Mérő László két héttel ezelőtti írásából (Szóba állás, 2009. április 9.) számomra egyértelművé vált, hogy a "vitatkozzunk-e nácival" kérdésében vele ugyanúgy nem lehetne konszenzusra jutni, ahogyan annak tárgyában sem, hogy mi is áll szemben itt mivel. Az antirasszista világnapon megrendezett "matematikus-náci" párbeszédnek ugyanis sokak számára épp az volt az egyik legrémisztőbb tanulsága, hogy egyáltalán nem fogalmazódtak meg a két világnézet különbségei. Ez pedig azért fontos, mert a média szélesebb nyilvánosságában is ez jelenti a legnagyobb hiányt. Mérő nem áll egyedül azzal, hogy egyszerűen stílusbeli, viselkedésbeli eltérésként magyaráz valamit, ami pedig az élet legfontosabb tényezőinek alapértelmezéseiben tér el. Ráadásul nála ami nem "ütés", az mintha nem is minősülne agressziónak, és ez analóg az igazságszolgáltatás tehetetlenkedésének hátterével. Mérő ezzel épp a saját eszközét, a gondolat erejét becsüli alá, amitől végképp érthetetlenné válik, hogy akkor miért akar mindenáron vitatkozni.
*
Az említett fórum iskolapéldája volt annak, hogy ha egy diskurzusban nem tisztázzák az alapvető fogalmakat, és nem alakítanak ki konszenzust arról, hogy mi mit jelent, és mi számít közösen elfogadott értéknek, akkor az a diskurzus szükségképpen harccá, antivitává fog válni. Melyben bizony épp az ütésváltás és a győzedelmeskedés lesz a lényeg. A vitának nem lesznek gondolati konklúziói, ahogyan nem is voltak. Viszont lesznek hatalmi-győzelmi konklúziói, mint itt is. Igenis tényező, hogy egy náci fényes győzelmet tudott aratni egy matematikus fölött. És nem azért, mert a matematikus (ahogy ő írja) a stílusbéli mássága okán "nem csapta le a labdákat", nehogy agresszívnak tűnjék. Legnagyobb sajnálatomra Mérő azért vesztett, mert szemmel láthatólag nem tudta, kivel, mivel állt szemben. És ez a kisebbik baj. A nagyobb, hogy önmaga és a "vita" számára sem tisztázta a legalapvetőbb fogalmakat, ismereteket és gondolati mechanizmusokat (a moderátor pedig ebben végképp nem volt partner). Emellett azt is figyelmen kívül hagyta, hogy egy ilyen vitára nem azért mennek el az emberek, mert meg akarják tudni, mi a különbség náci és demokrata stílusa között. Ezt eleve tudják. Arra viszont valóban kíváncsiak, hogy a saját szemléletmódjuk mekkora súlyú és legitimációjú, mekkora érvkészlettel rendelkezik. Ezért is érdemes végignézni ebből a szempontból a produkciót, hiszen megígérték a folytatását.
Tehát beszéljünk a tisztázatlanságokról!
