Őrizetbe vették a Deák téren aláírást gyűjtő aktivistákra rátámadó férfit

  • narancs.hu
  • 2024. április 26.

Bűn

Garázdaság gyanújával hallgatta ki, a rendőrség szerint nem szervezett támadás történt.

Garázdaság gyanújával hallgatta ki a rendőrség azt a férfit, aki csütörtökön a budapesti Deák téren agresszívan lépett fel aktivisták ellen egy aláírásgyűjtő sátornál. A férfi elmeorvosi vizsgálata is indokolt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője sajtótájékoztatón pénteken.

Csécsi Soma elmondta, csütörtökön érkezett bejelntés a rendőrségre, hogy Budapesten, a Deák téren aktivistákat ért atrocitás, egy férfi agresszívan lépett fel ellenük, és „meg is rángatta” őket. A szóvivő közölte:

a rendőrök elfogták a férfit és előállították, azonban erős ittassága miatt gyanúsítottként csak órákkal később tudták kihallgatni.

Ahogy arról a Demokratikus Koalíció közleménye alapján csütörtökön mi is beszámoltunk, Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltre és a közös DK-MSZP-Párbeszéd fővárosi listához aláírásokat gyűjtő budapesti választási standokat támadtak meg ismeretlenek, három helyszínen –a Blaha Lujza téren, a Deák téren és Békásmegyeren – szinte egy időben. A DK és a Párbeszéd „összehangolt támadásra” gyanakszik, elmondásuk szerint több aláírásgyűjtő aktivistájuk is megsérült.

A rendőrség szóvivő a pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt, csütörtökön bejelentés érkezett arról is, hogy Békásmegyeren a Heltai téren „többen italoznak, hangosan mulatoznak, zavarják a nyugalmat.” A rendőrség kamerafelvételek elemzésével vizsgálja, hogy történt-e garázdaság, ugyankkor hangsúlyozta: a két eset nem mutat összefüggést, ezért kijelentette, hogy szervezett támadás aláírásgyűjtő aktivisták ellen nem történt. Az MTI értesülései szerint a Blaha Lujza téren nem történt harmadik eset, a helyszínt az azt bejelentő személy összetévesztette a Deák térrel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.