Tartalom

Narancs XXII. évf. 21. szám(2010.05.27.) (2010-05-27)

Publicisztika

Publicisztika

A történelem urai

Rég nem volt alkalmam hatalmon lévő magyar nemzeti jobboldallal foglalkozhatni. Már szinte el is felejtettem, milyen érzés. Ha én magam nem változtam volna meg közben, unnám a témát, mert a magyarországi - és általában a magyar - nemzeti konzervatívok pontosan ugyanolyanok, mint voltak, persze az idő teltével kop., pecs.

Publicisztika

Háturul

A múlt csütörtökön Pokorni Zoltán fideszes képviselő és XII. kerületi polgármester olyan törvénymódosító indítványt terjesztett be a parlamentnek, mely szerint a jövőben a köztereken felállítandó (áthelyezendő, elbontandó) műalkotásokról ne a fővárosi, hanem az illetékes kerületi önkormányzat döntsön. Szép javaslat, minél nagyobb önállóságot a kerületeknek, a kisközösségeknek, pártsejteknek és miegymásoknak, vivát! Ám némileg beárnyékolja e szándék nemességét, hogy Pokorni polgármesternek épp felülvizsgálat alatt áll a jogerősen és többszörösen lebontásra ítélt turulszobra a Legfelsőbb Bíróság előtt, mely testület október 13-ára tűzte ki a tárgyalást.

Publicisztika

Szádra ne vedd

Izgalmas törvényjavaslatok jegyében telt a múlt hét, de most csak (a lapunk vége felé részletesebben is boncolgatott) ún. Trianon-törvény preambulumát vizsgáljuk. E dokumentum főmondatának első alárendelő mellékmondata - a köztársaság történetében eddig merőben szokatlan módon - egyfajta hitvallást is tartalmaz. "Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni..." A szerzők bevallottan a lengyel alkotmány preambulumát vették elő, mielőtt a szövegezéshez láttak, s azt sem különösebben titkolják, hogy ez csak az első esete lesz a Jóisten fölemlegetésének bizonyos fontos törvényekben. Az Alkotmány például aligha fogja sokáig istentelenül húzni.

Horn Dániel

Publicisztika

Viszik, ha adják

Az önkormányzati iskolák egyházi fenntartásba adásának könnyítéséről

Ha nemrég még azt fájlaltam, hogy az új oktatási kormányzat törekvéseiből egyelőre alig látszik valami (lásd: Derűs rendben végezzük a dolgunkat! Magyar Narancs, 2010. május 6.), úgy ma már nem panaszkodhatunk. Bár nem Hoffmann Rózsa vagy az újonnan alakuló Nemzeti Erőforrások Minisztériuma (NEM) terjesztette be, hanem Semjén Zsolt és Szászfalvi László KDNP-képviselők, de a közoktatási törvény módosítását célzó önálló képviselői indítvány jól mutatja, hogy merre tartunk.

Egotrip

Csak semmi politika!

Egotrip

A bestia kiéheztetése

Az állam elveszi a pénzünket, a háborúban véradót szed, parancsol ügyésznek és rendőrnek, iskolába kényszeríti gyermekeinket, börtönbe azt, aki ellenáll neki, élet és halál legitim ura. Hobbestól tudjuk, a szörnyű óriás tengeri szörny ő, Leviáthán, a bestia, akinek "(...) puszta látása is halálra ijeszt" (Jób 41,9). Baj-e, ha nagyra nő, és ha baj, lehet-e adócsökkentéssel fogyókúrára fogni?

Belpol

Kormányprogram

Belpol

Második kiadás

Orbán Viktor szombaton benyújtotta az Országgyűlésnek miniszterelnöki programját. A 85 oldalas összeállítás felvezetéséből megtudhatjuk, hogy Orbán mit gondol a győzelméről, az irat nagyobb részét kitevő voltaképpeni programszövegtől viszont nem lettünk okosabbak.

Belpol

Kipucolt bal, színes jobb - Grigorij Meseznikov politológus a szlovákiai választásokról

Marad-e a jelenlegi baloldali-nacionalista kormány, esetleg a Smer vezetésével új koalíció jön létre? Netán visszatér a 2006 előtti jobboldali pártszövetség? Az esélyekről meg a magyar kettős állampolgárság előráncigálásának hatásáról az IVO társadalomkutató intézet elnökét, az orosz származású, majd' harminc éve Pozsonyban élő szakelemet kérdeztük.

Belpol

MSZP: választmány után, tisztújítás előtt - Óvakodj a zsűritől!

