Lluleta J. Johanson

  • Lluleta J. Johanson

Lluleta J. Johanson cikkei

Zavargások Tiranában: Albánfogytáig

  • Lluleta J. Johanson
Albánia az egyetlen olyan rendszerváltó ország, ahol effektíve polgárháború van, vagy legalábbis valami hasonló szokott néha lenni. Albániában ugyanis nem az a helyzet, hogy lakói, mert különféle etnikai csoportokhoz tartoznak, szét akarnák szedni kisebb országokra. Nem. Albániában mindenki többé-kevésbé albán, és mégis lő a másikra, ha ideje engedi. Albánia elsősorban ideológiai repedés mentén hasadt ketté, és ez azért még ebben a borult Ká-Európában sem mindennapi eset.

Izsáki vérminta: Egy nagyközség keresi

  • Lluleta J. Johanson
"Gazember van sorainkban." A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság első embere ezt azon a sajtótájékoztatón mondta, amelyiken bejelentette: egy három héttel ezelőtti, két ember halálát követelő közlekedési baleset elkövetőjétől levett kétampullányi vérminta eltűnt a főkapitányság erre a célra rendszeresített hűtőszekrényéből. Hogy a "gazember" a múlt hét végén szolgálati beosztásából felfüggesztett három kecskeméti rendőr egyike lenne, azt nemigen hiszik a bennfentesek. Informátorunk szerint inkább arról lehet szó, hogy belőlük próbálják "kizsarolni", ki lehetett, aki eltüntette a bizonyítékot.

Kövess minket: