Képregény

Marjane Satrapi: Persepolis - A visszatérés

  • - klór -
  • 2008. november 20.

Könyv

A gyermekkor végét Marzsi számára az jelentette az első kötet (Gyermekkorom Iránban) végén, hogy szülei a Teheránnál sokkal biztonságosabb Bécsbe küldték tanulni. A második kötet itt veszi fel a fonalat, bemutatva a fundamentalista iszlám hagyományok közül a nem sokkal kevésbé bigott vezetésű internátusba kerülő lány nyelvi, bizonyos mértékben vallási és kulturális alapozottságú beilleszkedési problémáit, majd azt, hogyan kerül sokkal liberálisabb környezetbe, mi több, szélsőbalos, anarchista elveket valló társaságba.

Aközben pedig, hogy végre kulturálisan is integrálódik a "világi Európába", hamar rászokik a fűre, pasizik, kiábrándul, végül pedig hajléktalanná és súlyos beteggé lesz.

Ezután tér vissza Iránba, ahol a helyzet cseppet sem szívderítőbb, mint eljöttekor, és itt sem igazán találja a helyét. Sikertelen öngyilkossági kísérlete után talpra áll, aerobiktanár lesz, megházasodik, majd elválik; de jön az újabb visszatérés: végérvényesen Európába, ezúttal Franciaországba utazik.

A már önmagában is fordulatos történetet szerzője kiváló arányérzékkel megírt-megrajzolt, rövid, ám mégis jellemző epizódokban meséli el, jóízű (ön)iróniával, néha a cinizmus határát súrolva, ám egyszersmind irigylésre méltó empatikus képességgel. Fekete-fehér, (szinte) teljesen kontrasztmentes és sok ívből összekapcsolódó, szögletességet nem kedvelő rajzai már-már a gyermekrajzokat idéző módon megkapóan egyszerűek, ám ez ne tévesszen meg senkit: az utóbbi évek egyik legkomolyabb önéletrajzi képregényéről beszélünk.

 

Fordította: Rády Krisztina; Nyitott Könyvműhely, 2008, 192 oldal, 2800 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Se csoda, se ítéletnap nem várható az Otthon Starttól

Sok a nyitott kérdés a 3 százalékos lakáshitelek lehetséges hatásairól: az első lakásra sorban állók közül sokan inkább csalódhatnak majd, és az évi több tízezer új lakás sem tűnik megalapozott várakozásnak – viszont a program a költségvetésnek is talán csak szélsőséges esetben okoz fenntarthatatlan terhet.

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.