Idénymunkás-helyzet: Az ígéret földje

szerző
Horn Gabriella
publikálva
2001/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Anépszámlálási adatokból is csak következtetni lehet arra, hányan dolgozhatnak így az országban: az 1990-es teljes népszámlálás és az 1996-os mikrocenzus során sem vizsgálták közvetlenül ezt a kérdést. Adat csak arról van, hogy az országban kettős lakhellyel rendelkezők közül 1990-ben 61 ezren nyilatkoztak úgy, hogy visszajárnak az állandó lakcímükre (ez persze nem jelenti azt, hogy ők mindannyian ingázók lennének). Ezeknek a nagyrészt harminc év alatti embereknek a kétharmada férfi: több mint 70 százalékuk fizikai foglalkozású, ebből 40 százalék betanított munkás volt, a többi a szállításban, az építőiparban, a feldolgozóiparban és az egészségügyben, illetve ún. szellemi beosztottként dolgozik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szakembere, Kapitány Gabriella szerint bizonyos adatokból következtetni lehet a távolsági ingázók számára: míg a 60-as években háromezer munkásszálló működött az országban 208 ezer lakóval, a nyolcvanas évekre a munkásszállók száma kevesebb mint a felére csökkent, 1990-re pedig már csak 903 működött, 56 ezer munkás ideiglenes lakóhelyeként (KSH, 1990).

Anépszámlálási adatokból is csak következtetni lehet arra, hányan dolgozhatnak így az országban: az 1990-es teljes népszámlálás és az 1996-os mikrocenzus során sem vizsgálták közvetlenül ezt a kérdést. Adat csak arról van, hogy az országban kettős lakhellyel rendelkezők közül 1990-ben 61 ezren nyilatkoztak úgy, hogy visszajárnak az állandó lakcímükre (ez persze nem jelenti azt, hogy ők mindannyian ingázók lennének). Ezeknek a nagyrészt harminc év alatti embereknek a kétharmada férfi: több mint 70 százalékuk fizikai foglalkozású, ebből 40 százalék betanított munkás volt, a többi a szállításban, az építőiparban, a feldolgozóiparban és az egészségügyben, illetve ún. szellemi beosztottként dolgozik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szakembere, Kapitány Gabriella szerint bizonyos adatokból következtetni lehet a távolsági ingázók számára: míg a 60-as években háromezer munkásszálló működött az országban 208 ezer lakóval, a nyolcvanas évekre a munkásszállók száma kevesebb mint a felére csökkent, 1990-re pedig már csak 903 működött, 56 ezer munkás ideiglenes lakóhelyeként (KSH, 1990).

A jobb megélhetés reményében

otthonuktól távol munkát vállaló dolgozókat elsősorban segédmunkásként és betanított vagy mezőgazdasági munkásként alkalmazzák; ha szerencséjük van, alkalmazójuk kéthetente a hazautazást is finanszírozza, bár előfordul, hogy például a mezőgazdasági munkát vállalók akár egy hónapig is távol vannak családjuktól. Az Építők Szakszervezetének alelnöke, Mihalusz Antal úgy véli: az építőiparban dolgozók 40-50 százaléka lehet "elvándorló bérmunkás", mert szerinte a nyugati országrészen akár a kelet-magyarországi fizetés kétszeresét is meg lehet keresni.

Számos kisebb-nagyobb cég, köztük több kisvállalkozás foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel: számukról sehol nincs nyilvántartás. A Gazdasági Minisztériumnál ugyanis csak a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégeknek van bejelentkezési kötelezettségük. A Magyarországon is tevékenykedő nagy nemzetközi munkaközvetítő és -kölcsönző cégek nemigen foglalkoznak a "távolsági ingázók" tömegeivel. Ennek oka, hogy "a cégek nem szívesen fizetnek külön szállásköltséget a munkásoknak" - magyarázta Pallos Anna, a Manpower Munkaerőkölcsönző és Közvetítő Iroda igazgatója. Az állandó és időszakos munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Adeccónál is csak helyi munkaerő kölcsönzését vállalják: "a magas járulékok és egyéb költségek miatt a cégeknek nem éri meg legálisan hozni betanított és segédmunkásokat az ország keleti részéről, mert a bruttó 70-90 ezer forint bérköltségen felül még az étkeztetésről, szállásról, szállításról is gondoskodni kell, sőt a közvetítőnek járó szolgáltatói jutalékot is ki kell fizetni" - mondta Győrfi György ügyvezető igazgató.

