Bernard Guetta
Bernard Guetta cikkei
Bernard Guetta: Mit kell tennie az amerikai Demokrata Pártnak, hogy feltartóztassa Trumpot?
Amíg az amerikai baloldal megreked a bal- és jobboldal közötti régimódi vitáiban, addig zöld utat ad a jelenlegi elnöknek.
Bernard Guetta: Nem kell választanunk Kína és Amerika között – ki kell játszanunk őket egymás ellen
Ha az amerikai és az orosz elnökkel visszatér a világba az egymással ellenséges birodalmak kora, akkor az állandó, egymás elleni stratégiai szövetkezési kényszer is visszatér.
Bernard Guetta: Európa nem kér a kis Putyinokból és Trumpokból
Az amerikai és az orosz elnök követői, csodálói a kontinens több országában is komoly társadalmi elutasítottsággal szembesülnek az utóbbi időben.
Bernard Guetta Trumpról: Néró is zseninek gondolta magát
Mit tett Donald Trump eddig az elnöksége alatt, azon kívül, hogy hajmeresztő kijelentéseket tett, amelyekkel felháborította vagy megrémítette az egész világot? És főleg mit ért el? Az a helyzet, hogy semmit – vonta meg az amerikai elnök eddigi mérlegét a francia európai parlamenti képviselő.
Bernard Guetta: Trump és Putyin összehozta a közös európai védelemre irányuló szándékot
Az amerikai elnök eljátszhatja országa szövetségeseinek bizalmát, akik az Európai Unióban találhatják meg a jövőbeli erős partnert.
Bernard Guetta: Donald Putyin és Vlagyimir Trump
Hogyan lehet felvenni a küzdelmet az amerikai és az orosz elnök által képviselt elvekkel, a demokrácia leépítőivel szemben? Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő írása.
Ezek Patrióták? Legfeljebb Patrióták Trumpért vagy Patrióták Putyinért
Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő szerint az Orbán által gründolt politikai alakulat közös eszménye, hogy megvalósítsa az orosz és most már amerikai típusú oligarchiát: a demokrácia ellentétét.
Izrael és a Hamász: a kétállami megoldás utópia, de ez Európa érdeke
Habár a cél a Hamász megsemmisítése volt, Gáza több mint egy éve tartó bombázása után is megkerülhetetlen tárgyalópartner Izrael számára a palesztin szervezet. Bernard Guetta francia EP-képviselő írása.
Bernard Guetta: Trump hatalomra kerülésével sincs minden veszve Európa számára
Akármi is lesz az amerikai elnök és Oroszország között, az EU mindenképpen politikai hatalommá alakul át, saját katonai védelemmel, és lassanként helyet foglal az Egyesült Államok és Kína mellett a 21. század nagyhatalmai között.
Grúzia nem Belarusz, de a helyzet eldurvulhat
Egyáltalán nem reménytelen a grúziai Európa-párti ellenzék törekvése, hogy kiszabadítsák az országot Putyin karmai közül, írja Bernard Guetta. A francia EP-képviselő a múlt héten egy néppárti-szociáldemokrata-liberális-zöldpárti küldöttség tagjaként a kaukázusi országba utazott, hogy tüntetőkkel, Európa- és oroszpárti politikusokkal és civil szervezetekkel találkozzon.
Bernard Guetta: Az európai ellenállás képes valódi kompromisszumokra kényszeríteni Putyint
"Vagy felkészülünk arra, hogy egyedül, az Egyesült Államok nélkül vállaljuk Kijev megsegítésének a katonai és pénzügyi terheit, vagy Oroszország lesz az Óvilág domináns hatalma" – írja a francia európai parlamenti képviselő.