Úgy beszél a Glamour című filmről, mintha nem filmről beszélne, mintha egy Glamour című társadalomtudományi opus (könyv vagy tanulmány) hiányaira és hibáira hívná fel a figyelmet. A vitairat szerzőjének magabiztos, sőt ellentmondást nem tűrő a hangja. Kissé humortalan, vagy az akar lenni (sikerült neki).
Azon túl, hogy jobban szeretem azt, akivel megesik, hogy olykor önmagával sem ért egyet, éppen ez hökkent meg: hogy mintha a Glamour az ő szemüvegével nézve nem fikciós játékfilm volna, hanem történelmi dokumentum, társadalomtudományi opus. Magam csak abban vagyok biztos, hogy a Glamour nem történelmi tanulmány, minden másban viszont gyötör a bizonytalanság. A februári filmszemlén például tetszett Gödrös filmje, de lehet, hogy újból végignézve most kicsit kevésbé tetszene. Ám akkor sem azért, amiért Kovács Éva elutasítja. "Nem lú ez, hanem szobor" - mondta Medgyesy a lóábrázolásának hitelességét vitató látogatóknak. Egy műalkotás hitelessége - hát ez nehéz dolog, s ezért tán az esztétika ravaszabb dolog, mint a társadalomtudományok. A műalkotás hitelessége ugyanis egészen bonyolult kapcsolatban áll a valóság realitásával. Függ is tőle, meg független is tőle. Az alkotó saját világot akar teremteni, s ezt kell hitelessé tennie.
Maradjunk közel témánkhoz. Benigni híres filmje, Az élet szép nem azért hamis-hamiskodó, mert a náci megsemmisítő táborok valóságában "semmi sem úgy volt", hanem azért, mert a film vállalt stílusa, egész művészi univerzuma, fikciós világa nem következetes, csúszkál, eltéved, és olykor felbukfencezik a humor és az abszurd rögös útjain. Ezért jobb film a francia-román Életvonat. Legalábbis szerintem. Mások szerint meg jobb Az élet szép - és mindkét vélemény mindenfélével érvelhet, de a legkevésbé a történelmi valóság hitelességével. (Ezzel egyébként érdekes összeállításban foglalkozott nemrég a Café Bábel.) A napfény íze is nagy vitákat váltott ki, hosszú hetekig jelentek meg a pro és kontra vélemények a Népszabadságtól a Filmvilágig. E vita is szolgált olyan tanulsággal, hogy másként néz az ember dokumentumfilmet meg fikciós filmet, más igényünk lehet történelemkönyv és játékfilm befogadásakor (elutasításakor).
Kovács Éva szociológusi-történészi alapozású hozzászólásából a társadalomtudományok bizonyító vagy bizonyítani vágyó hangja csendül ki. A művészetkritika, legyen az impresszionista élménykritika vagy egzaktabbul "szövegelemző" fajta, másként közelíti meg a tárgyát.
Bizonyítani - ellentétben a tudomány művelőivel vagy a jogászokkal - nem tudhat, nem feladata. Bizonyítani, adatokkal, tényekkel csak egy tudományos vagy ismeretterjesztő munka célja lehet, meg az erről az ismeretterjesztő munkáról szóló bírálatok célja. Ehelyett felhívhatja a figyelmet a Glamour képi világának tudatos túlfényezettségére, meg hogy miféle ironikus többlete van, a zene szemérmetlen pátoszára, a családregény mesei képeskönyvjellegére. Segítheti a nézőt eligazodni a nevetséges és a fenséges közt húzódó keskeny mezsgyén.
Eizenstein majd egész életében a "tudomány és művészet" szintézisét vallotta, hogy e szintézist a jövő filmje valósítja meg. A jövő filmje eljött, van benne mindenféle ostobaság, hamisság és nagyszerűség, de a tudomány és művészet szintézisét már rég nem akarja megvalósítani. Bölcs önmérséklet. Szintézis helyett jó, ha művészetnek, lírának lehet látni a mozi néhány percét.
"A líra logika, de nem tudomány" - mondta József Attila, aki szerette az értelmes paradoxonokat. A filmről meg már elfeledtem, ki mondta, talán B. Nagy László valamikor, hogy ott nem a fogalmi, de a "látvány logikája" a legfontosabb.
A Glamourban a látvány glamouros-giccsparódiás: családregény is, történelmi képeskönyv is meg ezeknek egyúttal önironikus kommentárja. Jó léha film. Minden másképpen van, sugallja. Ilyet nem sugallhatna egy komoly és felelős társadalomtudományi munka, de a film (meg a regény meg a líra) pofátlanul megteheti - ez a különbség köztük meg a tudomány között.
Bikácsy Gergely
(E-mail: amarcord [at] c3 [dot] hu)
