- legát-turcsányi -

Hányszor hallottuk már, hogy a Mátra túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, mégsem csak a széplelkek találnak itt vigaszt, hanem a karrieristák, törtetők, becsvágyók is. Aki feljut a hegység csúcsára, a Kékesre, rátehénkedik a nemzetiszínűre festett sziklára, nyugodtan kijelentheti: olyan magasra jutottam ebben az országban, amilyen magasra senki más. De a Mátra még azoknak a divatos jófejeknek sem okoz csalódást, akiknek minden második szavuk az, hogy retró. Ha valamelyikük a galyatetői Nagyszálló presszójában elfogyaszt egy kávét konyakkal, és észreveszi a szomszéd asztalnál ülő szalonspicces hölgyvendég nejlonharisnyáján lefutó szemet, miközben a szintetizátoros a Húsz év múlva című dalt búgja... Nos, akkor úgy tűnik: ezen a vidéken megállt az idő, és legfeljebb az hibádzik, hogy a ködtől nem látni az égen némán álló csillagokat.

Az idei ünneppel kapcsolatban a hivatalos álláspont annyi volt: semmi protokoll! A parlamenti előtti zászlófelvonást kivéve a kormánytisztviselők magánemberré változtak, és ki-ki a maga módján kezelte ezt a helyzetet.

A frissen alakult Bahia magánnyugdíjpénztár a leginkább érintett korosztályt, a húsz és harminc év közöttieket próbálja meggyőzni a tájékoztatójukon olvasható egyszerű érveléssel: "Ha egyszer úgyis tejelned kell, nem jobb egy ismerősnek?" De nemcsak a hangvétel az, amiben különbözni akarnak más magánnyugdíjpénztáraktól.