Scheiring Gábor

Élénk vita zajlik az állampolgári alapjövedelemről. A Narancsban Gébert Judit és Tőzsér János vitaindítójára (Ami jár, az jár, Magyar Narancs, 2013. június 6.) Scharle Ágota és Váradi Balázs válaszolt (Mivel jár, ha mindenkinek jár?, Magyar Narancs, 2013. szeptember 12.), s a felvetés indoklásában és kivitelezhetőségében egyaránt joggal találtak kifogásolnivalót. Az alábbiakban az alapjövedelem társadalmi és politikai szerepéről, illetve bevezethetőségéről fogalmazok meg néhány új érvet, támaszkodva a Megújuló Magyarországért Alapítvány március végén megjelenő tanulmányára.

A munkahelyteremtést maga Orbán Viktor tűzte ki kormánya fő céljául: egymillió új munkahelyet ígért. Ehhez jól azonosítható munkaerő-politikát választott, amellyel szemben az LMP a héten aláírásgyűjtésbe kezdett - írásomban emellett fogok érvelni.

Egy biztos: levágott kézzel senki sem fog tyúkot lopni. De máshoz se nagyon tud majd kezdeni. Akár ez a kissé drasztikus példa is eszünkbe juthat az új alkotmány (tervezetének) társadalompolitikai rendelkezéseit olvasva.

Ahogy az európai alkotmányt a kertek alatt igyekezték érdemi nyilvános deliberáció nélkül hazánkba csempészni, úgy fogadta el a francia Villepin-kormány a diákok százezreinek megmozdulását kiváltó új esélyegyenlőségi (!) törvényt, az alkotmány 49.3 cikkelye alapján gyorsított eljárásban, parlamenti egyeztetés nélkül.

"Tizenkilenc éves voltam, még gyerek. Féltem, nagyon féltem. Aztán egy egész életen át hurcoltam tetteim szörnyű terhét. Megpróbáltam filmjeimben beszélni róla... És 1990-ben is féltem megvallani. Nagyon szégyellem magam. Most itt állok, másként nem tehetek: bocsánatot kérek, mindenkitől" - ha csak ennyit mond, talán nem szólunk egy szót sem, talán nem bántja senki sem.