Scheiring Gábor

A kiszolgáltatottság politikája ellen

  • Scheiring Gábor
  • 2012. március 17.

Publicisztika

A munkahelyteremtést maga Orbán Viktor tűzte ki kormánya fő céljául: egymillió új munkahelyet ígért. Ehhez jól azonosítható munkaerő-politikát választott, amellyel szemben az LMP a héten aláírásgyűjtésbe kezdett - írásomban emellett fogok érvelni.

A kormány munkaerő-politikája nemcsak az új munka törvénykönyvében öltött testet, de áthatja az egész gazdaság- és társadalompolitikát, sőt magát az új Alkotmányt is (erről korábban: Scheiring Gábor: A jövő befejeződött, Magyar Narancs, 2011. április 14.).

Az Orbán-rezsim abból indul ki, hogy a krónikusan alacsony foglalkoztatottságért elsősorban a munkaerő-kínálat sajátosságai okolhatók. Azaz túl védett, túl drága és túlképzett a munkaerő, melynek kínálatát tovább rontja a túl bőkezű szociális rendszer. E kínálat tehát a védettség csökkentésével, a szociális ellátások leépítésével javítható - így vonzóbbá válunk a globális tőke előtt. Az alkotmányos szinten megcsáklyázott szociális jogok, a hajléktalanok és szegények kriminalizálása, az egykulcsos adó, a helytállás a lefelé tartó társaságiadó-versenyben, a köz- és felsőoktatás leépítése és a kiszolgáltatottságot növelő új munka törvénykönyve mind ezt tükrözik.

Csakhogy a magyar munkaerő túlzott védettségéről és a "koraszülött jóléti állam" által indukált "lustaságáról" szóló lózungok nemzetközi összehasonlításban egyszerű hazugságnak bizonyulnak. A bérmeghatározás rugalmasságának tekintetében Kínát is megelőzzük, a világ "élbolyában" vagyunk, a Világgazdasági Fórum 2009-2010-es versenyképességi rangsora szerint a 36. helyen. A munkanélküli-ellátás folyósításának korábbi 270 napos időtartama Szlovákiát leszámítva nem hosszabb a regionális versenytársakénál; Csehországban 11 hónapig, Lengyelországban akár egy évig is járhat, ráadásul a három hónap a szlovákiai fél évet is jócskán alulmúlja. A szabadságolási és túlóraszabályok nemzetközi viszonylatban átlagosnak tekinthetők, nem lógunk ki még a kelet-európai mezőnyből sem. Az alulszabályozott foglalkoztatási jogviszonyt intézményesítő munkaerő-kölcsönzés pedig már most is aránytalanul nagy szerepet játszik a munka világában.

Élénkzöld

A ledolgozott munkaórák tekintetében sem állunk rosszul. Az egy dolgozóra jutó, ténylegesen ledolgozott évi munkaórák száma szerint szinte Magyarországon dolgoznak a legtöbbet az egész OECD-ben. Nem igaz tehát, hogy a magyarok lusták lennének - aki képes munkához jutni, annyit dolgozik, amennyit csak bír. Az állítás, miszerint "vissza kell terelni a rokkantnyugdíjasokat a munka világába", szintén üres szólam a hogyanra vonatkozó elképezések teljes hiányában. A kormányzati munkaerő-politika születésekor, 2010 decemberében 11 740 betöltetlen álláshely jutott 591 278 regisztrált munkanélkülire, tehát 100 munkanélkülire jutott nem egészen két munkahely. Nem a munkakedvvel van gond, hanem az álláshelyek számával.

A kormány munkaerő-politikájával Kínát akar csinálni hazánkból. Úgy véli, hogy olcsó, gyengébb minőségű árukra specializálódva alacsony bérű és kiszolgáltatott munkaerővel tudunk kilábalni a válságból. A valóság ezzel szemben az, hogy a magas hozzáadott értékkel termelő - és nekünk minden távon kulcsfontosságú - vállalatok versenyképessége szempontjából pont nem a rugalmas (vagyis könnyen kirúgható) munkaerő, hanem a képzettség és megbízhatóság a legfontosabb.

