Lévai Júlia

Nem vagyunk „egymás” – Lévai Júlia válasza Vajda Mihálynak (is).

A melegek emancipációs kampányainak hatására a szélsőjobb elővette az Antimodernista esküt (részletesen lásd lejjebb), melyet a katolikus egyház tett közzé 1910-ben. Ez a darwinizmust támadó kreacionistáknál is zsinórmérték. A szöveg mindkét helyen azért fontos, mert közvetve szentesíti az általuk normálisnak tartott, valójában komplexusokkal, elfojtásokkal és hazugságokkal terhelt szexualitás gyakorlatát. Ezt különösen fontos kiemelni akkor, amikor a politikusok és civil szervezetek nyilatkozataiban is "nem normálisként" állítják szembe a homoszexualitást a "normálissal", mintha minden homoszexuális kapcsolat abnormális lefolyású lenne, szemben a heteroszexualitás gyakorlatával, mely szerintük önmagában garantálja a normalitást. (Nem garantálja. A világ tele van neurotikus - kielégületlen, intimitást átélni képtelen, éretlen, a kölcsönösséget hírből sem ismerő, pedofil, erőszakot élvező -, tehát abnormálisan vagy legalábbis nem egészen normálisan működő heterókkal. 'k mind a heteroszexuális családjukban szerezték be az ezekhez vezető érzelmi sérüléseiket, s nem az egyszeri, többnyire csak hírből hallott melegfelvonulástól, ahogyan azt egy pedagógusszervezet vizionálta, feltételezve, hogy egyetlen ilyen hatás erősebb a gyerekeket érő, mindennapos családi hatásoknál.)

Klubrádió, szeptember 28., hétfő reggel, kilenc óra ötven. A Reggeli gyors végét hallgatom. Az interjúalany a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője, Hanga Zoltán, aki épp arról beszél, miért nem sikerült bizonyos kedvezményeket bevezetni az állatkertben. Az egyik ilyen kedvezmény az lett volna, hogy zárás előtt egy órával olcsóbban adnák a jegyet. Igen ám, de időnként - és pontosan nem is lehetett érteni, hogy ez hogy megy - valaki meghosszabbíthatja fél órával a zárás időpontját, amitől ugyebár az "előtte egy órával" időpontja is megváltozik, és ez félórás várakozásra kényszeríti a kedvezményes jegy vásárlóit, akik ettől módfelett feszültté válnak.

Nem tudom, miért ne lehetne vállalni, hogy bizonyos ideológiák alapállításaival szemben azért nincsenek érveink, mert nem is szükségesek. Ugyanis nem érvekkel állunk szemben, hanem alapvető társadalmi konszenzusok felszámolásának szándékával.

Mérő László két héttel ezelőtti írásából (Szóba állás, 2009. április 9.) számomra egyértelművé vált, hogy a "vitatkozzunk-e nácival" kérdésében vele ugyanúgy nem lehetne konszenzusra jutni, ahogyan annak tárgyában sem, hogy mi is áll szemben itt mivel. Az antirasszista világnapon megrendezett "matematikus-náci" párbeszédnek ugyanis sokak számára épp az volt az egyik legrémisztőbb tanulsága, hogy egyáltalán nem fogalmazódtak meg a két világnézet különbségei. Ez pedig azért fontos, mert a média szélesebb nyilvánosságában is ez jelenti a legnagyobb hiányt. Mérő nem áll egyedül azzal, hogy egyszerűen stílusbeli, viselkedésbeli eltérésként magyaráz valamit, ami pedig az élet legfontosabb tényezőinek alapértelmezéseiben tér el. Ráadásul nála ami nem "ütés", az mintha nem is minősülne agressziónak, és ez analóg az igazságszolgáltatás tehetetlenkedésének hátterével. Mérő ezzel épp a saját eszközét, a gondolat erejét becsüli alá, amitől végképp érthetetlenné válik, hogy akkor miért akar mindenáron vitatkozni.