*
Az első és legfontosabb alap a rasszizmus mibenlétének tisztázása lett volna, ennek azonban Mérő hamis értelmezését adta. Szerinte ugyanis a rasszizmus teljes egészében azonos a személyes, szabad identitásválasztás tagadásával: "Ha valakinek az apja cigány, és az anyja cigány, attól még nem biztos, hogy ő maga is cigány, de ha te mégis azt mondod rá, hogy az, akkor az a rasszizmus. Ez a rasszizmus, ennél nem több és nem kevesebb" - mondta. Ráadásul ezt párhuzamba állította azzal, hogy "ha az apám nyilas volt, és az anyám is, attól még nem biztos, hogy én is nyilas vagyok". Vagyis épp azt a legfontosabb különbségtételt "lőtte ki", amire minden antirasszista koncepció hivatkozik: hogy tudniillik rasszizmus akkor keletkezik, amikor valaki ott is a származást tekinti rendezőelvnek, amikor pedig választott mentalitásokról van szó. Továbbá hogy úgy állít fel ok-okozati összefüggéseket származás és mentalitás között, mintha ezeket azonos módon lehetne értékítélet alá vonni. S mivel a német vereséghez köthető nácizmus után a neonácik többsége tagadja náci és rasszista mivoltát (no nem erkölcsi megfontolásból, hanem "faji" szembenállásból: a "gyenge, tehetetlenkedő", látványosan megvert német "fajjal" csak nem azonosulhat a győzelemre született szkíta-utód!), ez a "vitapartner" is hülye lett volna, ha kihagyja a tálcán felkínált lehetőséget. Ennél jobb helyzetbe életében nem kerülhetett ahhoz, hogy fényesen bebizonyítsa: valójában Mérő a rasszista, és nem ő. Ehhez csak annyit kellett tennie, hogy átugrott Mérő térfelére, és - totálisan hülyét csinálva annak eredeti "gazdájából" - több percen át az antirasszizmus érveit sorolta: "Nevetséges, hogy én azért nem mondhatom ki a cigányra, hogy cigány, mert az ugyanaz lenne, mintha a nyilas gyerekére azt mondanám, hogy nyilas. Miközben ez egy választott világnézet, a cigányság meg egy nép" - válaszolta, és tökéletesen igaza volt! (A demokratikusan gondolkodó nézők számára alighanem ezek lehettek a "vita" legelviselhetetlenebb pillanatai.)
Mérő gondolata mindezek mellett szentesítette azt az (egyébként közkeletű) ökörséget is, miszerint az a rasszista, aki felismeri, ha valaki egy rassz tagja. Ez pedig könynyen vált konszenzussá. Örömmel jelenthetjük: ezen a téren a "vita" rendkívül hasznosnak és konstruktívnak bizonyult. Végre valamiben megegyezhettek! Hiszen a nácinak is az volt az érdeke, hogy ez váljék a rasszizmus meghatározásává. Így ugyanis egyszer s mindenkorra el lehet kerülni (és el is kerülték) annak lehetőségét, hogy például az etnikumok és a társadalom viszonyának demokratikus mechanizmusairól essék szó. Ami a lehető legingoványosabb talaj lenne a társadalmiság fontosságát magát is tagadó (mert hiszen fátumszerű kiválasztottságokban gondolkodó) náci számára. De sajnálatos módon Mérő számára is annak bizonyult. Ugyanis eszébe sem jutott, hogy a rasszi származás eltagadása sértő például a magyar cigányokra nézve, hiszen közülük a többség nem akarja letagadni, sőt büszkén vállalja a cigányságát mint identitásának természetes részét. Amellett az ezzel összefüggő etnikai képviseletük nélkül sokkal gyengébb lenne a politikai képviseletük is. (Más kérdés, hogy így is gyenge.) Ezért, de egyébként is a rasszizmus kérdésének épp a társadalmi dimenziói maradtak ki teljes mértékben a beszélgetésből (mi értelme is volt akkor ennek?).