Május közepén az MSZP választmánya nagy többséggel döntött a gyorsított, alulról felmenő tisztújítás menetéről, vagyis az alapszabályban rögzített kilencven helyett hatvan nap alatt új tisztségviselőket, július 10-én vagy 11-én pedig új elnököt és elnökséget választ a párt. A választmányi tagság döntő része ún. értékvitát és a szervezet működésének teljes újragondolását sürgeti. Ezen dolgozik a maga különutas módján Gyurcsány Ferenc is.

Külpol

Külpol

Választás előtt Csehország - Kicsi kezekben a jövő

Vasárnap este ezrek tombolnak az Óvárosi téren, nemzetiszín zászlók lobognak, patakokban folyik a pezsgő, a sör - mindenki boldog, hajnalig tart az örömünnep. Hétfő reggel nyilvánosságra hozzák az alsóházi választások előtti utolsó közvélemény-kutatási adatokat. Aki azt hiszi, e két hír között nincsen összefüggés, lehet, hogy téved.

Zene

Zene

tánc - LÁZ (FEBRE)

A brazil Membros Company hiphop-táncelőadása szociális és politikai anziksz, szeretettel és hittel Dél-Amerikából. Zenés-táncos üzenet a távoli, egzotikus világból, amely a napfényes szegénységről, erőszakról és szegregációról tudósít, s ehhez az érintett fiatalokhoz legközelebb álló mozgásrendszert, az utcai táncot használja eszközül.

Zene

Dokumentumfilm - Hangosfilm - Lilian Franck - Robert Cibis: Zongoramánia

A világtalan zongorahangoló - ebben az egyetlen félig (vagy inkább félig se) igaz közhelyben paradox módon ott leljük ennek az oly hasznos, mi több, nélkülözhetetlen szakmának két, egymással szorosan összetartozó jellegzetességét: a vizualitás felettébb csekély szerepét, s ebből következőleg a tevékenység igencsak szolid kulturális reprezentációját. Azt tehát, hogy a zongorahangolás nem éppen hálás, a művészi fantáziát nyargalásra sarkalló tárgy, amiről izgalmas filmet készíteni jószerint lehetetlenség.

Zene

Film - Az egyik szív, a másik lélek - Corneliu Porumboiu: Rendészet, nyelvészet

Hogy a hosszú beállítások és a sok duma alkalmazása a 21. században mennyire számít innovatív filmkészítési metódusnak, arról lehet persze szépeket mondani, de vitatkozni teljesen felesleges. Így van ez még az olyan bensőséges lelkiismereti drámák esetében is, mint Corneliu Porumboiu (vele készült interjúnk Nagy szó! címmel a május 13-i lapszámban) rendőri története, melyben a kis rendőr kis napjai kerülnek terítékre, hogy tudniillik neki sem könnyű.

Zene

lemez - EXODUS: EXHIBIT B: THE HUMAN CONDITION

Két és fél évvel az Exhibit A után elkészült a thrash metál egyik alapzenekarának új dobása. Hogy az előzetes hírekkel ellentétben a jeles eseményre nem egy év után került sor, azt magyarázhatnánk akár azzal is, hogy ennyi anyagot bizonnyal képtelenség lett volna olyan rövid idő alatt rögzíteni - a The Human Condition ugyanis jócskán a józan ész diktálta elvárás felett teljesít a maga 74 percével meg az átlag hétperces számaival.

Zene

film - A SIVATAG VIRÁGA

Két főszereplőnk van; az egyik a hajdani szupermodell, a másik a női nemiszerv-csonkítás. Mivel az utóbbi az előbbivel, a szomáliai születésű Waris Dirie-vel, a kilencvenes évek kifutóinak egyik legnagyobb sztárjával esett meg, a nagyra törő játékfilmeseknek valami olyas formát kellett találniuk, ami nemcsak elbírja, de valahogy egységbe is forrasztja a fényes karriertörténetet és a barbár gyakorlat elleni felszólalást.

Zene

lemez - DIMLITE: PRISMIC TOPS

Az alig harmincéves, svájci származású Dimitri Grimm számtalan művésznéven alkot, de legjobb zenéit egyértelműen Dimlite-ként produkálta. 2006-ig a Sonar Kollektiv kiadó két nagylemezét adta ki (Runbox Weathers, This Is Embracing), melyek remek egyvelegei az experimentális hiphopnak és a fúziós elektronikának, mégis eltérnek a hasonlóban utazó Los Angeles-i vonal képviselőinek (Flying Lotus, Busdriver) zenéitől, ugyanis a hiphop lazaságát és az elektronika élét az alkotó szépen vasalja össze olykor gyermekded dallamokkal, a természet zajaival, vagy éppen egy-egy kórussal.

