Kiutasítottak egy francia űrkutatót Amerikából
A határőrök a telefonján olyan csetüzeneteket találtak, amelyekben Trumpot bírálta.
A határőrök a telefonján olyan csetüzeneteket találtak, amelyekben Trumpot bírálta.
A felfüggesztett pap a McDonald'snál dolgozott. Megkörnyékezett egy fiatalt, aki feljelentést tett. Eddig úgy tűnt, nem lesznek következmények.
A ferencvárosi polgármester gyávának nevezte a főpolgármestert, aki ebben az ügyben nem akar olyan előterjesztést a közgyűlés elé vinni, amelynek elfogadására nincs esély.
Szerinte az új jogszabály nem érinti a gyülekezési jog lényegi tartalmát.
A számvevőszék „a feltárt tények alapján több bűncselekmény gyanúját állapította meg”.
Ezt Netanjahu miniszterelnök mondta, a keddi légitámadások után szerdán a tankok is elindultak.
Azt állítja, nem használták a március 15-i belgrádi tüntetésen. Valami mégis megrémisztette a tömeget.
Varga Judit bíróság előtti meghallgatását régóta kérte Völner Pál.
A polgármester viszont letartóztatásban marad.
Vörös festékkel öntötte le valaki a lépcsőt, a falat, az ajtót és a rajta lévő plakátot.