Itt és még más pontokon is egyértelművé vált, hogy Mérő nem antirasszistaként, hanem rassztagadóként áll szemben náci partnerével. Szerinte nincsenek rasszok. Ezért azt sem tisztázta, hogy mi a különbség "faj" és "rassz" között, miközben ezek képezik a nácizmus legalapvetőbb fogalmi bázisát. (Az arab eredetű "rassz" szó egyébként nemzetséget jelent.) S bár a zsidótörvények lényege és fajelméleti indoklása több mint hetven éve közismert, Mérő nem szégyellt ennek végiggondolása nélkül vitába szállni egy neonácival. Látóteréből kiesett a náci alapgondolat, hogy - mivel a fajok valóban nem keverhetők - célszerű a különféle típusokat (rasszokat) is fajoknak tekinteni, mert ezzel a keveredést a biológiai rontással lehet azonosítani. (Lásd a zsidótörvények 1938-as indoklását is: "a zsidók... faji közösségének tulajdonságai oly erősek, hogy más népekkel való keveredés esetén ezek a tulajdonságok fel nem olvadnak, csak sokszor ismétlődő kereszteződés más népek vérével tudja ezeket a tulajdonságokat tompítani, ha nem is egészen megszüntetni". In: Magyarországi zsidótörvények és rendeletek 1938-45, összeállította: Vértes Róbert, Polgár Kiadó, 1997.) Anácik ma ugyanezt hangoztatják, s ráadásul (hamis) analógiákkal "támasztják alá" az elmélet "tudományosságát". Itt is elhangzott kedvenc példájuk, a "pincsi kontra bernáthegyi affér". A két kutyafajta szélsőséges különbözősége náci fórumokon azt hivatott bizonyítani, hogy lám, hiába azonos fajták (természetesen nem azok), nemhogy káros következményekkel, de egyáltalán nem tudnak szaporodni! Tehát nem igaz, hogy értelmes dolog különbséget tenni faj és fajta között: egyik sem keveredhet. Vagyis "a cigányok és a zsidók se keveredjenek össze a magyarokkal". Mérőnek az volt erre a válasza, hogy "nem értek a kutyákhoz, ehhez nem tudok hozzászólni". (Na és a foci? Ahhoz hozzá tudna?) Mindazonáltal azt hiszem, hetedikes tananyag, hogy a kutyát mint fajt teljes egészében az ember farkasféléket domesztikáló tevékenysége hozta létre, ezen belül pedig a pincserek kifejezetten a német kutyatenyésztők játékos kedvének termékei. Magyarán: egyik kutyafajta sem a természet önálló produktuma - ezek mesterséges tenyészetek. Így már csak ezért sem állíthatók párhuzamba az emberi faj természetes keveredéssel születő fajtáival. Ám mivel Mérő ehhez nem tudott hozzászólni, a produkció során a náci "vitapartner" magától értetődő módon beszélhetett folyamatosan emberi fajokról. S amikor egy néző figyelmeztette őt ennek abszurdumára, a moderátor és Mérő csendes lapulása mellett torkolhatta le az illetőt, a legotrombább stílusban. ("Hát magánál, kedves, egy faj van, igen!") Általában véve gát nélkül érvényesülhetett és diadalmaskodhatott a kategóriarendszere, teljes pompájában, s ugyanilyen gát nélkül vehette át nemegyszer a műsor vezetését, lenéző és gúnyos stílusban minősítgetve az ellenfelét.
*
Ezzel szorosan összefügg, hogy Mérő a reprezentáció fogalmát és az ehhez kötődő, tipikus náci sémákat sem gondolta végig, miáltal maga segítette elő, hogy a vita mindvégig a nácinak kedvező vágányon fusson, és gyakorlatilag valós és képzelt rasszok versenyeztetéséről szóljon. Ennek pedig a következők voltak az alapjai.
A matematikus és a náci úgy ültek a pódiumon, mint választási kampány idején egy-egy karakteres politikai csoport, párt képviselői. Három-három percet kaptak arra, hogy egymástól függetlenül válaszoljanak a moderátor kérdéseire, majd két-két percet, hogy egymásra reagáljanak. Ezután a közönség kérdései következtek. S hogy valójában melyik, univerzálisan elkülönülő csoport reprezentánsainak kellett tekinteni őket, azt a náci partner az első percekben egyértelművé tette. Amikor pénzfeldobással döntötték el a sorrendiséget, a matematikus jelezte, hogy van nála tízforintos. "Tudjuk, honnan jön" - jegyezte meg erre a náci. Hogy "honnan jön, honnan tudjuk és miért érdekes", ezzel a kérdéssel sem Mérő, sem a moderátor nem szembesítette őt. Így senki nem mondta ki, de hallgatólagosan mindenkinek el kellett fogadnia, hogy Mérő "a zsidók", a náci pedig "a" (fajként tételezett) "magyarok" képviseletében ül ott. Tehát eleve reprezentációs kényszerzubbonyban vannak jelen. Maga a párbeszéd pedig az egyenrangú ideológiák pártszerű vitájának formai keretei közt zajlott. (Vajon Mérő meg tudja magyarázni, hogy ezek után mitől volt antirasszista ez a fórum?)
