Hadifoglyokat cseréltek az oroszok és az ukránok

  • narancs.hu
  • 2025. március 19.

Külpol

175 katonáért 175-öt. 

Oroszország és Ukrajna fogolycserét hajtott végre – írta szerdán a 444 a Meduza portálra hivatkozva. 

A cseréről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is beszámolt. Azt írta, olyan orosz fogságba esett ukrán katonák térhettek most haza, akik korábban Mariupolban, Donyeck, Luhanszk, Herszon, Harkiv, Mikolajiv, Zaporizzsja és Szumi megyében harcoltak, de az oroszországi Kurszki területen fogságba esett katona is van közöttük.

Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy a szembenálló felek 175-175 katonát adtak át egymásnak, sőt, az orosz fél a „jóakarat jeleként” 22 sürgős orvosi ellátásra szoruló sebesült ukrán hadifoglyot is hazaküldött.

Az Ukrajnából elengedett orosz katonák most Fehéroroszországban vannak, pszichológus és orvos segít nekik. A csere az Egyesült Arab Emírségek közvetítésével zajlott le. 

Kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel. Bejelentette, teljesíti azt a kérést, hogy 30 napig ne támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát, ezt már utasításba is adta az orosz hadvezetésnek. Cserébe azt kérte, hogy a nyugatiak ne segítsék tovább hírszerzési információkkal az ukránokat. 

Szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt Donald Trump, ezúttal nem vesztek össze, mint legutóbb, amikor személyesen találkoztak. Az ukrán elnök is teljesíti azt a kérést, hogy az orosz energetikai hálózatot és berendezéseit ne támadja az ukrán hadsereg.

Aztán – írta a Telex szerdán – az derült ki, hogy az energetikai hálózat megkíméléséről szóló egyezményt egyik fél sem tartotta be

 
 
A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-csatornája által közreadott képen orosz fogságból szabadult ukrán hadifoglyok érkeznek egy meg nem nevezett ukrajnai helyszínre 2025. március 19-én. Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnök Telegram-csatornája
 

 

 

Ukrajna, 2025. március 19. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-csatornája által közreadott képen orosz fogságból szabadult ukrán hadifoglyok érkeznek egy meg nem nevezett ukrajnai helyszínre 2025. március 19-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt. A fogolycsere keretében 175 ukrán és ugyanannyi orosz hadifogoly nyerte vissza szabadságát. MTI/EPA/Ukrán elnök Telegram-csatornája

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.