• Hammer Ferenc: Paszták népe (A politika védelmében)

    Komar és Melamid orosz festők, akik afféle képzőművész Ilf and Petrovként készítik többnyire mulatságos képeiket a nagyközönség nagy bámulatára és bosszantására. 1982-ben még azt a jelenetet festették meg az érett szocreál (annak is inkább kínai változatának) stílusában, amikor a festészet múzsája bemutatja Kliót, a történetírás múzsáját Sztálinnak, miközben a háttérben az est leszáll Árkádia halmaira.

  • Rév István: Retrospektív

    The Shadow-Line; A Confession című írásában Joseph Conrad úgy vélekedett, hogy "(A) fikció történelem, emberi történelem, különben semmi lenne. Ám több is annál; sokkal szilárdabb alapokon nyugszik, a formák realitásán, a társadalmi jelenségek megfigyelésén, míg a történetírás fundamentuma a dokumentum, nyomtatott és írott szövegek elemzése, a másodkézből származó benyomás.

  • Para

    Kovács Imre: Én

    Délután van, és az évszak természetéből adódóan takarodik lefelé az égről a nap, itt, magasan az egykori SZOT-üdülők fölött meglehetősen látványosan, lila, rózsaszín, kék, baromi giccses, naiv festő ecsetjére kívánkozik, lehetne tőle hányni, de ebben a beavatott pillanatban mégis jelzésszerű, felejthetetlen kép: elütött mackó applikálva a kandalló fölé, zebralábú piknikszékek keretezik az asztalt, bekeretezett nyalás, alias a világ legszebb tája, én pedig ölni szeretnék végre, megfejteni azt a rettenetet, ami engem éveken át a miskolci kapitányság fogdájának pincéjébe kényszerített, ahol szerencsétlen anyámat faggatták fasiszta múltjáról meg a rohadt fiáról, aki éppen tizenhat évesen indul a rendszert megdönteni, tehát ideje rászólni, hogy mióta bassza aktuális kedvesét, és beidézni, és beidézni, és beidézni újra, aztán, mikor letelt az évad, úgy tenni, mintha nem történt volna semmi.

  • Seres László: Dekóder

    Vannak emberek, akiket idejében észre kell venni, mielőtt még történelmet csinálnak.

  • Bumm a fejbe

    A gyilkos képes kerékpáron érkezni. És nem csak azért, hogy ebben a pocsolyában - amit közmegegyezéssel Magyarországnak hívnak - a körzeti megbízottaknak is legyen esélyük: idén bicikli van, de ahol a kórházi ágyakat ilyen ütemben építik le, ott lehet, jövőre már csak görkorcsolyára telik.

  • Politikai hírek

    Újabb cigányellenes atrocitás

  • Kulturális hírek

    Ír nyelv: feltámasztás? Október végén működni kezdett Írország első gael nyelvű tévéállomása, a Teilifis na Gaelige, mely a központi kormányzattól kapott évi 15 millió dollárnak megfelelő költségvetésből gazdálkodhat.

  • Artmozik Budapesten: Bérszomj

    A múlt héten keserű szájízű békekötéssel végződött a filmes szakma évi rendes belharca: a budapesti művészmozik támogatása gyakorlatilag pontosan úgy történik majd a jövőben, ahogy azt a főváros tulajdonában lévő Budapest Film Rt.

  • Pártingatlanok vizsgálata: Házalók

    A pártok ingatlanhelyzetét véglegesen rendezni hivatott törvényjavaslatot néhány hete tárgyalja a parlament, a menetrend szerint november végén a végszavazásra is sor kerülhet. Az előkészületek hatpárti bizottságban zajlottak, s a létrejött megállapodást végül négy párt, az MSZP, az SZDSZ, az MDF és a KDNP képviselője írta alá.

  • MNB-alelnökök menesztése: Tranzakció

    "Tudomásul kellene venni, hogy Magyarországon nincs sok színvonalas garnitúra. Csak egy van, és ha ennek tagjai rendre kirugdossák egymást, akkor az ország rosszul jár" - mondta Surányi György 1994 decemberében. Most kirugdosták a jegybank két alelnökét, Czirják Sándort és Hárshegyi Frigyest, akik az elmúlt évtizedben egyértelműen az "egy garnitúra" részei voltak.

  • Egészségügyi reform: Vészhelyzet

    Jövőre annyi a szalmonellásoknak: racionalizálódó egészségügyi ellátórendszerünk nem tűr majd ilyen típusú kihágásokat. A felelőtlen állampolgárok ugyanis várhatóan többen osztozkodnak egy-egy kórházi ágyon - ámbár hogy keresztben avagy hosszában-e, azt majd szabadon eldönthetik.

  • Választások Romániában: Konkurens a láthatáron

    A romániai választások kimenetele hosszú időn keresztül eléggé kétségesnek bizonyult. Úgy tűnt, most is az eddigi kormányzó párt diktálta forgatókönyv érvényesül: jobb híján ismét a hallgatag, illetve az európai nyilvánosság számára mindmáig értelmezhetetlen óromániai paraszti konzervativizmus dönti el a kérdést.