Zene

könyv - GILLES DURIEUX: BELMONDO

Van egy remek anekdota a 155. oldalon, így kezdődik: "Egyik nap Nepálban éppen egy liánhídhoz voltunk erősítve Jean-Paullal", s valahogy úgy folyatódik, hogy a negyven-ötven méter magasságban egy hevederen lógó Jean Rochefort miként nevetteti meg a hasonló felfüggesztésnek örvendő szupersztárt az Egy kínai viszontagságai Kínában viszontagságos forgatásán.

Zene

lemez - SURFER BLOOD: ASTRO COAST

Nos, momentán úgy fest a helyzet, hogy a nagy nemzetközi indie-rock csatában Amerika 2:1-re vezet Anglia ellenében, a közönség- és kritikai sikereket is figyelembe véve. Már a kétezres évek elején is az USA került helyzeti előnybe, amikor feltűnt a színen a Strokes, az Interpol, a White Stripes vagy éppen a Shins.

Zene

Kiállítás - Mezők lovagja - Várnai Gyula: Ugyanaz a patak

Várnai Gyula kiállítására másodszor is elmentem, hátha elsőre nem értettem jól a dolgot. Hátha csak velem van a baj, és nem látom fától az erdőt, műtől a kiállítást. Alaposan meg kell fontolni, mielőtt leírná az ember, mert Várnainak ez az első nagy összefoglalója húsz év után, és a műveket, amelyeket a Stúdiótól a Ludwig Múzeumig a maguk konceptuális önállóságában lehetett eddig látni, most végre egyszerre mutatják be. A művek élete az addiginál kötöttebb rendszerben folytatódik, mert külön-külön mindegyik kiváló fogalmi entitásként működik, az egymáshoz, a helyhez, az időhöz és egyéb, nehezebben meghatározható tényezőkhöz (mint mondjuk a kurátori koncepció) való viszonyulásukat azonban először próbálják ki.

Zene

dvd - INVICTUS - A LEGYÕZHETETLEN

Ha Eastwood mondja (mutatja), akkor annak így kellett történnie: Nelson Mandela ország-egyesítő kísérletének szép sikere volt, amikor a dél-afrikai rögbiválogatott fehérek és feketék közös örömére megnyerte az 1995-ös világkupát. Kellett ehhez politikai akarat is; na nem a győzelemhez, azt önerőből érte el a csapat, hanem ahhoz, hogy a rögbi, ez a hagyományosan fehér játék továbbra is élvezze a sportvezetők támogatását - minden jó, ha jó a vége: a támogatás maradt, a csapat győzött, Dél-Afrika pedig egy emberként ünnepelt.

Zene

Koncert - Csupa arany - A Pavement Münchenben

Ha figyelembe vesszük, hogy a 90-es évek meghatározó angolszász alternatív rockzenekaraira az utóbbi időben milyen nagy kereslet mutatkozott Magyarországon is, akkor felettébb furcsának találhatjuk, hogy a zsáner ez évi legfontosabb visszatérője, a kaliforniai Pavement alapos (és egyébként Bécset, Prágát is érintő) turnéján nem jutott el hozzánk. De ez csupán a reflexszerű első reakció - a magyar koncertszervezők passzivitása ezúttal tulajdonképpen megérthető. A korszak jelentős zenekarai közül mifelénk ugyanis csak azok köré gyűlt méretesebb tábor, amelyek a dalstruktúrákat és a dallamvilágot tekintve minden újszerűségük ellenére is mélyen tradicionálisak maradtak - a grunge hőseitől a Faith No More-on át, mondjuk az R.E.M.-ig. Hozzájuk képest a Pavement a maga hol alulkevert, hol masszívan hamis, sokszor vázlatszerű és gyakran teljesen ortopéd, a noise, a country, az indie-rock és a pszichedélia között csapongó zenéjével, meg az idétlen klipekben tébláboló nemtörődöm tagokkal a felületes szemlélőben könnyen roppant komolytalan társaság benyomását kelthette. Ám ez csak a felszín volt, a bolond színekben pompázó, gyűrött csomagolás. Számos híres pályatársával szemben a Pavement nem úgy csinált karriert, hogy kommerszebbé alakította a 80-as évek legizgalmasabb gitárzenéit. Éppen ellenkezőleg: sikerült neki újabb érdekes vidékekre elkalandoznia azon a barázdán, amit a Sonic Youth, a Hüsker Dü, a The Fall és társaik szántottak harminc évvel ezelőtt. Meg is volt az ára. Noha ma minden második indie-rock zenész hivatkozik rá, aktív korszakában a Pavement nem tartozott az igazán befutott zenekarok közé: öt sorlemeze közül a 92-es Crooked Rain, Crooked Rain ment a legjobban, de a megjelenése idején abból sem fogyott több kábé 200 ezer példánynál.