Mindkét cég vezetője tud arról, hogy a "távolsági munkaerő-kölcsönzés" leginkább az illegális munkaerőpiacon virágzik, ahol a munkásokat minimálbéren jelentik be, és a ki nem fizetett járulékokon, adókon a kölcsönző vállalkozó(cég) és a foglalkoztató vállalat osztozik. "Egyes vállalkozók néha olyan alacsony áron kínálnak munkaerőt nagy cégeknek, hogy abba a járulékokkal és járulékos költségekkel együtt még a minimálbér összege sem fér bele" - állítja Pallos Anna a Manpowertól. "Egyes nagy cégek sem ellenőrzik szigorúan a beszállítóikat" - tette hozzá Győrfi György, az Adecco ügyvezetője.

Egy neve elhallgatását kérő délkelet-magyarországi vállalkozó szerint kevés a becsületes vállalkozó a munkaerő-kölcsönzés területén, s nagy a harc a piacért: "Engem is megfenyegettek már, hogy eltörik a lábam - mesélte -,

nyilván nagy

pénz van benne,

különösen, ha csal valaki. Becsületes vállalkozónak csak húsz százalék haszon marad a szállás, az utaztatás, a járulékok kifizetése után." E vállalkozó állandó gárdával dolgozik: dolgozóival határozatlan idejű, míg a foglalkoztató cégekkel általában egy évre szóló szerződést köt. Embereit elsősorban az ezer főnél több embert foglalkoztató dunántúli cégekhez, illetve mezőgazdasági munkákra viszi, és a keleti országrészben kapható fizetések kétszeresét, havonta akár 50-60 ezer forintot is ki tud fizetni.

Véleménye szerint nincs nagy különbség az ő kölcsönadott munkásainak a fizetése és a cégek állandó alkalmazottainak a díjazása között. Több cégnél ugyanakkor olyan kemények a munkafeltételek, a követelmények, hogy ezt sokan nem bírják, így nagyon nagy a fluktuáció - mondja a vállalkozó. A cégek pedig a termelés folyamatosságának biztosítására lépnek kapcsolatba a munkaerő-közvetítő vállalkozókkal vagy cégekkel: a szerződés szerint az alvállalkozónak meghatározott számú munkaerőt kell biztosítania; ha nincs meg a létszám, akkor előfordul, hogy egymillió forint kötbért kérnek a vállalkozótól.

A Munka törvénykönyvének parlamenti előterjesztésre váró módosító tervezete megoldást javasol a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégek nyilvántartására: ha ezt elfogadnák, akkor e cégeknek kötelező lenne bejelentkezniük a munkaügyi központokban - tájékoztatta lapunkat Pál Lajos miniszteri megbízott a Gazdasági Minisztérium Munkajogi Kodifikációs Titkárságáról. "A munkaerő-kölcsönzés szabályozására mindenképpen szükség lenne - magyarázta a miniszteri megbízott -, hiszen ez a fajta munkavállalás egyes területeken az egyedüli megélhetési mód, s jelenleg tisztázatlan jogi feltételekkel történik. Ugyanis mindenütt a Munka törvénykönyvének 106., a kirendelésre vonatkozó szakaszát alkalmazzák, ez pedig nem rendszeres kölcsönzési tevékenységre, hanem inkább olyan esetekre vonatkozik, amikor a munkáltató ideiglenesen kirendeli alkalmazottját egy másik munkáltatóhoz." A munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégek e jogszabály alapján kötnek munkaszerződést a munkavállalókkal, míg a kölcsönző az alkalmazó céggel polgári jogi szerződésben áll. A szabályozás bevezetését támogatók azzal érvelnek, hogy a törvény javítana a "kölcsönzött" munkavállalók bizonytalan helyzetén, mert most sok helyen járulékfizetés nélkül, illegálisan alkalmazzák őket.

A szakszervezeteknek viszont magával a munkaerő-kölcsönzés legalizálásával van gondjuk: attól tartanak, hogy a törvény a munkavállalók kiszolgáltatottságát szentesítené. Szerintük az állandóan változó munkahelyen a munkavállalók nem érvényesíthetik teljesen a jogaikat. Az új szabályozás hívei szerint viszont így lehetőséget teremtenének a munkanélküliek legalább ideiglenes alkalmazására és a fekete foglalkoztatás csökkentésére (a kötelező regisztráció segítségével), továbbá szabályoznák a munkaadók és a kölcsönzők munkavállalókkal szembeni kötelezettségeit is.

Az esztergomi Suzuki-gyár

tavaly májustól bérmunkásokat volt kénytelen hozni az ország keleti részéről, holott Esztergom környékén - a helyi munkaügyi iroda szerint - 8,5 százalékos volt a munkanélküliség.