  • Közép-Afrika: A nagy ámokfutás

    Ruanda, Burundi és Zaire határvidékén az eddigieknél is iszonyatosabb katasztrófa fenyeget. Menekültek százezrei bolyonganak táborról táborra, más menekültekből alakult milíciák és zaire-i reguláris egységek fosztogatják őket, a segélyszervezetek a harcok miatt mindinkább kiszorulnak a térségből, éhínség fenyeget meg járványok, eközben pedig ömlik, ömlik az eső.

  • Tommy, a megfagyott gyermek (Tommy)

    A hetvenes években Budapesten csak azt lehetett tudni a Tommy című rockoperáról, hogy alapmű, indoklásnak elég volt annyi, hogy a Who együttes csinálta, és ráadásul dupla lemezen jelent meg. Természetesen nem lehetett megvásárolni, azon keveseknek pedig, akik az anyag ismeretében egybehangzóan állították, úgy szar az egész, ahogy van, nem hittek a csodavárók.

  • Film: Szavakon lovagolunk (Eric Rohmer: Párizsi randevúk)

    Semmiség az egész, szóra is alig érdemes. Néhány apró történet: Rohmer következetes, mint mindig. Úgy látszik, csak sorozatokat képes kieszelni. Az Erkölcsös mesék és a Komédiák és közmondások után itt a következő: egy háromrészes kisfilmsor.

  • Könyv: "Rendkívüli esemény nem történt" (Kenedi János: Kis állambiztonsági olvasókönyv I-II.)

    Ott voltak mindenhol. Figyeltek negyven éven át. Ismertük őket. Ismerni akartak minket. Beszélgettek és ittak velünk, aztán hazamentek, és ha gyanúsak voltunk, operatív jelentést írtak rólunk. Állambiztonsági ügynökök voltak.

  • Könyv: Az eltűnt idő nyomdában (Évfordulós kiadványok)

    Nevezetes évfordulóink általában alkalmi kiadványok megjelentetésére késztetnek. A tisztes ünneplés óhajába némi önerősítési igény vegyül, az erkölcsi haszon mellett pedig joggal remélhetnek anyagiakat is a növekvő keresletre, valamint fokozott támogatási kedvre egyaránt számító kiadók.

  • Lakatlan (Polly Jean Harvey)

    Polly Jean Harvey vidéki lány. Dorset és Somerset határa, ahol felcseperedett, háromórányira esik Londontól, nyugis hely. Jól elvan arra a birka, a latyak, a köd, a szél. Polly is elboldogult valahogy. A fiúkkal haverkodott, viselkedésében, öltözködésében is hozzájuk idomult.

  • Csak azért se hegedű (CD-ROM a romákról)

    A Kurt Lewin Alapítvány és a Négy Kéz Stúdió egyéves munkával elkészítette a magyarországi romákat bemutató interaktív multimediális CD-ROM-ot. Nyilvános bemutatója november 8-án lesz Budapesten, a C3-ban.

  • Tandoor: Hétvégi hétágra hét

    Hurrás. Itt is van ilyen, most is van, Angliában és 1996 őszén. Az eredeti helyszín: Ascot, nem az a bizonyos Királyi Nagyhét, ahol Leopold Bloom is fogadott (és nyert), hanem "csak egy amolyan" hétvége, igaz, úgy hívják, Ascot Festival (fesztivvll, ahogy kedvenc német ajkú bemondóim kimondják, igaz, itt is dívik elit közvetítőkörökben, hogy longsamp v.

  • Yukon Kutyaiskola

    Aki volt szánhúzóversenyen, az tudja, a magyar vesenyzők kicsit el vannak szállva, néha még a saját fogatukkal se állnak szóba. Egyik-másik már-már aranyásónak képzeli magát, aminek az a valóságalapja, hogy a kutyaszán drága kutyákat, felszerelést, kutyatápot, terepjárót, hegyi edzőtáborozást, minőségi ruházkodást kíván, tehát mindenképpen előkelőbb sport, mint egy vasárnapi délutáni foci a ligetben.

  • CD-ROM: Pofozd a szüzet!

    Aludni rég nem szoktunk, de a Gyalog-galopp CD-ROM-adaptációja megér néhány, kedvenc akcióhősünk, Duke Nukem nélkül átvészelt éjszakát: Arthur királlyal tartva, a disznófejű Los Angeles-i mesterlövészek helyett, hullatetrisszel és szűzveréssel üthetjük agyon az időt az Úr 942.

  • Halloween az Interneten: Interaktív eutanázia

    A halottak ünnepén az angolszász és latin-amerikai országokban élők töklámpást gyújtanak, álarcosbált tartanak, csontváznak, kísértetnek és múmiának öltözve hoznak frászt egymásra, újabban pedig túlterhelik a halálhoz kapcsolódó témákat feldolgozó Internet-szervereket.

  • Zene által világosan

    Aluljárókban, köztereken vagy tető alatt - Almássy téri Balhé Nélkül Fesztivál - egyre gyakrabban kerülnek műsorra az újkeresztény "Ki mit tud?"-ok, amelyeken különféle műfajok bukkannak fel, mint az ige hordozói.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...