Kovács András

Laczó Ferenc, a kitűnő fiatal történész, az antiszemitizmus új definícióját előterjesztő Jerusalem Declaration of Antisemitism (JDA) egyik aláírója, válaszcikkben reflektált az ugyancsak e hasábokon megjelent, Deklarációt kritizáló írásomra.

Néhány hete több mint kétszáz egyetemi tanár és kutató „Jeruzsálemi nyilatkozat az antiszemitizmusról” címmel felhívást tett közzé, amely az International Holocaust Remembrance Alliance által kidolgozott és használt, az EU által ajánlott és több kormány által is elfogadott antiszemitizmus-definíció felülvizsgálatára szólít fel.

Ha jól számolom, 36 évvel ezelőtt találkoztam először Randolph L. Brahammel (született Ábrahám Adolf; „az Adolftól valahogy elment a kedvem” – válaszolta egyszer, kacsintva, a tősgyökeres amerikai név eredetének kérdésére). Randy ekkor már a City University of New York tekintélyes professzora, a magyar holokauszt nagy hírű kutatója volt, én meg egy állástalan, szabadúszó fordító Budapestről – ennél nagyobb súlycsoportkülönbséget talán elképzelni is nehéz.

György Péter és Köves Slomó vitája, a magyar zsidók asszimilációjának menetéről, következményeiről és tanulságairól szólva valójában arról folyik, hogy ma, Magyarországon milyen legyen a „zsidó politika”, azaz mit mondjanak, kinek az oldalán álljanak azok, akik zsidóként szólalnak meg a magyar politikában.

Bármily nehéz is volt, mára szinte az egész világ megtanulta a német Vergangenheitsbewältigung szót, ami egyszerre jelenti a történelmi múlt tudatos, kritikai vizsgálatát és a múlt terhével való sikeres megbirkózást. Publicisztikai közhely, hogy a német "múltfeldolgozás" egyedülálló európai sikertörténet és követendő példa a múlttal való szembenézés vizsgáján olykor bukdácsoló országok számára.