Tovább erdősít Magyarország, 27 százalék a cél

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. április 26.

Belpol

Két és fél év alatt 46 ezer hektáron ültettek fákat.

A kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka erdővel, fával borított terület legyen. Erről Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára beszélt pénteken a Csongrád-Csanád megyei Dócon.

Farkas azt mondta, a 2020-ban meghirdetett Településfásítási programban közel 1500, tízezernél kisebb lakosú település élt a pályázat adta lehetőséggel, és mintegy 46 ezer sorfát ültettek el. Idén a kormány kétmilliárd forintot biztosít a programban, és év végéig 56 ezer darabra nő az elültetett fák száma.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a megváltozott meteorológiai viszonyok, a csapadék nélküli időszakok még inkább szükségessé teszik a telepítéseket. A településfásítások a sorfákról szólnak, amelyek árnyékot, jó levegőt, kellemes környezetet biztosítanak. Ezzel együtt zajlik az erdőtelepítés is, az elmúlt két és fél évben 46 ezer hektár erdőt telepítettek az országban.

A kormány szándéka, hogy minél nagyobb területet erdősítsen, valamint a közparkokban, a közterületeken, az óvodák, az iskolák környezetében minél több díszfát és haszonfát ültessenek, mert ez javítja a helyiek életminőségét.

Mindez egy faültetésen hangzott el. Turda Gábor, Dóc polgármestere (független) közölte, a fásítási programban huszonkét hárs- és kőrisfát kapott a település, ezek révén Dóc tovább zöldül, kivágott fákat is tudnak pótolni.

Magyarországon egy éve ilyenkor 1,95 millió hektáron tartottak számon erdőt, ez az ország területének 20,9 százaléka.  Az ezredforduló óta 161 ezer hektár a gyarapodás a telepítések nyomán.

    

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk