- klór -

A gyermekkor végét Marzsi számára az jelentette az első kötet (Gyermekkorom Iránban) végén, hogy szülei a Teheránnál sokkal biztonságosabb Bécsbe küldték tanulni. A második kötet itt veszi fel a fonalat, bemutatva a fundamentalista iszlám hagyományok közül a nem sokkal kevésbé bigott vezetésű internátusba kerülő lány nyelvi, bizonyos mértékben vallási és kulturális alapozottságú beilleszkedési problémáit, majd azt, hogyan kerül sokkal liberálisabb környezetbe, mi több, szélsőbalos, anarchista elveket valló társaságba.

Ha közel négy éve szuperlatívuszokban beszéltem a zenekar első lemezéről (Genetik Gift), akkor most hatványozottan így kell tennem: a Beat Dis az elmúlt években nemcsak hogy sokkal határozottabb profilú, a műfaj magyar mezőnyében meszsze a legmarkánsabb hangzásvilágú zenekarrá nőtte ki magát, de immár teljesen profi terméket kapunk kézbe e lemezzel, amely teljes mértékben versenyképes (lenne) a nyugati pályatársakkal. A műfaji tájolás a trip-hop "nehezebb" vonala (Massive Attack, Tricky) és a hiphop legjobb hagyományai irányából képzelhető el, ám semmiképp sem skatulyázható be egyértelműen, hiszen néhol mintha folkelemekkel találkoznánk (Bland Blame), másutt pedig indusztriális, illetve azt imitáló zörejek ellensúlyozzák a skás hatású gitáralapot (Humanoid - ennek videoklipje nemrégiben készült el). De hallhatunk szomorkás elégiát (Conclusion), "minimalista" slágert (Just like - az MR2-n listavezető is volt), illetve metál ihlette hardcore rapet is (Make an effort). Mindez a zenekar felismerhető, saját hangján szólal meg, ismét csak kiválóan keverve.

A rendes évi antidepresszánsadagom idén is gond nélkül érkezett: a jelenleg 15 tagú zenekar hibátlan koncertet adott, s ezt nem árnyékolta be a legfeledhetőbb tény sem, a nemrégiben csatlakozott, bizonyos határok között imponáló külsejű, és még bizonyos határok között sem igazán méltatható énekesi képességekkel rendelkező vokalista hölgy jelenléte. A rajongótábor már a hangverseny kezdetekor együtt üvölti a szövegeket Snurovval, aki ez alkalommal a szokásosnál jóval kevesebbet beszél ki, ám a kézről kézre adott fekete gumicsónakon közlekedő fiatalember eltűnését a sorok között ő sem hagyja szó nélkül. A showmanként (afféle döglött mikrofonként) alkalmazott, százötven kilós, kopasz, ukrán maffiózó imitátor Bareckij ezúttal csak két széket tör össze, de egyébként is fáradtnak tűnik: a "civilben" költő rutinosan ugyan, de a tavalyi teljesítményéhez képest jóval kevesebb sörösdobozt csap szét a fején, mielőtt foggal tépné szét őket.