Könyv: A lengyel lovas (Andrzej Wajda: A film és más hívságok)

szerző
Bikácsy Gergely
publikálva
2002/36. (09. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Érdekes elnevezés ez a lengyel lovas. Wajda könyvének egyik fejezete fölött olvasható, és maga is utalás Rembrandt egy festményére. Nem hangsúlyozza még külön, hogy egyik korai filmjének heroikus "hőse", Lotna, a villámlábú harci mén, tragikomikus hősei pedig a német tankok ellen halálba vágtázó ulánusok. Wajda tudta a legjobban, hogy ez legenda volt csupán; a valóságban nem rontottak lóháton, kivont szablyával a német tankokra, mégis egész életművének maradandó jelenete lett ez a filmbeli halálvágta. "Azért lettem rendező és nem forgatókönyvíró, hogy valószerűvé tegyem a szövegeket" - mondja most könyvében. Mire gondol? Valószerűvé tenni a kitalációt, agyrémet, hamisságot? Avagy: kibontani a szöveg (forgatókönyv) lehetőségeiből a valószerűt? A valóság valamelyik, rejtett arcát?

Érdekes elnevezés ez a lengyel lovas. Wajda könyvének egyik fejezete fölött olvasható, és maga is utalás Rembrandt egy festményére. Nem hangsúlyozza még külön, hogy egyik korai filmjének heroikus "hőse", Lotna, a villámlábú harci mén, tragikomikus hősei pedig a német tankok ellen halálba vágtázó ulánusok. Wajda tudta a legjobban, hogy ez legenda volt csupán; a valóságban nem rontottak lóháton, kivont szablyával a német tankokra, mégis egész életművének maradandó jelenete lett ez a filmbeli halálvágta. "Azért lettem rendező és nem forgatókönyvíró, hogy valószerűvé tegyem a szövegeket" - mondja most könyvében. Mire gondol? Valószerűvé tenni a kitalációt, agyrémet, hamisságot? Avagy: kibontani a szöveg (forgatókönyv) lehetőségeiből a valószerűt? A valóság valamelyik, rejtett arcát?

Aligha juthatunk a végére.

Wajda fél-önéletrajzi könyve kevésbé szól saját filmjeiről, mint inkább a lengyel film tegnapi-mai helyzetéről. És

kevésbé a lengyel filmről,

mint inkább a huszadik századi lengyel történelemről. Sok minden a (naiv) nyugati olvasókhoz szól; mi azért errefelé Katynról, Gdanskról, a Szolidaritásról kicsit többet tudunk: igaz, többlettudásunk sebesen foszlik, maholnap mi is "nyugati olvasók" leszünk. Ennek aligha örülhetünk. Van olyan fejezet, melyben a kommunista állam filmszervezetét magyarázza nagy vonalakban, ekkor ismerősen és kicsit unatkozva bólintunk. A könyv vége felé tisztán politikai fejezetek sorjáznak. Szomorú és csalódott a lengyel baloldali fordulattól, a posztkommunisták 1993-as választási győzelmétől (a Szolidaritás szakszervezet széthullása kapcsán érdekesen szól Walesa hatalmas felelősségéről - ez ügyben meg, ellenkezőleg - túlságosan keveset tudunk ahhoz, hogy követni tudjuk).