1992 őszén 150-200 fővel indult a környék első nagyobb befektetésének számító Suzuki-gyár Esztergomban. Az első dolgozókat Japánban képezték; a létszám folyamatosan bővült, így 2000 tavaszára a cégnek 1500 saját dolgozója volt. "Ekkor kezdtük úgy érezni, hogy a környék munkaerőforrásai kimerültek, részben mert a környéken több nagyobb cég is megjelent" - magyarázza Baka Béla, a gyár termelési ellenőrzési osztályvezetője. A Nokia Komáromban, a Sanyo Dorogon nyitott üzemet, s így már nem volt elegendő betanított munkás a környéken, pedig a Suzukinál foglalkoztatottak 60-70 százaléka ebbe a kategóriába tartozó, 8 általánost vagy középiskolát végzett dolgozó és szakmunkás. A többiek a minőségvizsgálatot, végellenőrzést végző szakmunkások (20-30 százalék), illetve az adminisztráció, számítástechnika, beszerzés, pénzügy területén dolgozó alkalmazottak.

Annak ellenére, hogy a gyár vonzáskörzete nagy (vannak, akik 50 km-es távolságról járnak be naponta), bérmunkásokat kellett keresni, hogy a termelés zavartalanul folyhasson, a havi 2-3 százalékos munkaerő-fluktuáció és az időnkénti termelésnövekedés ellenére is. Két megoldás kínálkozott: olyan vállalkozókat kerestek, akik az ország munkanélküliséggel küzdő területeiről bérmunkásokat hoznának a gyárba, illetve felmerült a lehetőség, hogy a magyar-szlovák munkaügyi egyezmény értelmében ők is a Duna túloldaláról keresnek munkaerőt.

Az ország különböző területeiről jelentkező harminc vállalkozó közül végül hattal egyezett meg a gyár: ők egyenként 30-40 főnyi munkaerőt biztosítanak az ország észak- és délkeleti részeiről, valamint Budapest környékéről. A Szlovákiából bejáró, elsősorban a gyártószalagnál alkalmazott dolgozókkal elégedett a gyár vezetése, mert magyarul beszélnek, és nagy részük jól képzett szakmunkás. A szlovákiai dolgozókat reggelenként külön kompjárat szállítja Esztergomba.

Az ingázók megjelenése

aggodalmat keltett a helyi dolgozók között: voltak, akik a munkahelyüket féltették, mások a jobb fizetség miatt zúgolódtak, s olyan hírek terjedtek el, hogy a bérelt munkások hetente kapnak az állandó dolgozóknál sokkal jobb fizetést (ez a gyár vezetői és a bérelt munkásokat alkalmazó vállalkozók szerint nincs így). "Létezik feszültség a dolgozók e két csoportja között - ismerte el Baka Béla -, de mindkét irányban. A bérmunkások sokszor úgy érzik, ők vannak hátrányban az állandó dolgozókhoz képest a különböző juttatások miatt." A gyárnak egyébként igen kedvezőnek tűnt a bérmunkaerő alkalmazása, mert mint mondják, "rugalmasan igazodnak a termelési igényekhez", hiszen a külső munkaerőt szervező vállalkozók általában egyéves szerződésekkel, meghatározott mennyiségű munkaerő biztosítására szerződnek. Tavaly május óta azonban kiderült: a hosszú (egy-két hónapos) betanítási időszak a bérelt munkások esetében nem mindig térül meg, mert közel ötven százalékuk havonta cserélődik, s helyükbe újak jönnek, akiket szintén be kell tanítani.

Eltérések biztos, hogy vannak a bérmunkások fizetésében: például egyes vállalkozók fix órabért fizetnek minden műszakra, hogy ne legyen vita a munkások között, kire hány jobban fizető műszak jut egy hónapban. Mások az állandó dolgozókéhoz hasonló módon tesznek különbséget embereik fizetésében: más a napidíj a délelőtti és a délutáni műszakért és a túlóráért.

A gyár saját dolgozókként is alkalmaz közel száz, az ország keleti részéről érkező munkást: ők munkásszállón szállhatnak meg, s kéthetenkénti hazautazásuk költségének nyolcvan százalékát is megkapják.

Proksné Javora Borbála vállalkozó "zd környékéről "szállít" dolgozókat a Suzukinak. Szerinte az ő vidékükről százból kilencven munkaképes ember eljön, mert nincs munka, s ami van, az is nagyon rosszul fizet: vannak, akik a nagy munkanélküliséget kihasználva mindössze bruttó 200 forintos órabért adnak. A Dunántúlon viszont akár bruttó 500 forintot is meg lehet keresni, ezért sokan inkább két hétig nem látják a családot, hogy havonta akár 30-40 ezer forinttal többet vihessenek haza.

