2017 óta húzódó munkaügyi vitát zárt le az Operaház

  • narancs.hu
  • 2024. április 26.

Kultúra

Megkötötték az új kollektív szerződést, elhárult a sztrájkveszély, a nyári szezonban megduplázzák az előadások számát.

Aláírták csütörtökön a Magyar Állami Operaház működését meghatározó új kollektív szerződést az 1332 ottani dolgozót képviselő szakszervezetek vezetői a főigazgatóval – írja a hvg.hu.

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete vissza is vonta a februárban közzétett közös sztrájkfelhívást. 

Március 19-étől öt napon át az Operában többen nem vették fel a munkát, ezzel meghiúsult jó néhány előadás. Március 24-én közbenső megállapodást kötöttek a felek, a sztrájkolók ismét fölvették a munkát. Azóta folyamatosan tárgyaltak az érintettek az új kollektív szerződésről. 

Most megállapodtak a bérről is. Első körben 10 százalékos bérfejlesztés lesz, ez  július elsejétől már megjelenik a fizetésben, a második ütem 20 százalékos emelésről szól. 

A Magyar Állami Operaház dolgozóinak illetménye így eléri, illetve megközelíti azokét, akik más, hasonlóan kiemelt hazai intézményeknél és szervezeteknél végzik a munkájukat. Az operaháziak megkapták a cafeteria első felét, amely 140 ezer forint, SZÉP-kártyán. A napokban aláírják az új munkaszerződéseket. Körülbelül 4 milliárd forinttal nő az az összeg, amely az Operaház működését támogatja. 

A vezetés döntött arról, hogy a nyári előadások számát megduplázzák, módosítják a 2024/25-ös műsortervet. Az intézmény takarékossági intézkedéseket vezet be, valamint új jegyár- és kedvezménystruktúrákat.

A kollektív munkaügyi vita 2017 óta húzódott a felek között.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.