Wajda kötete önéletrajz és nem önéletrajzi jegyzetek (olykor esetlegesnek ható) elegye. Az időrend nagyjából a Hamu és gyémántig tart, a Csatornáról és világsikert meg nagy szakmai elismerést hozó remekléséről roppant érdekes, korfestő dolgokat mond. Aztán, más jellegű, kicsit iskolás fejezetek után megint az időrend: Négy film 1972 és 1979 között - áll a fejezet címében (Menyegző, Az ígéret földje, Márványember, A wilkói kisasszonyok). Legnagyobb alkotása (talán) Az ígéret földje. E monumentális és zaklató filmről beszélve persze megint a hatalom, a politika, a cenzúra szentháromságával szembeni kalandjait kíséri végig. Jönnek a nyolcvanas évek: a Márványember, majd a Vasember forgatásáról, elkészültéről hasonlóképpen sokat megtudunk, informatív és átélhető is mindez. A filmekről paradox módon mindig elég keveset, a filmek elkészüléséről sokat tudunk meg. "A körülmények hatalma" - jutna eszünkbe egy filozofikusabb önéletrajzi mű címe. Az 1981-es hadiállapot (melyet a magyar sajtó nyelv- és történelemhamisító módon "szükségállapot" néven emlegetett) a könyvnek talán legnagyobb témája. Ahogy Wajda tekint rá vissza, érdekesebb és nyilván igazabb is, mint sok történelemkönyv, csakhogy egy leleményes gyártásvezető és cenzúraelhárító emlékeit kapjuk, nem a rendezőét. (Persze - mondja kimondatlanul - Kelet-Európában egy filmalkotónak ehhez kellett csak igazán értenie...)

Mégis meglepő, esztétikai, filmművészeti kérdésekről milyen keveset, majdnem semmit sem mond. Valószínűleg nem is érdekli úgy, mint az egyetemistákat meg a kritikusokat. Egyedül

a színészvezetés kérdéseinél időz el

gyakran és kedvvel - de itt is leginkább bőséges színházi tapasztalataiból merít. Dosztojevszkij rendkívül foglalkoztatja, műveiből darabot és filmet is rendezett, itt megint az előbbi válik fontossá: különös és gazdag "színházi napló". Hosszan és érdekesen beszél a Bűn és bűnhődés színpadra vitelének elakadásáról (nem csak a politika szólt közbe, valahogy ő maga nem érezte, vagy nem harcolt az előadásért).

"Az álmok szebbek" alcímen megvalósulatlan filmterveiről olvasunk, ez is érdekes. Az a jellemző a könyvre, hogy végtelen, egybefüggő munkafolyamatnak veszi pályáját, és mindig magát a folyamatot érezteti, az állandó munkát, mint valami hol élvezetes, hol gyötrő akadályversenyt (mondjuk profánul: akadályverseny, ahol a lengyel lovas száguld, vagy megkötözve vár indulásra). Az egyes művek (egyes akadályleküzdő etapok), a gyönyörűen vagy kevéssé látványosan leküzdött állomások (filmek) csak felsorolásként tűnnek elénk a nagy robogásban. Szinte sehol nem tud/ akar megállni, alaposan bele- vagy visszamélyedni.

A könyv vége felé a Pan Tadeusz-megállónak viszont örülhetünk: minálunk roppant értetlenül fogadták (még a legjobb szaklap is, még maga Pályi András is). Csak a pompás képeskönyv jelleget látták benne,

az önironikus történelemszemlélet

bravúrját, sőt e bravúrnál jóval többet jelentő szemléletét nem - mely persze kiváló formával, még kiválóbb színészi játékkal párosult. Egyedül egy itt most nem megnevezhető hetilap foglalkozott vele súlyához, értékéhez méltón. Wajda meg sem említi a pályáján olyan különálló, marginális, mai, rendszerváltásos, "ifjúsági témájú" remeklését, a Senki kisasszonyt (filmhéten kívül csak a Duna Tv adta, teljesen visszhangtalanul). Erről viszont csak Pályi András írt szépen és méltón: ő "fedezte volna fel", de ugyanúgy nem figyeltek rá, mint a furcsa filmre.

Hogy Wajda milyen jelentős és nagy formátumú alkotó, azt csak filmjeinek jó ismerői élhetik át és ismerhetik fel - akik e kötet olvastán is megbizonyosodnak: hogyan válhat erősebbé egy kelet-európai alkotó a körülmények hatalmánál. A könyvet vigyük vissza a könyvtárba, és rohanjunk ismét a Wajda-filmekre.

Bikácsy Gergely

Fordította: Éles Márta, Osiris Kiadó, 2002, 337 oldal, 2180 Ft

szerző
Bikácsy Gergely
publikálva
2002/36. (09. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...