- boda-nyulasi -

Ukrajna határának viszonylag sima átlépéséhez kell: egy nagyon érvényes útlevél (az igazi arcberendezést hajszálpontosan tükröző, lehetőleg percekkel az átkelés előtt készült fotográfiával), jóféle (feltétlenül körpecsétes!!!) passzus valamilyen hivatalosnak látszó megbízásról, amire további billogot nyomdázhat az útlevelek szúrós szemű kezelője, jogosítvány, saját névre szóló forgalmi engedély, zöldkártya. Mindezek birtokában nagyjából nyugodt szívvel megközelíthető a határ, s a helyszínen már csak a remek íráskészségre van szükség, hiszen számos "deklaraciját" kell kitölteni. Aztán már csak nyolc kilométer Beregszász.

Az úgy van, hogy ül az ember három másikkal a lehetőleg négyzet alakú asztalnál, és szép csöndesen megbolondul. Nem jön a kő. Hiába az imák, az afrikai és távol-keleti varázsmondókák mormolgatása, a különlegesnél különlegesebb alakzatok megépítése kezdéskor, még egy nyavalyás virágkő sem segít. Ellenségeink szépen haladnak, nehogy megvezessen a pókerarc, jól tudjuk, megint nem mi mondjuk ki a partit befejező, orgazmusközeli állapotot hozó mágikus szót: mah-jong.

"Megvan az anyag, indulhatunk haza" - ébresztette kacagva Boda-Ilf Nyulasi-Petrovot szombat reggel. A MaNcs-kommandó elvileg ugyan a következõ éjszaka történései miatt kalandozott a Székelyföldre, ám már a péntek délután-este oly szépre sikeredett, hogy fölöslegesnek látszott a maradás. A páros nem elõször élvezte Ozsváthék és az egész falu vendégszeretetét, tudván tudták tehát, hová mennek, s milyen fogadtatásra számíthatnak, de még így is õszintén szíven ütötte õket megfáradásuk azon csimborasszója, ami ismét a régi érzéseket varázsolta a falucskába: félelem és reszketés Énlakán.