem ebben a minden tekintetben amerikai alkotásban fog masszív hidat verni a "kommersz és szerzői film" közé, már ha úgy egyáltalán szándékában állott neki mindez.

  • Fotó: Siker, pénz, csillogás (Cecil Beaton képei a Ludwig Múzeumban)

    Maga a név minden valószínűség szerint nem annyira ismerős a kedves olvasónak, sőt ha elmegy, és megnézi az életművéből rendezett kiállítást, a képei sem lesznek azok, pedig. Pedig a húsz éve elhunyt Beaton volt a legnagyobb angol fotográfus, vagy ha az nem is, a valaha élt legsikeresebb.

  • Balkán Kelenföldön: Egyvelegként hömpölyögtek

    Időben vagyunk. A Kusturica-filmek: a Cigányok ideje, az Underground és a Macska-jaj nálunk is felpörgették a Balkán rezeszenéjét; ma Bregovic szól az éjszakában, és mint Boban Markovic második túlzsúfolt koncertje jelezte: a DJ-kultúrának a világzene lesz az alternatívája, ha bulizni kell.

  • Kiskunság: A puszta tétlen

    Csak most puszta igazán a puszta - állítja a lánglelkű, és mint mindig, most is igaza van. Népe hajlékába bújva hallgat, s magában mormol, míg künn a fagy baltája villog. Január van.

  • Old skool: A lustaság dicsérete

    A távvásárlás legegyszerűbb és egyben legelterjedtebb formája, amikor a gyereket lezavarjuk pálinkáért meg cigiért a sarki közértbe. A módszer sikerét látva, számos cég rámozdult az ötletre, és mostanra már megint szinte mindent lehet távvásárolni, akárcsak a századelőn.

  • New Skool: E-biznisz, ha magyar

    A legnagyobb amerikai internetszolgáltató, az America Online ügyfelei mintegy 2,5 milliárd dollárt költöttek a karácsonyi bevásárlási láz során az interneten, míg a magyar e-boltok tavalyi teljes forgalma nem haladta meg a néhány tízmillió forintot.

  • Kiállítás: Mély konnektorok (Magyar Elektrotechnikai Múzeum)

    Az emberek többsége valószínűleg nem jön lázba egy zárt vasmagú őstranszformátor látványától, sőt még a nagy-, közép- és kisfeszültségű kábelektől sem, mégis jó, hogy létezik egy ilyen múzeum. A sietősek egy videofilm megtekintésével húsz perc alatt elintézhetik az egész cuccot, de így kimaradnak a legizgalmasabb dolgokból, tekintve, hogy errefelé szinte minden működik, mozog, világít, zörög és villámlik.

  • Pánikbetegség: Mintha szívből szólna

    Pánikrohama szinte mindenkinek volt az élete során, ha máskor nem, amikor vizsgázott vagy közszerepelt. Amikor hadgyakorlaton volt. Bármikor. A túlterhelt negyvenéves könyvelő esete azonban komolyabb ennél.

  • Elég egy erős kávé (Dr. Purebl György, a SOTE Magatartástudományi Intézetének pszichiátere)

    MaNcs: Elég súlyos volt feljutni a huszadik emeletre. A pánikbetegeket ugye nem ide rendelik?

  • Kések: Kiélezett helyzet

    Ha egy kés szóban forog, akkor már testrészben is. Egy késnek általában csak akkor van hírértéke, ha valaki szóváltás után, legtöbbször ittas állapotban használja. Máskülönben a kés is olyan, mint a villa meg az olló, nem több, mint szimpla hétköznapi tárgy, ami kisgyerek kezébe nem való.

  • Történelemoktatás: Ez a mi munkánk

    Amint azt egy idős paidagogosz (aki ´56 után az egyik elitgimnáziumban talált menedéket) a MaNcsnak elmondta, a (történelem)tanár a világ legszabadabb embere: becsukja a teremajtót, aztán azt mond(ott), amit akar(t).

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...