Bikácsy Gergely

Érdekes elnevezés ez a lengyel lovas. Wajda könyvének egyik fejezete fölött olvasható, és maga is utalás Rembrandt egy festményére. Nem hangsúlyozza még külön, hogy egyik korai filmjének heroikus "hőse", Lotna, a villámlábú harci mén, tragikomikus hősei pedig a német tankok ellen halálba vágtázó ulánusok. Wajda tudta a legjobban, hogy ez legenda volt csupán; a valóságban nem rontottak lóháton, kivont szablyával a német tankokra, mégis egész életművének maradandó jelenete lett ez a filmbeli halálvágta. "Azért lettem rendező és nem forgatókönyvíró, hogy valószerűvé tegyem a szövegeket" - mondja most könyvében. Mire gondol? Valószerűvé tenni a kitalációt, agyrémet, hamisságot? Avagy: kibontani a szöveg (forgatókönyv) lehetőségeiből a valószerűt? A valóság valamelyik, rejtett arcát?

Judith C. Brown: Szemérmetlen cselekedetek. Egy leszbikus apáca élete a reneszánsz Itáliában

Hinnénk tévesen és "elitkultúrásan", hogy fotográfiában Párizs csak Brassaival, André Kertésszel és Cartier-Bressonnal mutatja meg az arcát. Nem egészen így van, ez a legfőbb tanulsága az Ernst Múzeum új kiállításának. Úgy látszik, Párizs és a fotográfia lényege (anyaga, tárgya) között kell valamilyen szervi, genetikus kapcsolatnak lennie. Nincs az a fotótörténész és esztéta ugyanis, aki a tárlat jó néhány képét nézve ne gyanakodna kicsit Brassa•ra és nagyon Cartier-Bressonra, holott egyikük sem szerepel itt.

Ezt a könyvet azért lehetne filmesztétáknak és esztétika szakos egyetemistáknak ajánlani, mert Hitchcock egy árva mukkot sem szól elméleti, esztétikai kérdésekről - annál többet gyakorlati dramaturgiáról, a technikai forgatókönyvről, forgatási problémákról. Hitchcockról két alapkönyv létezik, az egyik megjelent magyarul (Truffaut-Hitchcock), a másik (Donald Spoto: The Dark Side of Genius) nem. A szerkesztőnél jóval több Sidney Gottlieb kötete most a harmadik legfontosabb.

Ez az - elismerem - kissé erőltetett címjáték jutott eszembe Kovács Éva szociológiai vértezettségű vitairata olvastán (A hinta szédülete, Magyar Narancs, 2000. november 30.). A vitairat logikus és pontos: szerzője láthatóan nemcsak tájékozott a történelemben, politikában, a magyar kultúrában és ezeknek összefüggéseiben, hanem vitázni is tud. Szigorúan következetes: nem tetszett neki a Glamour című film, és ezt keményen, történelmi logikával megindokolja.