A közönség egyik része (a náci drukkerhada) evidenciának tekintette a származási képviseletet és az ideológiák egyenrangúságát, a demokratikusan gondolkodó, antirasszista része számára pedig ez nyilvánvalóan nem volt elfogadható, így eleve szembe került a színpadon érvényesülő attitűddel. Vagyis: a rasszisták otthon érezhették magukat, míg az antirasszisták idegenként ültek a nézőtéren, az antirasszizmus világnapján.
S vajon Mérőnek miért volt érdeke elsiklani a saját lezsidózása fölött? S ugyanígy: miért fogadta el mindvégig azt az alaphelyzetet, melyben a "magyar" szó egy redukált értelmezésű, antropológiailag élesen elkülönülő, zárt etnikumot jelölt? S miért nem ragaszkodott a valós értelmezéshez - hogy tudniillik ez egy nép neve, s mint ilyen, egyszerre utal a több, nemzetalkotó nép egységére, egy határozott kultúrára és a nép országában élők állampolgárságára? Erre nem kaptunk választ, ahogyan arra sem, hogy - még mindig a reprezentáció fogalmával összefüggésben - miért nevezhette a náci gát nélkül "zsidó boltnak" a Hollán utcai, nyilvánvalóan nem zsidó jegykészletű jegyirodát (milyen volna egyébként a "zsidó jegykészlet?), s ezzel szembeállítva speciálisan "magyar boltnak" a tősgyökérben utazó üzleteket. Továbbá miért tekinthette "ott lakó zsidóknak" azokat a tüntetőket, akik a legkevésbé sem a származásuk, hanem a demokratikus szemléletük alapján verődtek össze a nácik elleni tüntetésre. De Mérőt az sem zavarta, hogy náci partnere, szellemiségéhez hűen, folyamatosan minden zsidót egyrészt Izrael állam képviselőjének, másrészt "a kulturális életet ledomináló (sic!) zsidó maffia" reprezentánsának tekintett. Mérő náci partnere már a fórumot megelőzően is, de itt is részletesen kifejtette: a jegyiroda felgyújtása azért volt ugyanúgy indokolt, mint a tévészékházé, mert "a zsidók itt is, ott is ellenségesen viselkedtek a magyarokkal, és köztudottan mindenütt eluralkodott a zsidó kulturális maffia". De ettől függetlenül is közismert, hogy a nácik számára a "zsidó" gyakorlatilag az "agreszszor" és a "maffiózó" szavak szinonimája. Mérő ennek ellenére az alábbi meglepő mondattal sokkolta az antirasszista közönséget: "Nem rád mondom, hogy 'náci', hanem a viselkedésedre. És te sem azt mondod, hogy a Hollán Ernő utcai jegyiroda a zsidó maffia része." A moderátornak pedig esze ágában sem volt figyelmeztetnie a matematikust: "De, igen, a náci épp azt mondja, hogy nagyon is a maffia részének tekinti őket. Miért tetszik ez alól fölmenteni őt? Hiszen ha létezik jellemző fajvédő logika, akkor ez az: minden egyes zsidó cselekedete mindig rávetül az egész zsidóságra, és viszont." Ám a moderátor zavaró tevékenységére sem most, sem később nem kellett számítani, így a matematikus szabadon adhatta föl a magas labdákat ahhoz, hogy partnere lecsaphassa, és diadalmasan nézhessen körül. Érdemes idézni a párbeszédet.
