Vígh Zoltán

A harmadik veszedelem

Richard Pipes a mindenféle totalitarizmusok, de legfőképpen a bolsevizmus világhíres szakértője - azon kevesek egyike például, akik mindig is azt állították, hogy a II. világháborút nem a náci Németország, hanem Németország és a Szovjetunió együtt robbantották ki: hisz egyszerre szállták meg 1939 szeptemberében Lengyelországot. A 77 esztendős professzor politikai szerepet csak egyszer vállalt, de tudósnak ebben a században valószínűleg már nem adódhat nagyobb lehetősége a történelem befolyásolására, mint neki: a nyolcvanas évek elején őt bízta meg Ronald Reagan az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szovjet és kelet-európai osztályának vezetésével. A hidegháború utolsó nagy fellángolásakor a professzor dolgozta ki a Szovjetunió megtörésének stratégiáját. Néhány év után kivált az elnöki csapatból. Nem valami nézeteltérés késztette erre, hanem a Harvard University szigorú tradíciói, melyek értelmében a tudósok csak korlátozott ideig szüneteltethetik egyetemi működésüket - és ez alól a kormányzati megbízatás sem kivétel. Az amerikai tudományos körökben elterjedt róla, hogy ő a republikánus jobboldal fő ideológusa, az ókonzervatív szellemi irányzat vezetője.

Önálló létének hatodik esztendejében Oroszország változatlanul csak sodródik a nagyvilágban. Afféle hetedik kontinensként keresi a helyét Európa és Ázsia között. Igazi barátok és szövetségesek nélkül viszont ez a bolyongás még sokáig tarthat.

Ilyen csak a filmekben van, leginkább a hollywoodi jobb kategóriás westernekben, amikor Pancho Villa parasztkatonái vágtában elsöprik a (mexikói) szövetségi hadsereget ágyústul, géppuskástul, német katonai tanácsadóstul. Groznijban most helyi környezetben megcsinálták a posztszovjet remake-et, csakhogy a csecsenek igazából lövöldöztek!

Hónapok óta huzavonázik egymással a kolumbiai törvényhozás, a főügyészség, nem is beszélve Washingtonról, hogy mi legyen Ernesto Samper államfővel: megtartsa-e hivatalát, vagy mondjon le. Eközben - de ez nem új - több program is fut az országban a kokatermesztés és kokaintermelés visszaszorítására.

A mongóliai választásokon közel kilencvenszázalékos részvétel mellett általános meglepetésre az ellenzéki pártok koalíciója kapta meg a mandátumok többségét. 75 év után voltaképpen csak most ért véget a kommunista párturalom.

Régi igazság, hogy bármi történik is Oroszországban, az ottani értelmiség mindig csak fanyalog. A (régiesen, kedveskedő szóval) "nyálas liberálisok" nehezen emésztik meg Jelcin egyszerre óhajtott és ijesztő diadalát.

Borisz Vitézovics, miután ha kevéssel is, de megnyerte az elnökválasztás első fordulóját, tovább csépelné a kommunista ördög rusnya buciját. Hű palacsintasütőjéül a június 16-án közel 15 százalékot szerzett Lebegy tábornok csapott fel; ők ketten meg a liberális Javlinszkij a maga 8 százalékával, akinek akár a miniszterelnökség is kinézhet, verhetetlennek tűnnek egy héttel július 3-a előtt. Ráadásul Jelcin nagymamucikájának báli legyezője a múlt héten négy galád összeesküvő fejére is lesújtott.