"A professzor vizet iszik" - Az állatkertről

  • Lévai Júlia
  • 2009.10.01 00:00

Publicisztika

Klubrádió, szeptember 28., hétfő reggel, kilenc óra ötven. A Reggeli gyors végét hallgatom. Az interjúalany a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője, Hanga Zoltán, aki épp arról beszél, miért nem sikerült bizonyos kedvezményeket bevezetni az állatkertben. Az egyik ilyen kedvezmény az lett volna, hogy zárás előtt egy órával olcsóbban adnák a jegyet. Igen ám, de időnként - és pontosan nem is lehetett érteni, hogy ez hogy megy - valaki meghosszabbíthatja fél órával a zárás időpontját, amitől ugyebár az "előtte egy órával" időpontja is megváltozik, és ez félórás várakozásra kényszeríti a kedvezményes jegy vásárlóit, akik ettől módfelett feszültté válnak.

Klubrádió, szeptember 28., hétfő reggel, kilenc óra ötven. A Reggeli gyors végét hallgatom. Az interjúalany a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője, Hanga Zoltán, aki épp arról beszél, miért nem sikerült bizonyos kedvezményeket bevezetni az állatkertben. Az egyik ilyen kedvezmény az lett volna, hogy zárás előtt egy órával olcsóbban adnák a jegyet. Igen ám, de időnként - és pontosan nem is lehetett érteni, hogy ez hogy megy - valaki meghosszabbíthatja fél órával a zárás időpontját, amitől ugyebár az "előtte egy órával" időpontja is megváltozik, és ez félórás várakozásra kényszeríti a kedvezményes jegy vásárlóit, akik ettől módfelett feszültté válnak.

*

Nincs az a homo sapiens, gondolnám, akinek ilyenkor nem jut eszébe egyszerre több kérdés is: például hogy valóban ilyen váratlan és hektikus-e a záróra időpontja egy intézményben, és ha igen, mitől, illetve hogy ha már ilyen, és erről a látogatók nem tudhatnak, akkor egyszerűen méltányossági, sőt szerződéskötési alapon (hiszen a jegyvásárlás is szerződés) miért nem mehetnek be az általuk ismert időpont szerint. Tévedtem: van az a homo sapiens, mi több, egyszerre több is akadt, akinek erről nem kérdések jutnak eszébe, hanem az, hogy érvényesítenie kell valamiféle igazságot, éspedig mindenek fölött. A Neuman Gábor vezette műsor utolsó perceiben már ott ült Havas Henrik ("stafétaelv": ő lesz a következő műsorvezető), és, mint később kiderült, vendége, Bitó László. Havas pedig, némi tömörítéssel idézve, a következőket mondta. Én még ennyi mellébeszélést életemben nem hallottam. Hát attól még, hogy maga szóvivő, megtanulhatna gondolkodni is, ez még nem jutott eszébe? Hogy lehet ennyit süketelni? A világon mindenütt, az összes külföldi állatkertben meg tudják oldani, hogy legyenek kedvezmények, csak itt nem. Maga meg itt csak arról tud beszélni, hogy ez miért nem megy. Hát én még ilyen embert nem láttam, mint maga!

Járt maga külföldi állatkertben, egyáltalán? - csatlakozott Havashoz Neuman, mintha a szóvivő személyes tapasztalatainak bármi köze is volna a kérdés tisztázásához. És mintha neki, műsorvezetőként, nem a civilizált beszéd fenntartása és a problémák célratörő feltárása volna a feladata, hanem a lelkesült becsatlakozás a Havas Henrik gerjesztette indulatkitörések folyamába. Igaz, a későbbiekben egy mondattal elhatárolta magát: "Nem én személyeskedtem, hanem a Havas, mert neki ilyen a vérmérséklete, és ezért én nem kérek bocsánatot." (Kiemelés tőlem, L. J.). Aminek azonban akkor már semmi jelentősége nem volt. Neuman, aki a műsor felelőse volt, semmilyen módon nem jelezte: tisztában van az adekvát riporteri magatartással, amely szerint neki nem az igazság érvényesítése a dolga, a másik ledorongolása árán, hanem a feltárása. Ahogyan a felháborodást sem élőben közvetítenie, hanem kiváltania kell, már amenynyiben fel tudja mutatni, hogy az ügyben melyek a felháborító mozzanatok. Az ügyben, és nem a partnere emberi mivoltában - a civilizációs határ ugyanis éppen ennél a különbségtételnél van. Vitában érvek vagy kérdések helyett a partnert minősíteni - kifejezetten anticivilizációs, lényegelkerülő eszköz.

Civilizált beszédmódból azonban egyedül az állatkerti szóvivő mutatott példát, amennyiben nem hagyta magát bevonni a hisztériába. És pontosan azzal a hangvétellel, amellyel ilyenkor kell, elmondta: a riportereknek semmi joguk ilyen hangon beszélni és személyeskedni. Másfelől neki a tapasztalatok közvetítése a feladata. Csakhogy a két műsorvezető felajzottsága és az "igazság" iránti elkötelezettsége ekkorra már olyan fokot ért el, hogy fel sem ismerték a civilizált beszéd jelenlétét, nemhogy észhez térve belekapaszkodtak volna a hangnemváltás lehetőségébe. Tovább feszítették a húrt, s az indulatkiélésnek olyan tobzódásává tették a műsort, amely ettől megszűnt műsornak lenni. Ám mielőtt elzártam volna az üvöltözéstől recsegő rádiót, Havas egy mondata mégis megakasztott. A mondatnak az volt a célja, hogy bebizonyítsa: nincs élőlény a Földön, aki ne látná, hogy az állatkert szóvivője egy oly mértékben idegesítő, vérlázítóan ostoba és folyamatosan csak mellébeszélni képes véglény, akitől gyakorlatilag a teljes univerzumot megüti a guta. Szavai így hangzottak: "Bitó professzor vizet iszik, hogy lehűtse magát." Vagyis arcvonal állt fel, melyhez még a kívülálló Bitó is csatlakozott. Nem könnyű helyzet: Bitó részesévé vált valaminek, amiért alapvetően nem tartozik felelősséggel, s amiből, mint számára idegen problémakezelési módból, joga van kivonni magát. Ugyanakkor tudomása is volt arról, hogy miben nevezték meg koronatanúnak. Ennek fényében talán másként is dönthetett volna, mint úgy, hogy pusztán iszik ott egy kis vizet. Megszólalhatott volna, mondjuk így: "Tévedsz, nem azért iszom." Vagy mondhatta volna ezt: "Bocsánat, én itt csak vendég vagyok, nekem a szóváltáshoz semmi közöm."

De nem hangzott el egyetlen ilyen vagy hasonló mondat - úgy döntött, nem az ő dolga korrigálni. Indokolható döntés ez is, csakhogy így végképp elmaradt egy modellszerűen durva helyzet korrekciója. Pontosan úgy, ahogyan nap mint nap látjuk a legkülönfélébb agresszív helyzetekben a korrekciók elmaradását. Nem ez a műsor volt az egyetlen színtér, ahol emberek, akiknek a kérdések feltárása és feldolgozása lenne a dolguk, a saját "igazságaik" agresszív érvényesítésével és vitapartnerük minősítésével vannak elfoglalva. S akik a vérmérsékletüket nem pusztán egy őket hitelesítő attitűdként, hanem fegyverként használják másokkal szemben. A vérmérséklet nemcsak itt szokta igazolni a szakmai fogyatékosságokat, hanem minden olyan helyen, ahol az elegáns, jelzés nélküli távolságtartás engedi érvényesülni, és ezzel csendben elismeri a fennhatóságát. Kérdés, hogy Bitó maradhatott-e "elegáns távolságtartó" a hallgató szemében akkor, amikor tíz perccel később ugyanannak a Havasnak a műsorába ült be, két egész órára, akinek gusztustalan cirkuszolásában előzőleg pártoló résztvevőként nyilvánítva volt ott, és amit a hallgató ugyanazon az adón hallott. Kérdés, hogy a hallgató elhitte-e neki: valójában a távoli Niagarából vette a vizet, s csak a nagy robaj miatt nem hallotta, mi folyik körülötte, abban a stúdióban. S kérdés, hogy megérte-e neki - csak mert rosszkor volt rossz helyen - magára vennie a Havas által előidézett helyzet összes ódiumát, azzal rémisztve minket, hogy ahol a vérmérséklet az úr, ott a kvalitásnak el kell hallgatnia.

A szerző újságíró, szerkesztő.

Neked ajánljuk