A politikai gazdaságtan a jóléti állam számos alternatív megközelítését ismeri. A "kapitalizmusváltozatok" nevű irányzat szerint például a jóléti intézkedések kifejezetten kedvezhetnek a tőkeérdekeknek (is). Az LMP és az európai zöldpártok által képviselt zöldfordulat politikája épp erre épül. Eszerint a jóléti politika nem a piacok ellen, hanem a piacokért folyik. (Kérem, hogy az LMP-t "antikapitalizmussal" vádoló hayekiánusok és piaci fundamentalisták olvassák el ezt a mondatot még egyszer! Köszönöm.) A koordinált, "német típusú" kapitalizmusmodellben azért kiterjedt a jóléti állam, mert az exportiparágak sikeres működéséhez elengedhetetlen a jól képzett, szakosított munkaerő. Ahhoz, hogy ennek a fajta munkaerőnek megfelelő kínálata alakuljon ki, speciális jóléti garanciák szükségesek: kiterjedt szakképzési rendszer, magas fokú munkaerő-piaci védelem és biztosítási rendszer. Hiszen nem éri meg szakmunkásnak menni és kitanulni egy specifikus munkafolyamatot, ha nincs garantálva, hogy munkanélküliség esetén is meg tud élni az ember. A speciális képzettséggel rendelkező szakmunkás más munkakörben nemigen talál munkát, ha megszűnik a munkahelye. A munkaadóknak viszont szükségük van szakmunkásokra, ezért belemennek a kiterjedt állami társadalombiztosítási rendszerek finanszírozásába. Már csak azért is, mert ha nem az állam, hanem a vállalatok maguk nyújtanának biztosítási csomagokat a munkavállalóiknak, akkor egyes vállalatok elfogadhatatlan versenyelőnyhöz juthatnának, elszíva a legjobb munkaerőt.

Tény ugyanakkor, hogy a német modell alacsony foglalkoztatással és a nőket diszkrimináló foglalkoztatási szerkezettel járt együtt - a magas munkaerőköltségek és a kiterjedt munkaerő-piaci szabályozás gátolja az alacsony képzettségű munkaerőt igénylő szolgáltatói szektor kiépülését. Az alacsony foglalkoztatás a 2000-es évek elejére Európa beteg emberévé tette Németországot (ami persze legalább annyira magyarázható az egységesítés problémáival, mint a koordinált kapitalizmusmodell gyengeségeivel). Ám a német jóléti állam ekkor kezdődő reformja, úgy tűnik, behozta az árát. Németországnak a világgazdasági válság közepette egyszerre sikerült megőriznie exportiparágainak versenyképességét és növelnie a foglalkoztatottságot. A reformok kétségkívül a szociális juttatások megkurtítását is tartalmazták, ám inkább mennyiségi, mint minőségi változásokról volt szó. Az alapvető elemek megmaradtak, miként a távolság is az angolszász, liberális rendszerektől. A német példa arra figyelmeztet, hogy átalakításra szükség van, de a munkavállalók jóléti garanciáinak radikális leépítése a gazdasági racionalitásnak is ellentmond.

Egy 1997-1999 között végzett kutatás szerint (Simonyi Ágnes: Versenyképesség jóléti rendszer és közjavak révén, Szociológiai Szemle, 2000/1. szám) a magyar gazdaság versenyképes szektorait képviselő vállalatvezetők sem tartották az állami jóléti ellátások csökkentését a versenyképességet javító lépésnek. Éppen ellenkezőleg, számos területen szorgalmazták a közkiadások növelését, "például a szakképzésben, amely közvetlenül befolyásolja versenyképességüket, vagy olyan területeken, mint a lakásellátás, az egészségügyi vagy rekreációs szolgáltatások, amelyek a munkaerő magasabb szintű újratermelődését tudják biztosítani."

A kormány intézkedései közül a munkavállalói jogok lazítása, a tankötelezettség korhatárának csökkentése, a munkáltató munkaviszonyt érintő döntési jogainak bővítése a szabadságolással és a próbaidővel kapcsolatban azokat hozzák előnybe, akik a dolgozók kiszolgáltatottságából szeretnének minél nagyobb hasznot húzni. Ezek jellemzően alacsony képzettségű munkavállalókat foglalkoztató, alacsony hozzáadott értékkel dolgozó vállalatok, amelyek miután még jobban automatizálták termelésüket, továbbállnak, leginkább a Távol-Keletre. De még az ő idecsábításuknak is kíméletesebb módja lenne a munkát terhelő járulékok csökkentése, elsősorban a képzetlenek számára és a nagy munkanélküliséggel jellemezhető vidéki térségekben. A tartósan Magyarországon letelepedő külföldi vállalatoknak pedig nem könnyen kirúgható rabszolgákra, hanem képzett és jó egészségi állapotban lévő munkavállalókra van szükségük. A kormány csak az előbbivel akarja megkínálni őket.

Az Orbán-rezsim munkaerő-politikája nem új, többé-kevésbé ez a megközelítés jellemezte az összes eddigi kormányt, amit jól mutat a sokat bírált Út a munkába program vagy az, hogy az új munka törvénykönyvét még az előző kormány rendelte meg. Igaz, olyan messzire még senki nem merészkedett, mint Orbánék. E paradigmával szemben voltak kritikai hangok is, ám valódi alternatíváját alighanem az LMP kínálja először. Eszerint a munkaerő kínálatát differenciáltan kell javítani. Az alacsonyan képzettek és a tartósan munkanélküliek esetében célzott járulékcsökkentéssel; a minőségi munkaerő tekintetében pedig olyan oktatás- és iparpolitikával, mely révén feljebb léphetünk a hozzáadottérték-láncban.

