• MaNcs 28. évf. 34. sz. (2016. 08. 25.)

    Kereszttűzben - Ferenc pápa három éve

    Ferenc pápa egész Európában magára haragította a nacionalista jobboldalt, amiért oly egyértelműen állt ki a menekültek mellett. A háttérben azonban mélyebb és régebbi konfliktusok húzódnak – a katolikus egyházon belül és körülötte egyaránt.

    2016 / 34
  • A nagyvárosi patkány

    Csatornák hőse

    Már a szakemberek is beismerik, hogy elszaporodtak Budapest belvárosában a rágcsálók. Nem szívesen veszünk tudomást róluk, de a főváros szívében tombolnak a patkányok.

  • Eric D. Weitz

    Közös nevezőn

    A weimari Németország, Donald Trump és a konzervatívok nyelve

    „Micsoda emlékezetes nap!” – jegyezte fel naplójába egy középosztálybeli hamburgi háziasszony 1933. január 30-án, az után, hogy végignézte az Adolf Hitler hatalomra kerülését ünneplő roham­osztagosok fáklyás díszszemléjét.

  • Bennragadtak - Közmunka kontra munkaerőpiac

    2010 után a kormány nekilátott rendet tenni a munka világának méltatlanul elhanyagolt peremvidékein is.

  • Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

    Karizma

    Létezik egy úgymond misztikus képesség, a személyiség delejes kisugárzása, azaz a „karizma”, amely az átlagembertől megkülönbözteti az igazi politikust, művészt és prófétát. Van egyébként egy igen hasonló jelentésű japán színházi kifejezés, amely politikusra is vonatkozik néha: haragei, azaz „hasművészet”.

  • A szerk.

    Sportország összes aranya

    Az öreg ördög sem emlékszik már arra, hogy mit csinált Orbán Viktor a londoni olimpia idején, tán nem volt még ilyen eszeveszett a tombolása.

  • A szerk.

    Harca az árnyakkal

    Hétfőn egy órát sem tartott az Országgyűlés rendkívüli ülésnapja, mivel a Ház a Fidesz–KDNP-frakció nagy többségének a távolléte miatt határozatképtelen volt.

  • A szerk.

    Vigyék magukkal

    A haza most kétségtelenül nehéz pillanatokat él át: akiket tip-top megválasztottak arra, hogy ilyen meg olyan feltételekkel itt meg ott képviseljék őt, a nevében beszéljenek, állást foglaljanak és a többi, leköpték kicsinyt, és még azt se állíthatjuk biztosan, hogy a haza ebben az egész kínos ügyben teljesen ártatlan lenne.

  • Egy újabb problémás tanévkezdet

    Többismeretlenes egyenlet

    A tavasszal tetőző tanári elégedetlenség és a nagy fogadkozások ellenére az oktatáspolitikának idén sem sikerül zavar nélkül levezényelni a tanévkezdést. Egy héttel az indulás előtt különösen a szakképzésben nagy a bizonytalanság.

  • Voldemort, Farkas Flórián és más ügyeskedők a szociális szövetkezetek körül

    A Hasznos Szakértelmek tudománya

    Az Európai Unió Magyarországot is ösztönözné a szociális gazdaság fejlesztésére, de nálunk inkább lenyúlják és elherdálják az erre kapott milliárdokat.

  • Interjú

    A haveri kapitalizmus fogságában

    Martin József Péter, a Transparency International ügyvezető igazgatója

    Magyarország azon kevés ország közé tartozik, ahol nem az oligarchák tartják sakkban az államot, hanem a kormány maga választja ki hű oligarcháit. A Transparency International ügyvezető igazgatójával a korrupció hosszú távú hatásairól, régiós trendekről és a lopás mértékéről beszélgettünk.

  • mi a kotta?

