A mediáció a bírósági eljárásoknál jóval gyorsabb és olcsóbb megoldást kínál. Gyakorlatilag annyit jelent, hogy a felek egy külső, független közvetítő segítségével egyeznek meg. Általában az egyik fél keresi meg a közvetítőt (mediátort), aki kapcsolatba lép a másik féllel. Ezután egy meghatározott helyen egy vagy több alkalommal tárgyalnak, míg meg nem egyeznek. Ha ez nem sikerül, akkor nincs más megoldás: perre kerül sor.
Magyarországon a mediáció
népszerűsítésével a Partners Hungary Alapítvány foglalkozik. Az alapítvány május végén kezdeményezte egy főként civil szervezetekre támaszkodó mediációs egyesület létrehozását. Ennek célja az lenne, hogy - a környezetvédelemtől kezdve a családjogon, az oktatáson át az etnikai feszültségekig - minél több területen elősegítsék a békéltetés elterjesztését. Az egyesület feladata lesz többek között egy országos adatbázis létrehozása és a békéltető szakemberek (mediátorok) képzésének koordinálása is.
A Partners Hungary 1994-ben jött létre amerikai támogatással, hogy beemeljék a honi gyakorlatba a társadalmi konfliktusok megelőzését, feloldását, illetve az ehhez szükséges probléma-kezelési technikákat, eljárásokat. Működésük főleg a települési önkormányzatokra, kormányzati szervekre, kisebbségi, civil és érdekképviseleti szervezetekre, szociális intézményekre irányul; az alapítvány munkatársai pszichológusok, szociológusok, tanárok, politológusok (többek között lapunk állandó szerzője, Hammer Ferenc - a szerk.).
Az alapítvány az etnikai konfliktuskezeléssel "indította" honi pályafutását, s az önkormányzatoknak, illetve a szociális szférában dolgozóknak tartottak képzéseket. Nógrád és Zala megyében sikerült is kiépíteni a konfliktuskezelő hálózatot: ez önkéntesekkel működik - javadalmazás nincs, a helyi koordinátor esetenként kaphat díjazást. A cél elsősorban az volt, hogy kapcsolatot létesítsenek a különböző intézmények között, s ebben mindenekelőtt a kisebbségi önkormányzatokra és a civil szervezetekre támaszkodnak. (Előfordult például, hogy sikerült rendezni több település és egy környezetet szennyező vállalat vitáját.)
1996 óta léteziküzleti mediáció
is Magyarországon, bár egyelőre sokan gyanakvók a peren kívüli megoldásokkal szemben: a potenciális ügyfelek főként üzleti titkaikat féltik megosztani egy harmadik féllel, noha minden mediátorra titoktartási kötelezettség vonatkozik. A békéltetők feladata a sokszor elmérgesedett vitás helyzetben a felek közötti kommunikáció megindítása annak érdekében, hogy a felek közösen találják meg a kompromisszumos megoldást. Mediátor közreműködésére mindig csak az érintett felek kívánságára és beleegyezésük után kerülhet sor. A mediációban a felek személyesen vesznek részt; az egyeztetésen jogi képviselő is jelen lehet, de a voltaképpeni vitás feleket nem helyettesítheti. A mediáció feltételeit, helyét megállapodás rögzíti.
Szakértők szerint a perelkerülő módszerek itthoni elterjedését egyelőre az lassítja, hogy térségünk inkább hierarchikus, autokratikus hagyományú társadalmai még mindig jobban kedvelik, ha vitás ügyeikben külső tekintély hozza meg a döntést.
Az Egyesült Államokban évtizedek óta széles körben elterjedt mediációt munkaügyi, családjogi, környezetvédelmi vagy üzleti konfliktusoknál használják, de bizonyos büntetőjogi eljárások során is kerülhet sor békéltetésre. Arrafelé az is előfordul, hogy egyes polgári peres ügyek csak akkor kerülhetnek a bíróság elé, ha már előtte békéltetéssel is próbálkoztak a panaszos felek. Statisztikák szerint az Egyesült Államokban az érintettek 10-40 százaléka hajlandó a mediációra, és többségük elégedett a megoldással. Ez persze csak úgy lehetséges, hogy ott kiterjedt intézményrendszere van a békéltetésnek magán-, állami és önkormányzati békéltető központok formájában. Ez utóbbit ingyenes szolgáltatásként bármely állampolgár igénybe veheti, ugyanakkor az ügyvédi irodákhoz hasonlóan működő privát békéltető cégek jókora sikerdíjat is szakíthatnak egy-egy ügy sikeres lezárásáért.
A magyar törvények adnak lehetőséget
az alternatív konfliktusrendezésre, sőt több helyen konkrétan utalnak is a békéltetésre, a legtöbbször azonban hiányosak az egyeztetés lefolytatásának módját részletező jogszabályok. Gazdasági jellegű konfliktusok - a felek kérésére - a rendes bíróságoktól függetlenül működő, ún. választott bíróságokon is rendezhetők, s az itt hozott ítélet kötelező erejű. A közvetítésre, békéltetésre, döntőbíráskodásra vonatkozó részletes magyarországi jogi szabályozás igazából csak a fogyasztóvédelem és a munkaügy területén van. (Igaz, találhatók erre utalások a környezetvédelmi vagy a csődeljárásokat szabályozó törvényekben is.)