Ehhez először is világos gazdasági jövőkép kell, meg stratégiai ágazatok. A magyar gazdaságba jól beágyazott, magas hozzáadott értékeket előállító exportágazatok. Életképes helyi vállalkozások. És kell hozzá a helyi piacokra termelő helyi gazdaság, mindenekelőtt az élelmiszeriparban, az energetikában és az építőiparban. Mindez befogadó, a készségek fejlesztésére koncentráló oktatáspolitikát, a vidék versenyképességét javító közszolgáltatásokat és a jövő ágazatait helyzetbe hozó szektorális gazdaságfejlesztő programokat követel. Ezt szorgalmazza az LMP zöldélénkítés programja.

McSimicska

Az Orbán-rezsim munkaerő-stratégiája ezer szállal kapcsolódik ahhoz a szimbolikus politikához, ami szembehelyezi a kormányt a globalizációval. Ennek része az a represszív társadalompolitikai fordulat, mely a leginkább kiszolgáltatott társadalmi csoportok vegzálásával elégítené ki az erősödő egzisztenciális félelemben élő középrétegek igényét a biztonságra. A 90-es évektől erősödő globális jelenség ez, ennek a hullámára ült rá a magyar jobboldal is, Orbán Viktortól Vona Gáborig. Sikerüket fokozta, hogy az újkapitalizmus, a rendszerváltás és a globalizáció veszteseihez a magyarországi baloldalnak (a Medgyessy-féle osztogatáson kívül) nem volt egy szava sem.

Az orbáni nemzeti antiglobalizmus valójában a demokrácia felszámolását jelenti. Megmarad a nemzetállam, az azt irányító politikai elit és gazdasági klientúrája, de a globalizáció kellemetlen következményei miatt hőzöngő tömegeket - a belső politikai versengés kiiktatásával, a nyilvánosság kontrollálásával, a szakszervezetek szétverésével, a civil szervezetek ellehetetlenítésével - elhallgattatják. A helyi gazdaság szereplői közül csak azok érvényesülhetnek, akik baráti viszonyt ápolnak a politikai elittel, amely adott esetben a globális tőkével szembeni minimális védelmet is garantálja. Simicska Lajos és társai nem feltétlenül kompatibilisek a McDonald'sszal, de megférnek mellette.

A hazai "baloldal" válasza minderre a nemzetállami keretek feladása volt, miközben megőrizte mind a tőke mobilitását, mind a demokráciadeficitet. Mivel nem kívánta a piacot társadalmi céloknak alárendelni, könnyű szívvel adta föl a szuverenitást és a demokráciát a globális kapitalizmusért. Sem a tőke szabad áramlásának következményeit nem tartotta aggályosnak, sem azt, hogy mindez korlátozza a nemzetállami szuverenitást. Ezt a modellt dicséri Mesterházy Attilától Tóta W.-n át Heller Ágnesig boldog-boldogtalan - pedig ebben a helyi gazdaság szereplőinek nemigen osztanak lapot, hisz nincs, ami megvédené őket a globális tőke erőfölényével szemben. Helyi gazdaság helyett viszont van McDonald's, aminek nem kell szembenéznie helyi konkurenciával.

A fokozódó kiszolgáltatottságból és keserűségből pedig szépen profitál a szélsőjobb. Azt, amit a demokraták nem mernek vagy nem akarnak elmondani, elmondják a hungaristák. Az újkapitalizmus, a rendszerváltás veszteseinek most csak a radikáljobb ad politikai hangot - és amíg ez így lesz, válságban marad a demokrácia. A szélsőjobb és a nacionalizmus problémájára a diszkurzív kirekesztés stratégiája nem megoldás - épp ellenkezőleg, csak erősíti azt a jelenséget, amit szeretne kordában tartani.

A népszavazás viszont világos jelzés arra, hogy van olyan politikai erő az országban, amely a demokrácia, a felvilágosodás és az emberi jogok talaján állva mondja el azt, amit eddig csak a nacionalista antiglobalisták mondtak: hogy a gazdasági kiszolgáltatottság fáj. Az Orbán-rezsim munkaerő-politikája a kiszolgáltatottságra épül, miközben mindent megtesz annak érdekében, hogy az új bizonytalanságokkal küzdő, leszakadó középosztályt magához láncolja. Éppen ezért csak rendszerszinten küzdhető le: be kell látnunk, hogy az elmúlt 20 évben a teljes politikai elit által vallott és Orbán által végletekig fokozott munkaerő-politika nem járható út. Csak az esélyteremtő baloldali gazdaság- és társadalompolitika révén lehetünk képesek megállítani azt, hogy a Fideszről leszakadó tömegek a szélsőjobb karjaiban landoljanak.

A szerző az LMP országgyűlési képviselője, a párt gazdasági kabinetjének vezetője.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.