És itt tartozunk egy röpke névmagyarázattal: számunkra megfejthetetlenül érdekes, hogy miközben a legendárium héroszokról regél, a játék végül egy hősiesnek nagy jóindulattal sem nevezhető tollas jószágról kapta nevét:
Mah-Tsiong = veréb
A névadó madár ékesíti egyébként a játék négy kövét.
Terjedelmi okokból sem részletes játék-, sem szabálymagyarázattal nem szolgálhatunk: tessék szimplán becsszóra elhinni, a világ alighanem legizgalmasabb és legszórakoztatóbb elfoglaltságától fosztja meg magát az, aki kedvcsináló dolgozatunk olvastán nem rohan egyenest valamelyik mah-jong-lerakatba (míg évekkel ezelőtt csak a világ naposabb oldalán, esetleg egy kínai diplomakapcsolatot szemtelenül kihasználva lehetett hozzájutni, ma - különböző minőségben ugyan - már mifelénk is viszonylag egyszerűen beszerezhető). A műanyag változat már egy közepes Hasbro-társas áráért megvan, de a klasszikus és gyönyörű, bambuszból és csontból készített, metszett kollekció is megéri a befektetést: a mah-jong - és szenvedélye, mint azt személyes példánk is ékesen bizonyítja - egy életre szól.
A játék meglehetős szervezkedéssel indul: a 144 kőből -minden parti elején - falat rakunk, eldől, ki kezdi a játékot, amelynek legalapvetőbb szabályai a römiére emlékeztetnek: alapesetben tizennégy kövünk mindegyikének bele kell simulnia valamilyen egységes rendszerbe. Akárcsak a legtöbb ismert kártyajátékban, itt is a húzás és dobás jelenti a dolog motorját: az összképet vagy a falból húzott, vagy az ellenfelek dobta kövekkel javíthatjuk. Az előbbi esetében titkon örülhetünk a fejlődésnek, ha viszont a máséra ácsingózunk, terítenünk kell. A három "alapszín" - írás, kör, bambusz, egytől kilencig számozva - mellett a négy égtájnak megfelelő szeleket, valamint vörös, zöld és fehér sárkányokat gyűjtögethetünk. Minden egyes számból, szélből és sárkányból négy-négy egyforma kő áll rendelkezésre. Van még nyolc darab virágkő, de ebbe már tényleg nem megyünk bele...
Az alapmechanika viszonylag gyorsan és fájdalommentesen elsajátítható: néhány hét alatt reflexszé válnak a kezdetben bizony kínainak ható krikszkrakszok. A variációs lehetőségek száma lényegében kimeríthetetlen: a játék egyik szépségét éppen az adja, hogy
nincs két egyforma parti,
és egy körön belül akár többször is módosíthatjuk stratégiánkat. Az elérhető pontszám pedig nagyban függ attól, hogy mennyire bonyolult összefüggésrendszert sikerül gőggel kiterítenünk a végén. A dolog persze a szerencsén is múlik.
Két nyomós oka van annak, hogy híreink szerint még a múlt század elején is kézfejével fizetett az, akit ilyesfajta játszódáson kaptak a kínai hivatalosságok. Egyrészt a mah-jong társadalmi funkciója Keleten hasonlatos a pókeréhez: a bűntanyák mélyén és piszkos lebujokban (ezt mi már amerikai filmekben is láttuk, tehát igaz) súlyos összegek cserélnek gazdát néhány schnellparti során. Másfelől pedig nagy igazság az is, hogy akit a mah-jong örvénye húz, az kevéssé jeleskedik felfújható gumikapájával a közismerten vizes rizsföldeken. Velünk is nemegyszer megesett már az a csúfság, hogy a péntek délutáni kezdést követően néhány órás csendespihenővel vasárnap este sikerült felkászálódnunk az asztaltól.
Kézfej ide vagy oda, a fáma szerint azért szép számmal akadnak bizonyos
bevállalós
kínai bácsikák,
akik szép, hosszú és nagyon tartalmas életük során kizárólag csak a csontlapocskákkal és éppen aktuális ellenfeleikkel álltak bizalmas és napi kapcsolatban. A másik oldal: egyik állandó partnerünk, a magát olykor-olykor a kiemelkedő spílerek magas polcára álmodó Gyurkity egy ízben találkozott egy, népének szép hagyományait nem ismerő keleti rőfössel, aki annak fejében vállalta egy készlet importálását, ha megtanítjuk mah-jongozni. Vérzett a szívünk, de szánakozva utasítottuk vissza a tudatlan kínai ajánlatát.
A mah-jongban az is nagyon szép, hogy játék közben nincs barátság, rokonság, atyafiság, szeretet, szerelem: mindenki kivétel nélkül ellenség. Nem beszélve arról a fokozhatatlan gyűlöletről, amit az ember az iránt érez, aki egy gyönyörűséges, háromezer pontot érő játékkal küldi padlóra, majd pedig, jellemtelenségét is fényesen igazolva, nem átall alpári módon örvendezni véletlen és nagyon-nagyon mulandó sikerén. Ha mi győzünk, az más, és higgye csak el minden játszótársunk - még te is, Gyurkity -, hogy őszintén és önzetlenül segíteni akarunk, amikor orrukra kötjük a receptet, tartós sikerünkét. Amit egyébként megérdemlünk, mert nagyon tudunk. (Hát hiszen mi egyébért is választottuk volna éppen egymást a most még illegalitásban, de fényesen működő Magyar Mah-Jong Szövetség elnökének, illetve főtitkárának?!)
- boda-nyulasi -