    Ezt teszem napestig

  • Fesztivál

    Egy nap Mádon

  • Lemez

    Brahms: Lieder & Liebeslieder Waltzes

  • Koncert

    Foals

  • Lemez

    Thee Oh Sees: A Weird Exits

  • Lemez

    Istenek tánca

    Hieroglyphic Being: The Disco’s of Imhotep

    Jamal Moss egyike a nemzetközi technó/szintetikus tánczenei világ legelképesztőbb figuráinak: a számtalan név alatt (a sajátján kívül leginkább Hieroglyphic Beingként) ismert elektronikuszene-készítő elképesztő termelékenységgel írja, szerkeszti, állítja elő és publikálja a zenéket – rajongói sem értik, hogy a rengeteg s hallhatóan igen alapos munka mellett mikor van ideje aludni.

  • „Nincs bennünk egy Nevermind” – Mudhoney

    Nélkülük más lett volna a Nirvana, a Pearl Jam és a grunge. Egy időben a seattle-i rockzene legfontosabb alakjai voltak, de sosem lettek olyan híresek, mint pályatársaik. A Mudhoney énekesével és gitárosával (képünkön jobbról a második és az első) első magyarországi koncertjük előtt beszélgettünk.

  • Hej, Karinthy, Kosztolányi! - A Bartók Béla út mint kulturális főutca

    A Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig tartó útszakasz hosszú éveken át leginkább turkálókkal és más olcsó boltokkal hívogatta a két csomópont között közlekedőket. Ma már galériák, könyvesboltok és kávéházak sorakoznak ott.

  • ŐSZMŰVÉSZET

    „Itt bármit kipróbálhatunk”

    Kolonits Klára és Dinyés Dániel

    Hajdan még az Ördögkatlanból indult, majd a Katonában vált mind izgalmasabb produkcióvá Dinyés Dániel Operabeavatója. A karmester-zeneszerzőt és opera-énekesnő feleségét az elmúlt évad nagyszerű Così fan tutte sorozatáról, az opera zsigeri élményéről és a jövőről kérdeztük.

  • tévéSmaci

    Medvelánc

  • Tévésorozat

    Ki akasztotta fel a balerinát?

    Gyilkosság Reykjavíkban

    Persze, közhely, de megint az északiak mutatják meg, mi fán is terem a nyomasztás. Most éppen egy izlandi krimisorozatban (egyre kevésbé ritkaság az ilyen holmi, gondoljunk csak a nemrégiben lefutott Trappedre) járunk a bűn nyomában, látjuk a kissé teszetosza nyomozókat és a hálószobákban megbújó titkokat.

  • Rádió

    Kéz a vasban

    Ünnepi műsor a Szent Jobbról

    Akárhonnan is nézzük, augusztus 20. elsősorban a tűzijátékról szól, tudja ezt kis- és nagymagyar, kormány- és városvezető, meteorológus és katasztrófavédelmis egyként. Minden más körítés, felvezetés, kötelező kör csupán az este nagy össznemzeti durrogtatása előtt.

  • Film

    Haverok fegyverben

  • Film

    Reggeli etetés

    Ben Hur

    Charlton Heston (az eredeti Ben Hur és Mózes után a legjobb Mózes) szelleme mostanában bizonyára Trump kocsiverseny-győzelméért szorít, és nincs ideje olyan apró-cseprő földi dolgokra, mint az, hogy milyen kocsiversenyek kerülnek a mozikba.

  • „Jövök, megcsinálom a figurát, és lépek” - Bill Camp színész

    Színpadon nagymenő, moziban örök mellékszereplő, akiben Spielberg, Iñárritu és Greengrass is megbízik. Jelenleg az HBO sorozatában, az Aznap éjjelben adja a New York-i zsarut. Ott is értük el telefonon – New Yorkban.

  • A gazdi és a G-pont - Dörner György öröksége

    Verekedés, buzizás, Bogár-show és keresztény fesztivál. Ötévnyi „együgyű igénytelenségnek” lehetett volna vége, ha Tarlós István nem Dörnert nevezi ki újabb öt évre az Újszínház élére, de megtette.

  • Könyv

    Búcsúzóban

    Seamus Heaney: Élőlánc

    Amikor 2013. augusztus 30-án, 74 évesen elhunyt a Nobel-díjas északír költő, világszerte úgy búcsúztak tőle, mint a nemzetközi irodalmi élet legismertebb lírikusától, az utolsó világsztár költőtől.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...