• Szily László: Etetés

    kívüli élményem volt a villamoson. Hátulról, úgy két és fél méteres magasságból láttam magam, de még csak annyit tudtam megállapítani, hogy a kutya megint ráfeküdt a pólómra, amikor rám csörgött G., a festőnő, hogy lenne-e kedvem megnyitni a kiállítását, amelyen ufókat ábrázoló festményeket mutat be.

  • Juhász Géza: Margószélesség (A szűzhártya és a vérvonal)

    Dr. J. M. - a fehér bőrű, vallásos, negyvenes férfi, aki a valóságban se nem J., se nem M., viszont jó nevű értelmiségi családból való - 1996 és 1998 között keddenként maga mosdatta kislányát. A gyermekkel azelőtt, hároméves koráig apja elvétve foglalkozott.

  • Para

    Kovács Imre: A horror vakui

    Szerintem abból nem sül ki semmi jó, ha találkozik Az Ember, Aki Létra Akar Lenni és Az Ember, Aki A Vihar Szeme. Kevésbé volt reggel, mint délelőtt, de sötét volt, tehát mindegy, a meteorológiában járatlanok simán képzelhették, hogy Füst Milán naplója takarja el a napot, pedig csak vak volt a tavasz, rendetlenkedett a kisded, úgy tett, mintha ősz lenne, riszált és rinyált, rettenetes volt és ostoba.

  • Hack Péter: Rendet vagy életet (Cs. Előd és S. Attila ítéletéről)

    Néha úgy érzi az ember, hogy a televíziókban játszott dél-amerikai szappanoperák kilépnek a készülékekből, és közöttünk zajlanak tovább. A magyar bíróságok nemrég meghozott két döntése erősíti ezt az érzést.

  • Eörsi István: Hogyan is állunk azzal a beszarással?

    "Be vagytok szarva" - kiabálja vádlón Tamás Gáspár Miklós dolgozatának címe a május 24-i Magyar Narancsban. Állítását jól kiválasztott, meggyőző példákkal bizonyítja: kormányzati visszaéléseket sorol fel, a pancser Fidesz-vezérek felstilizálásának undorító eseteit, a "szervilis nyilvánosság" mazochista mutatványait.

  • Káoszban utaznak

    Olvasd el, mert az ellenkezője az igaz - a rendszerváltás előtt az MSZMP napilapját kellett e maxima figyelembevételével forgatni. Most a Fideszhez kell hasonló logikával közelíteni: hallgasd meg, mit mondanak, mert az ellenkezőjét fogják tenni.

  • Megint lőnek, kopogtatnak

    Hogy van-e háború Macedóniában, vagy nincs, azt megválaszolni szinte ízlés kérdése.

  • Cyber hírek

    Vita az új hírközlési törvényrőlA kormány a mérsékelten infrastruktúra alapú versenyt támogatja a szolgáltatás alapúval szemben az egységes hírközlési törvény módosításánál - közölte Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet múlt hétfői ülését követő sajtótájékoztatón.

  • Kulturális hírek

    MICHELANGELO PISTOLETTONem sokkal Sandro Chia után az utóbbi évtizedek olasz képzőművészetének újabb jelentős alakja mutatkozik be Budapesten, a Ludwig Múzeumban: A tükör ajtaja című kiállítás Michelangelo Pistoletto több mint harmincöt éves pályáját reprezentálja.

  • Medgyessy Péter pályaképe: Vissza a főáramba

    Medgyessy Péternek mindig is határozott elképzelései voltak arról, hogy életének adott szakaszaiban hol legyen, és mivel foglalkozzon - meséli róla egyik ismerője, aki tréfából hozzáteszi: az MSZP várható miniszterelnök-jelöltje még azt is elérte, hogy Budapesten jöjjön a világra.

  • A távközlési piac liberalizációja: Leadják a drótot

    Atörvénytervezet ugyanis csupán minimális és meglehetősen homályos infrastrukturális feltételeket támasztott az új piacra lépőkkel szemben, és így nem igazán ösztönzött beruházásokra, a korábbi befektetéseket pedig nem ismerte el - mondjuk azzal a gesztussal, hogy a hálózattal rendelkezők a költség alapúnál magasabb árat kérhetnének azoktól, akik eddig nem jeleskedtek hálózatépítésben.

  • Első fokú ítélet a volt békéscsabai plébános ügyében: Hitelélet

    Első fokú ítélet a volt békéscsabai plébános ügyében

  • Ungváry Krisztián: Kerülve kellemetlen kérdéseket (Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon)

    Gyurgyák János könyve fontos vállalkozás. Enciklopédikus jellege miatt adatgazdagságban messze meghaladja a magyarországi antiszemitizmussal foglalkozó eddigi műveket. A kötet egy történelem iránt érdeklődő értelmiségi négy évet átölelő olvasónaplója.

  • Tandori Dezső: Tram Hanover, Excel Hanover etc. (Újabb sikeres közbevetés)

    Mivel a múltkor(ján, neki) Kafaq kiléte körül találgatások adódtak, előrebocsátom itt: Kirovski megint "én" leszek. (Mennyire igaza van Wellingtonnak: ne mentegetőzz, ne magyarázkodj. Ennél hülyébb közleményem ugyanis alig akadt még: hogyhogy "én" leszek?

  • Film: Cigány pecsenyék (Szőke András: Tündérdomb)

    Ideje kimondani: a cigányoknak szezonjuk van a magyar filmcsinálásban. A mozgóképcigány mára közeli ismerősünk. Viszonyulhatunk hozzá így is, úgy is, a lényegen (valóságos viszonyainkon) nem sokat változtat egyik lehetőség sem.

  • Koncert: Koszonom szepen (Buena Vista a Margit-szigeten)

    Javul a helyzet. Míg annak idején a rock nagy sztárjait csak évtizedekkel később láthattuk élőben, a mai királyokat már pár év késéssel megkapjuk. A Buena Vista Social Club néven elhíresült társaság első CD-je 1997-ben jelent meg, és már meg is érkeztek hozzánk, igaz, sokat változott azóta a világ.

  • Film: Játszd újra! (Christopher Nolan: Memento)

    Végy egy estét, amiből gyanúsan kevésre emlékszel, és szorozd meg egy nagy számmal. Ahogy ébredéskor csak az utolsó álom dereng, Leonard Selby volt biztosítási nyomozó úgy nem képes visszaemlékezni arra, amit pár perccel korábban tett.

  • Börtön Max Butlernek: A hacker két sapkája

    A28 éves Max Butler a neten Max Vision, az FBI aktáiban pedig "Equalizer" fedőnéven szerepel, és saját bevallása szerint 20 éve hackel: telefonbetyárkodással kezdte, később BBS-t (számítógépes üzenőtáblát) üzemeltetett, nagygépes környezetben garázdálkodott, az internet megjelenésével pedig a hálózati technológiák biztonsági hiányosságainak közismert szakértőjévé képezte át magát.

  • Giro D´Italia: Vér a csizmán

    Bár egy csomó dologról azért már lemaradtunk. Például a viszonylag olcsón abszolválható személyes jelenlétről, hiszen a Giro idén megfordult Szlovéniában is, kedden volt a ljubljanai befutó, de szerdán már visszahúztak Olaszországba.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...