Képregény

Marjane Satrapi: Persepolis - A visszatérés

  • - klór -
  • 2008. november 20.

Könyv

A gyermekkor végét Marzsi számára az jelentette az első kötet (Gyermekkorom Iránban) végén, hogy szülei a Teheránnál sokkal biztonságosabb Bécsbe küldték tanulni. A második kötet itt veszi fel a fonalat, bemutatva a fundamentalista iszlám hagyományok közül a nem sokkal kevésbé bigott vezetésű internátusba kerülő lány nyelvi, bizonyos mértékben vallási és kulturális alapozottságú beilleszkedési problémáit, majd azt, hogyan kerül sokkal liberálisabb környezetbe, mi több, szélsőbalos, anarchista elveket valló társaságba.

Aközben pedig, hogy végre kulturálisan is integrálódik a "világi Európába", hamar rászokik a fűre, pasizik, kiábrándul, végül pedig hajléktalanná és súlyos beteggé lesz.

Ezután tér vissza Iránba, ahol a helyzet cseppet sem szívderítőbb, mint eljöttekor, és itt sem igazán találja a helyét. Sikertelen öngyilkossági kísérlete után talpra áll, aerobiktanár lesz, megházasodik, majd elválik; de jön az újabb visszatérés: végérvényesen Európába, ezúttal Franciaországba utazik.

A már önmagában is fordulatos történetet szerzője kiváló arányérzékkel megírt-megrajzolt, rövid, ám mégis jellemző epizódokban meséli el, jóízű (ön)iróniával, néha a cinizmus határát súrolva, ám egyszersmind irigylésre méltó empatikus képességgel. Fekete-fehér, (szinte) teljesen kontrasztmentes és sok ívből összekapcsolódó, szögletességet nem kedvelő rajzai már-már a gyermekrajzokat idéző módon megkapóan egyszerűek, ám ez ne tévesszen meg senkit: az utóbbi évek egyik legkomolyabb önéletrajzi képregényéről beszélünk.

 

Fordította: Rády Krisztina; Nyitott Könyvműhely, 2008, 192 oldal, 2800 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.