Tanú lesz Varga Judit és Trócsányi László a Schadl–Völner-ügyben

  • narancs.hu
  • 2025. március 19.

Belpol

Varga Judit bíróság előtti meghallgatását régóta kérte Völner Pál.

A Telex értesülése szerint tanúként hallgatja meg a bíróság a két korábbi igazságügyi minisztert, Varga Juditot és Trócsányi Lászlót Schadl György és Völner Pál büntetőperében.

Völner Pál és védője a per kezdete óta kérte Varga Judit beidézését, az exminisztert tavaly márciusban az ügyészség már kihallgatta.

Schadl György, a Végrehajtói Kar korábbi elnöke, Völner Pál az Igazságügyi Minisztérium államtitkára volt.

Az ellenük zajló büntetőeljárás eddigi megállapításai szerint ők ketten korrupciós kapcsolatot alakítottak ki. Völner rendszeresen kapott Schadltól 2-5 millió forintot, összesen legalább 83 millió forintot azért, hogy elintézzen konkrét ügyeket, bizonyos embereknek adjon végrehajtói kinevezést. Ezt a rendszeres juttatást Schadl a végrehajtóktól illegálisan kapott pénzből fizette, az ügyészség szerint 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelme származott ebből.

A feltételezett bűncselekmények elkövetése idején Varga Judit volt az igazságügyi miniszter, így Völner Pál felettese. Varga Judit neve gyakran szerepel a nyomozati anyagokban. Egy lehallgatott beszélgetésben az is elhangzott, hogy az egyik végrehajtó azzal fenyegetőzött, feljelenti a minisztert. Völner átadott egy iratot a bíróságnak, amelyen üzenetváltásai voltak kinyomtatva Varga Judittal. Az egyik üzenetben a miniszter azt kérdezi az államtitkártól, beszélt-e vele egy bizonyos személy végrehajtóügyben. Völner azt írta vissza, igen, és erről szeretne Vargával egyeztetni a héten.

Völner Pál azt szeretné bebizonyítani a bíróságon, hogy Varga Judit miniszter igenis figyelemmel kísérte a végrehajtói ügyeket. Állította, volt olyan megbeszélés, amelyen ő volt jelen, Varga Judit és Schadl György. 

Varga annak idején azt mondta erről a Telexnek, hogy miniszterként kötelessége volt, hogy a hivatásrendek vezetőivel találkozzon, ezek szakmai megbeszélések voltak, és tényleg figyelemmel kísérte, ami a szakterületén történt. A miniszter és a büntetőügy közötti kapcsolatról tavaly nyilatkozott Magyar Péter, Varga Judit volt férje is. Erről az ügyről beszélgettek otthon, Magyar felvette a beszélgetésüket, aztán nyilvánosságra hozta. Szerinte ez elég bizonyíték arra, hogy a büntetőeljárás menetébe, a vádirat elkészítésébe a politika be akar avatkozni. Erre a történetre – az otthoni beszélgetés rögzítésére – Orbán Viktor miniszterelnök is utalt, amikor a nemzeti ünnepen elmondott, nagy felháborodást kiváltó beszédéhez fűzött magyarázatot

Trócsányi László 2014 és 2019 között volt igazságügyi miniszter, így a 2015-től kinevezett államtitkár, Völner Pál neki is beosztottja volt. Trócsányi neve is előkerül a nyomozati iratokban. Erről azt nyilatkozta annak idején, hogy 2021-ben beszélt Schadl Györggyel egy végrehajtói szakkérdésben, de akkor már nem volt miniszter. Más napcsolata nem volt vele, és minisztersége alatt nem foglalkozott egyedi végrehajtói kinevezéssel. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.