Anépszámlálási adatokból is csak következtetni lehet arra, hányan dolgozhatnak így az országban: az 1990-es teljes népszámlálás és az 1996-os mikrocenzus során sem vizsgálták közvetlenül ezt a kérdést. Adat csak arról van, hogy az országban kettős lakhellyel rendelkezők közül 1990-ben 61 ezren nyilatkoztak úgy, hogy visszajárnak az állandó lakcímükre (ez persze nem jelenti azt, hogy ők mindannyian ingázók lennének). Ezeknek a nagyrészt harminc év alatti embereknek a kétharmada férfi: több mint 70 százalékuk fizikai foglalkozású, ebből 40 százalék betanított munkás volt, a többi a szállításban, az építőiparban, a feldolgozóiparban és az egészségügyben, illetve ún. szellemi beosztottként dolgozik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szakembere, Kapitány Gabriella szerint bizonyos adatokból következtetni lehet a távolsági ingázók számára: míg a 60-as években háromezer munkásszálló működött az országban 208 ezer lakóval, a nyolcvanas évekre a munkásszállók száma kevesebb mint a felére csökkent, 1990-re pedig már csak 903 működött, 56 ezer munkás ideiglenes lakóhelyeként (KSH, 1990).