Zene

Színház - Camp - Pintér Béla Társulat: Szutyok

Van egy fősodor - amely nemigen sodor, néha csak cammog -, és vannak kacskaringók, kitérők és betétek; mindösszesen jól földagadt a Pintér Béla Társulat legújabb produkciója, a Szutyok. Ami amúgy pontosan erről szól, a szutyokról, noha ez itt tulajdonnév, az intézetből örökbe fogadott kamasz lány gúnyneve.

Lemez

Zene

Megannyi kattogás

Prins Thomas: Prins Thomas

Pontosan nem tudjuk, hogyan fejlődött ki korunk norvég elektronikus előadóiban/producereiben a szélesen vett külvilág jogos érdeklődését is felkeltő zenei szenzibilitás, de tény, ami tény: a beteg (igen tágan értelmezett) diszkózenékre pörgő világ vagy fél évtizede a lábuk előtt hever.

Trafik

Trafik

chili&vanília - Schichimi togarashi

Saláta minden időben: félig télies, félig tavaszias, de eszméletlenül jó. Mindössze friss salátalevelekre locsolt, barnára pirított vaj és pár csepp ecet keverékéből készül.

Trafik

mi a kotta? - Trisztán és Anne-Sophie

Az elmúlt hetekben többször is alkalmunk nyílt egykori csodagyermekekről szólni, olyan prodigiózus csemetékről méghozzá, akikből mára a nemzetközi koncertélet teljes korú, rangos művésze vált. A soros ajánlót is egy hajdani csodagyermekkel kezdjük, aki alig volt tizenhárom éves, amikor Herbert von Karajan a pártfogásába vette, s még akkor sem volt több tizenötnél, midőn a Berlini Filharmonikusokkal elkészíthette első lemezfelvételét.

Trafik

étel, hordó - BUDDHA

Tudjuk, hogy a távol-keleti vallások rugalmasabbak a mieinknél, a Teréz körút thai látványkonyhás Buddhája láttán mégis blaszfemikus villámtréfa ugrik be: mi lenne - mondjuk Sanghajban -, ha valaki Jézus néven gulyásbárt alapí-tana? Csattanó nincs, mert valószínűleg nem lenne semmi, pontosabban a válasz ugyanaz lenne, mint nálunk: rendben. A Buddha úgy terül el a bulváron, mintha mindig ott lett volna, és ahogy az örökkévalókkal lenni szokott, meg nem tudnánk mondani, hogy hetekkel vagy évekkel ezelőtt nyílt.

Trafik

kulthírek

PANAHI ÉHSÉGSZTRÁJKOL 85 iráni filmes írta alá a Dzsafar Panahi szabadon bocsátását követelő nyílt levelet. A március óta letartóztatásban lévő, nemzetközi hírű filmrendező a legújabb hírek szerint éhségsztrájkot kezdett a teheráni börtönben: tiltakozik fogva tartásának feltételei ellen, követeli, hogy ügyvédje és családtagjai meglátogathassák, és hogy bírósági tárgyalásáig helyezzék feltétel nélkül szabadlábra.

Film
Könyv

Könyv

Nem egyedülálló, nem különleges - A Szépművészeti Múzeum kibővítése - Bécsből nézve