Lengyel János egy, a szlovák határhoz közeli községből érkezett tavaly tavasszal a Suzukihoz. Szakmája férfiruha-készítő úriszabó; az iskolát két éve végezte el, a gyárban betanított munkásként autókat szerelt össze. Azért nem helyezkedett el a szakmájában, mert a lakóhelye környéki varrodában bruttó 200 forintnál is kevesebb órabérért kapna csak munkát. Volt évfolyamtársai a szakmában tizenötezer forint körül keresnek. Kőművesnek szegődve sem keresne sokkal jobban a környéken (szerinte bruttó 160 forint körüli órabért kaphatna), így az ország nyugati részén próbált szerencsét. A Suzukiban tavaly őszig dolgozott, azóta újra iskolába jár. Munkatársai között is többen akadtak olyanok, akiket más szakmára képeztek: előfordul például bőrdíszműves végzettségű hegesztő is. A gyári munkájával elégedett volt: "A nagy gyárakban diktált munkatempót meg lehet szokni, és van sok olyan kis cég, ahol sokkal rosszabb a helyzet: egy ismerősömet például egy dunántúli vállalkozásnál a főnökük rotweilerekkel kényszerítette túlórára, itt pedig rendesen bánnak velünk" - mondta.

A Suzukiban kialakult munkaerőhiányt külfönféle okokkal magyarázzák. A gyár illetékesei szerint azok, akik elmennek a cégtől, a magasabb fizetésért vagy a lakóhelyükhöz közelebbi munkahelyért hagyják el a gyárat. A vasas szakszervezetnél (amelynek egyébként nincs tagszervezete a Suzukinál) úgy vélik, hogy a keményebb munkatempó s az alacsony bérek miatt nincs elég munkaerő. A helyi munkaügyi iroda vezetője pedig abban látja a munkaerőhiány egyik okát, hogy például 45 év feletti dolgozókat egyik cég sem vesz fel szívesen, és a környéken a rendszerváltás óta megszűnt gyárak egykori munkásai közül sokan már ehhez a korosztályhoz tartoznak.

Horn Gabriella

Nyugaton a helyzet

Az ország Dunán túli területein vannak régiók (például Győr környéke), ahol a betelepült nagy gyárak egy része munkaerőhiánnyal küzd. A Gazdasági Minisztérium Foglalkoztatásstratégiai Főosztályának vezetője, Tóth László szerint a magyar munkaerő "nem eléggé mobil", s ezzel az Országos Munkaügyi Módszertani Központ (OMMK) szakemberei is egyetértenek. Rózsa József, az OMMK sajtófelelőse elmondta: voltak kísérletek arra, hogy az ország északkeleti részéről toborozzanak munkavállalókat a Győr-Sopron megyébe betelepült multikhoz, de a próbálkozás annak ellenére sem járt sikerrel, hogy a dolgozóknak albérleti támogatást is felajánlottak.

A Győr-Sopron megyei munkaügyi központ vezetője, Rimányiné Somogyi Szilvia szerint ugyanakkor megfelelő bérért igenis lehet elegendő dolgozót találni: "Tiltakozom az ellen, hogy nincs elég munkaerő, csak a munkaerőt meg kell fizetni" - mondta, hozzátéve, hogy a munkaügyi központ szervezésében naponta busszal szállítják Veszprém és Komárom megyéből a munkásokat, s e szolgáltatást a cégek fizetik.

Szlovákiából is járnak át ide dolgozni: a két ország közötti egyezmény által biztosított keretet azonban már kimerítették, tájékoztatta a Narancsot a munkaügyi központ vezetője: négyszázan kaptak egyéves engedélyt magyarországi munkavállalásra, és ugyanennyien jöhetnek az országba féléves, "szezonális" engedéllyel dolgozni.

A Nokia Komárom Kft. tavaly szeptember óta kb. 1300 dolgozóval működik, s náluk nincs munkaerőhiány - árulta el Timo Nakari kommunikációs igazgató. Tatabányától Győrig naponta busszal szállítják a közvetlen termelésben részt vevő dolgozókat. A mérnökök, technikusok közül sokan más régióból jöttek, de jó részük le is telepszik itt (a beosztástól függően támogatást is kaphatnak ehhez, mely annál magasabb, minél keresettebb szakmáról van szó).

A Philips Kft. Components Győr a gyár indulása, 1997 óta naponta szállítja munkásai nagy részét a környékbeli településekről. Ma a 4400 alkalmazott 70 százaléka "bejáró", közülük nyolcszázan Szlovákiából járnak át naponta. Czetti Alexandra kommunikációs igazgató szerint az ország távoli részeiről hetente-havonta ingázó dolgozók számára a szállás biztosítása túl sokba kerülne a cégnek, noha az onnan érkező munkaerő olcsóbb.

szerző
Horn Gabriella
publikálva
2001/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra