Mégis nyomoz a rendőrség egy zaklatás ügyében

  • narancs.hu
  • 2025. március 20.

Bűn

A felfüggesztett pap a McDonald'snál dolgozott. Megkörnyékezett egy fiatalt, aki feljelentést tett. Eddig úgy tűnt, nem lesznek következmények.

Személyesen, cseten és videohívásokban zaklatott egy harmincas éveiben járó férfi – korábban papként szolgált, a munkahelyén Atyának nevezték – egy kiskorú fiút, mindketten egy budapesti McDonald'sban dolgoztak. Célozgatott, szexuális ajánlatokat tett, a lakására is felhívta a srácot, aki nemet mondott. A 444 arról ír, hogy egy ilyen próbálkozás után a fiú panaszt tett a McDonald's jogi osztályán, és nem sokkal ezután a zaklatója távozott a cégtől, nem derült ki, miért és hogyan.

A gyorsétterem jogi osztálya nem közölte az érintett fiatalemberrel, mi lett a vizsgálat eredménye, rendőrségi feljelentést nem tettek. A Kaposvári Egyházmegyétől annyit sikerült megtudni, hogy a papot 2018-ban függesztették fel, de azt mondták meg, miért, csak az derült ki, még mindig felszentelt papnak számít. Laicizálni valakit csak vatikáni vizsgálat eredményeképpen lehet, vagy úgy, hogy az illető maga lép ki a papi rendből, de ez nem történt meg.

Úgy tűnt, az ügynek nem lesz több következménye az elkövető számára, pedig a képernyőfotók egyértelműen bizonyítják, hogy bűncselekmény történt.

A zaklatott fiatalember egy jogsegélyszolgálattól azt a felvilágosítást kapta, hogy az ilyen esetek kezelésére még nem készült fel a jogrendszer, és talán nem érdemes belevágni egy bizonytalan kimenetelű eljárásba. 

A fiú mégis feljelentést tett, és az első benyomásai pozitívak voltak. A III. kerületi Rendőrkapitányságon korrekt segítséget kapott, szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt elrendelték a nyomozást. A fiút meghallgatták tanúként, elkérték tőle az Atyával váltott üzeneteket, az elkövetőt viszont nem hallgatták ki. Az indoklást idézi a 444: „Az eljárás során rendelkezésre álló bizonyítási eszközök alapján nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani azt, hogy [Atya] nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából, kóros hajlamánál fogva szeméremsértő módon mutogatta a nemi szervét és végzett önkielégítést úgy, hogy azt [Balázs] részére be is mutatta. Megállapítható továbbá, hogy ha az »atya« becenevű férfinak, amennyiben az önmutogatással a nemi vágyának kielégítése lett volna a célja, akkor nem szakította volna meg a hívást, amikor azt látta, hogy cselekménye [Balázsban] megdöbbenést vagy zavarodottságot nem okoz.”

A sértettet nem győzte meg ez az érvelés, panaszt tett egy ügyvéd segítségével, és ennek az ügyészség helyt adott. Az eljáró ügyész megállapította, hogy a nyomozó hatóság nem tett meg mindent a tényállás tisztázásáért, a rendőrségnek új nyomozást kell indítania. A lap szerint ez az eljárásmegmutatja, mit kezd a grooming jelenségével az igazságszolgáltatás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.