Könyv: Fullasztó (Boris Vian: Hullasztó)
Ha egy regényíró a lélekelemzést választja regényének területéül, és az egészet mint belső monológot vezeti elő, felmerül a kérdés, mennyire hiteles, milyen sűrűségű az a világ, amely elénk tárul. Nem kényszeríti-e hangulatát túlságosan jellemeire, megérti-e az adott kor törvényszerűségeit, alakjait, azok cselekedeteit és motivációit, tud-e olyan légkört teremteni, ami tág teret enged szereplőinek, ami inkább szolgálja, élteti, felemeli, semmint megfojtja őket? Más szóval szimpla projekció, vagy több annál? Boris Vian regénye, a Hullasztó állja a próbát, annak dacára, hogy a regény sötét és reménytelen, hogy a boldogságnak még a szikrája sem lobban föl benne. Ellene vethetjük, amit az egzisztencialisták ellen szokás, hogy az emberi létnek csak az árnyoldalait ábrázolja.