Az 1992-ben megalkotott Munka törvénykönyve már rögzítette a közvetítés (független harmadik személyként történő közreműködés) lehetőségét kollektív munkaügyi viták esetén, bár ekkor még nem volt hova fordulni a vitás ügyekkel. Csak négyévi tervezés után hozta létre az Érdekegyeztető Tanács 1996-ban a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatot (MKDSZ). Jelenleg 63 közvetítő, döntőbíró tag van, az ország különböző területeiről pályázó egyetemi tanárok, köztisztviselők, szakszervezeti tisztségviselők és vállalkozók; közülük ketten főállásban végzik a munkát, a többiek felkérés alapján, egyes ügyekre kapnak megbízást.
1996 óta 144 esetben keresték meg az MKDSZ-t, ebből 101 kollektív munkaügyi vita, 31 pedig nagyobb kaliberű egyéni jogvita volt. 1999-ben 25 esetben regisztráltak az MKDSZ-nél munkaakciót (figyelmeztető sztrájkok, demonstrációk, tüntetések): ebből 14 esetben volt közvetítésre, tanácsadásra felkérés. Az esetek többségében az MKDSZ ajánl fel segítséget a feleknek, de sokszor a vitázó felek keresik fel a szervezetet.
A szervezethez kerülő kollektív viták nagy része bérvita, a többi létszámcsökkentéssel vagy a kollektív szerződés módosításával kapcsolatos. A nyolc napnál rövidebb ideig tartó közvetítésért a feleknek nem kell fizetniük (erre az MKDSZ-nél költségvetési pénzből van keret: maximum bruttó 150 000 Ft-ot kaphat egy-egy közvetítő), a munkáltatót csupán a költségek terhelik. Gulyás Kálmán, az MKDSZ igazgatója szerint a szekszárdi húsos ügy első fordulója egyik nagy sikerük volt, mert egy éjszakán át tartó közvetítés után több hónapig érvényes, mindkét fél számára elfogadható megoldást találtak.
A fogyasztóvédelmi törvény úgy rendelkezett, hogy 1999. január 1-jétől létre kellett hozni
a fogyasztóvédelmi békéltető testületeket;
ezek tagjait a területi gazdasági kamarák és a helyi fogyasztóvédelmi szervezetek delegálják (a legnagyobb közülük az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület - OFE). A testület által hozott döntés kötelező érvényű, ha a felek előzetesen megállapodtak ebben. Gyakoriak az utazási irodákkal és lakásfelújító cégekkel kapcsolatos panaszok. A békéltető eljárás megindításának a feltétele, hogy a felek előbb megpróbáljanak megegyezni. Ha ez nem sikerül, akkor a panaszos fogyasztó eljárást kezdeményezhet, s ha befizette az 1000 forintos eljárási díjat, a testület értesíti a bepanaszolt céget az eljárás megkezdéséről. Előfordul, hogy ez utóbbi nem jelenik meg az egyeztetésen, bár, mint az OFE sajtófőnöke, Újlaki-Vátz László elmondta, tapasztalatuk szerint minél nagyobb egy cég, annál valószínűbb, hogy komolyan veszi az ügyet. Budapesten eddig 400 üggyel foglalkoztak a tavalyi indulás óta. A felek sok esetben már a békéltető eljárás megkezdése után megegyeznek, s a panaszost szinte azonnal kárpótolják. A békéltető testület döntése jogerős; bírósághoz az üggyel csak akkor lehet fordulni, ha a békéltető testület nem a törvényi előírások szerint járt el. Az eddig vizsgált ügyek közül egy esetben került sor perre: ott az elsőfokú bírósági eljárás igazat adott a békéltető testületnek.
Az OFE ügyvezető elnöke, Garai István szerint gondot jelent, hogy a békéltető testületek a kamarákra vannak utalva, amelyek ráadásul egyre kevésbé törődnek az egésszel. Sok helyen a testület függetlensége is megkérdőjelezhető, mert van olyan megye, ahol a kiskereskedők és a kisiparosok szervezete képviseli a fogyasztók érdekeit is: a békéltető testületben ugyanis egyetlen fogyasztóvédelmi szervezet sincs jelen.
A békéltető testület tagjai elvben 2000 forint tiszteletdíjat kapnak minden egyes ügyért, ám az állami támogatás oly´ alacsony, hogy nemhogy e díjra, de még a napi működésre is alig van keret. Évente 20 millió forintot ad a Gazdasági Minisztérium e célra - az 1999-ben tervezett 200 milliós költségvetési támogatás helyett. Jelenleg a budapesti békéltető testület működését a szervezet elnöke pénzhiányra hivatkozva felfüggesztette: idén még egy fillérnyi támogatást sem kaptak; pedig a fogyasztóvédelmi mediációs testületek felállítása európai uniós követelmény is.
Horn Gabriella