"Náci: A Hollán Ernő utcában egy magyar lányt inzultáltak. Mi odamentünk megnézni, hogy kiszolgálnak-e ott magyarokat, és azt láttuk, hogy ott addigra már egy óriási tüntetés volt: az ott lakó zsidók támogatták ezt a jegyirodát. Hát tessék kipróbálni, hogy valaki bemegy egy magyar boltba, például a Fehérlófia könyvesboltba, menjen be egy vallásos zsidó, szépen beöltözve, kis kipában, ahogyan kell, és akkor ha mondjuk onnan kidobják, hogy felnyalja a Baross utcát, akkor meg lehet nézni, hogy hányan mernek majd kimenni tüntetni a bolt mellett.
Matematikus: Láttál már olyat, hogy Molotov-koktél repült egy Fehérlófia-boltra?
Náci: Nem, mert magyar boltból nem dobtak ki senkit. (Taps.)
Matematikus: Itt is ritkaság... de előfordul egyébként. (?!)"
És még egy kis "hab a tortára".
"Náci: És még valamit: olyat láttam, hogy magyarokat felakasztottak, mert zsidókat mentettek, de fordítva még nem láttam ilyet. (Kissé bizonytalanabban, de taps.)"
Sem a moderátor, sem Mérő nem tartotta fontosnak föltenni a kérdést: Hol és mikor kerültek "magyarok" olyan helyzetbe, hogy zsidóknak kellett volna menteniük őket?! Így megerősítést nyert a mítosz, mely szerint a "magyar" egy mártír, önfeláldozó "faj", akiket a "hálátlan zsidók" a különböző vészkorszakokban magukra hagytak.
*
Ezzel a párbeszéddel megérkeztünk egy további, igen fontos tényezőhöz is, és ez a számszerűsítési kényszer. Mint az idézetből is látható, Mérő elfogadta azt a logikát, mely szerint az emberi lét minden ízében számszerűsíthető. Így felmérhető és érdemben összehasonlítható például a hétköznapi agresszió szintje a "zsidó boltokban" és a "magyar boltokban", és ez rávetíthető a zsidóságra, illetve a magyarságra. Mérő tehát úgy tesz, mint akinek módjában áll eldönteni - és mintha egyáltalán létezhetne olyan ember, akinek módjában áll eldönteni -, hogy két csoport összehasonlításában melyik időpont, melyik helyszín és milyen foglalkozás a mérvadó, ha általános érvényű értékelést akarunk adni a csoportokról. Vélhetően van a birtokában olyan statisztika, amelyből képet kaphatunk a magyar kereskedelemben gettószerűen elkülönülő, nemzetiségi kereskedelmekről! Ez a fajta logika azután a cigányságról folyó disputában bontakozhatott ki teljes pompájában. Különösen, hogy itt valóban léteznek elkülönülések - jóllehet egyre kevésbé - a foglalkozások terén. Éppen ezért most legyen az a kiindulópont, hogy viszont náci oldalon a legkurrensebb olvasmányok a bűnügyi statisztikák. (Világos: zsidó = intellektuális maffiózó, cigány = gyilkos, tolvaj.) És a fórum második részében gyakorlatilag beindítottak egy ciganográfot, s amelyikük több gombot tudott megnyomni ezen, az győzött. Természetesen a náci volt az ügyesebb és a fürgébb. És természetesen most is ugyanazzal a technikával diadalmaskodott: abban a pillanatban, ha egy bizonyítéka gyengének bizonyult, kiugrott a rendszerből, és nézőpontot váltott. A nézőpontváltásnak pedig ismét csak az lehetett az alapja, hogy sem az értékek, sem az értelmezések terén nem létezett konszenzus a párbeszédben. Magyarán: a náci kihasználhatta a fennálló érték- és értelmezéshézagokat.