A Szépművészeti Múzeum európai uniós projekt által finanszírozott, küszöbönálló, térfelszín alatti kibővítése idén tavasszal heves viták kereszttüzébe került. E viták gyújtópontja a 20. század elején épült műemlék épület lépcsőjébe vágott bejáratot és a Hősök tere arculatát megváltoztató felszíni építményt kifogásoló, az Akadémia művészettörténész-köreiből kiinduló és rövid időn belül jelentős szellemi erőket mozgósító aláírásgyűjtési kampány volt. A különben minden törvényes felhatalmazással és jogerős építési engedélylyel rendelkező megrendelő, a múzeum a sikeres kampány és a közvélemény nyomására hamarosan visszakozott, elvetve a lépcsőbe vágott főbejárat tervét, és a felszíni építmény áttervezését kérve Karácsony Tamás tervező építésztől. Az indulatok azonban azóta sem csitultak, sőt fiatal művészettörténészek egy csoportja (Centrart) már a teljes projekt leállítását követeli. A helyzet megoldását enyhén szólva nem segíti a kultúrpolitika által messzemenően támogatott főigazgató, Baán László és a 70. születésnapját a napokban fényes ünnepségek közepette megtartó, nem csak művészettörténész-körökben nagy tekintélyű akadémikus, Marosi Ernő több évre visszavezethető konfliktusa és kettejük eltérő múzeumvíziója sem. A kérdést a régi és az új viszonya felől megközelítve a következőkben bécsi példákat szeretnék bemutatni a közelmúltból alapvető, 19. századi műemlék épületek térfelszín alatti bővítéssel párosuló helyreállítására, különös tekintettel a császárváros egyes múzeumépületeinek revitalizációjára. A kérdéskörben jelenleg uralkodó osztrák műemlékes gyakorlat és az amögött meghúzódó szellemi áramlatok ismerete jelen helyzetben nem tanulság nélküli számunkra sem.

Tudomány

Tudomány

Tartozik? Követel? - A fejlett országok ökológiai adósságáról

A fejlődőnek nevezett szegény országok több mint 2000 milliárd dollárral tartoznak a fejlett államoknak és bankjaiknak. Az elmúlt huszonöt évben nagyjából háromszor ennyit fizettek törlesztésként, de az adósságuk nem csökkent. Tartozásuk nagyjából kétszerese éves bruttó hazai összterméküknek, Kamerun, Nicaragua vagy Niger éves költségvetésének harminc-negyven százaléka adósságszolgálatra megy el, közszolgáltatásokra, egészségügyre, oktatásra tíz-tizenöt százalék jut. Bár az elmúlt évtizedben több kezdeményezés is indult a legjobban eladósodottak és legszegényebbek megsegítésére, az eredmények ellentmondásosak, főleg, ha a globális válság okozta újabb problémákat is számításba vesszük. De például Ugandában, Zambiában, Burkina Fasóban így is jelentősen bővültek a szegénység visszaszorítására vagy az oktatásra szánt források. Minderre nagy szükség is van, hiszen a világon már egymilliárd fölött van az éhezők száma, ugyanennyien nem jutnak tiszta ivóvízhez, és százmilliónál is több gyerek sosem jut el az iskolába.

Tudomány

Mi lesz a Dunával? - Az érdekérvényesítés ideje

Bár a lehetséges áruforgalom töredékét éri el jelenleg, Brüszszel szerint épp itt az ideje, hogy a Duna a kontinens egyik fő közlekedési folyosójává váljon. A környezetbarát közlekedési alternatíva fejlesztéséhez azonban csak nálunk több tucat helyen kellene beavatkozni a víz természetes folyásába. A környezetvédők berzenkednek.

Tudomány

cyberhírek

Felmelegedés Minden idők legmelegebb áprilisa volt az idei, a Föld felszíni átlaghőmérséklete elérte a 14,5 Celsius-fokot - közölte az amerikai Nemzeti "ceán- és Légkörkutató Hivatal. A január-áprilisi időszak szintén a valaha mért legmelegebb volt, 13,3 Celsius-fokos globális átlaggal. Ujjlenyomat Egy lengyel bank az EU-ban először helyezett üzembe olyan ATM-készüléket, amely bankkártya és PIN-kód helyett ujjlenyomat-olvasóval azonosítja az ügyfeleket.

Sport

Sport

A semleges szurkoló halála - Heysel-tragédia

Az 1985. május 29-én megrendezett Liverpool-Juventus Bajnokcsapatok Európa-kupája-döntő nemcsak a futball-, de a múlt századi médiatörténetnek is az egyik legsötétebb napja volt: ezrek pánikszerű menekülését, harminckilenc ember haláltusáját közel négyszázmillióan nézték végig élőben.

Riport

Kik azok az autisták?

Riport

Minden forog

Sok millióan töltötték már le az internetről Stephen Wiltshire produkcióját. A fiatalember helikopteres városnézés után emlékezetből rajzolja meg Róma, New York, Tokió látképét. A jelek szerint legalább ilyen kunsztot kell produkálnia egy autistának, hogy ne közösítsék ki, ne röhögjék körbe, megfelelő iskolába járhasson, dolgozhasson.