Íme a leglátványosabb példa erre. A matematikus egy (kivételesen sikeres) számtani fejtegetés végén társadalmi dimenziót hozott be a képbe: "Ti a bűnöző öt százalék bűneit rávetítitek a romák kilencvenöt százalékára, akik pedig félnek." Kihagyta azonban a számításból, hogy ő tízes számrendszerben, a náci viszont a kettesben dolgozik (0-1; nincs-van; vagy ilyen-vagy olyan stb.), melyben az egyes tényezőknek csupán abszolút helyi értékük van (értéktelen-értékes), és nincsenek a viszonyrendszertől függő értékeik (itt így tényező, ott úgy). Mérő számára a félelem a társadalom szintjén negatív tényező, emberi szempontból viszont érvként tényező. A náci bináris rendszerében azonban "számomra nem tényező, mások számára az". Ezért ő a gondolatot két ütéssel elintézte: 1. "A félelem nagyon jó üzlet." 2. "A cigányok neve a 'törvényt nem tisztelő' jelentésű szóból ered. Miről beszélünk?" S mivel a matematikus elfogadta ezt a hazugságot (az idézett "athinganosz" jelenthet "érinthetetlent", "vasmunkást", "athénit", de nem "törvénysértőt"), az egyébként érvényes igazságaival (hogy tudniillik idővel elkopnak a nevek eredeti jelentései) maga vitte félre a vitát.
Még sorolhatnánk a példákat napestig arra, hogy miért nem lehetséges érvelésen alapuló vitahelyzetet létrehozni nácikkal, sőt, hogy még a kikérdezésen alapuló bemutatás, kimondatás is kudarcot vallhat, ha a kérdező nem rendelkezik egy komputer agyával. De erre itt nincs hely. Mindenesetre az biztos, hogy ennek a "vitának" egyetlen, kézzelfogható végeredménye volt: a náci és közönsége saját hiteiben és igazságaiban megerősítve állhatott fel, és a kétely leghalványabb árnyéka nélkül távozhatott. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy az illetőket itt kellett volna utolérnie életük legnagyobb rádöbbenésének, mely őket meghasonlásra és megtérésre készteti. Létezik ilyen, de a legritkább eset, hogy ezt egy antirasszista fórum rendezvénye idézné elő. Az viszont igenis elvárható lett volna, hogy ha már egyenrangú félként hívják meg az antirasszisták azt, aki miatt ott van az elnevezésükben az "anti", akkor szembesítsék is a téma alapvető kérdéseivel. Akkor mondassák ki vele, hogy miben is különbözik a két, szemben álló világnézet, amelyet képviselnek (és nem a két, szemben álló "faj", melynek versenyét oda fantáziálták), s egyértelmű válaszokra kényszerítsék őt. Akkor halljuk, hogyan is képzeli például az "itt egyáltalán ne legyenek zsidók" gondolatának végrehajtását. És ha sikerült egyértelműen kimondania, hogy agresszió révén, akkor legalább némi haszna lehetett volna a párbeszédnek. Annyi, hogy akik ugyan vonzódnának a náci sémákhoz, ám akiket riaszt az erőszak, legalább azok megrendülnének egy kicsit. Ehelyett megrendülést kizárólag a közönség demokratikusan gondolkodó tagjai élhettek át, amikor rájöttek, hogy a fórumon senki sem fogja számukra megnyugtató módon képviselni az antirasszizmust. Sőt, éppen azt tették kétségessé, hogy Magyarországon egyáltalán lehetséges bármiféle konszenzust kialakítani a rasszizmussal és nácizmussal szemben. Hiszen erre ezen ideológiák deklarált ellenfelei sem képesek, még az antirasszizmusnak szentelt világnapon sem. Amit pedig stíluskülönbségekre visszavezetni még matematikusfejjel is abszurd.
A szerző újságíró, szerkesztő.
