Kerekes-Fegyveres János

  • Kerekes-Fegyveres János

Kerekes-Fegyveres János cikkei

Konzervdobozok

  • Kerekes-Fegyveres János
Soha ne bízz a labancban! Amint teheti, felmondja a semlegességét, ráadásul csakis hajnalban jön rá az ilyesmi, pirkadat előtt. Felriad álmából, s felkiált: Ich kündige ab sofort meine Neutralität!, és egy percet sem tétovázik.

Ki az a Tófalvi Éva? - Puskaropogás a Hargita felől

  • Kerekes-Fegyveres János
Hochfilzenben karácsony előtt, azon a zord képű délutánon sűrűn, vaskos pelyhekben zuhogott a hó. A pálya széle zsúfolásig megtelt, osztrák, német és orosz zászlók erdője alatt tombolt a polgári körülményekhez illő módokon a közönség (például alpesi kolompokkal "biztatva kedvenceit"). A förgetegből a 45-ös rajtszámú lányt először kevesen figyelték, pedig már az első (számára hibátlan) lövészet után az ötödik helyen futott. A második körre a futóteljesítménye is feljavult, mozgása igézően harmonikussá vált, láthatóan belejött a versenyzésbe: "elkapta a fonalat". És újra hiba nélkül szedte le a hófüggöny mögül az ötven méter messzeségben csücsülő öt kistányért. A harmadik lősorozat előtt már az ő arcát mutatták a helyi kivetítőkön, az ő arcát figyelte a tévék előtt Európa-szerte a biatlonsport közönsége... Egy, kettő, három, négy, jaj, szünet, szünet, szünet... és öt! Megvan! Kerekes-Fegyveres János

Maffiapanoptikum Budapesten - Mint lenn a téren

  • Kerekes-Fegyveres János
Tiszteletre méltó férfi vagyok, a barátok barátja, ez kétségtelen - állapítom meg befordulván a konyhára. Óvatosan lepillantok a kezemre, nagyon látszik, hogy mennyire fekete? Don Giovanni Ruotolo-Armato, öcsém. Kerekes-Fegyveres János

Nyitott Múzeum '56 - Csak a képre emlékezem?

  • Kerekes-Fegyveres János
"A ház nem volt bevakolva. A lépcsőházban nem volt korlát. Házi néni fülkéje körül különböző tilalmi táblák és hirdetések lógtak. Legelső volt a házirend. Következett egy kartonlap: MINDENFÉLE ÉNEK, LÁRMÁZÁS, VALAMINT SZESZES ITAL FOGYASZTÁSA TILOS! Egy POSTA feliratú táblára azoknak a neve volt krétával fölírva, akiknek levelük vagy csomagjuk érkezett. A Faliújságon mindössze egy szovjet tehénfejő gép színes fényképe volt látható, s alatta egy rajzszöggel odaerősített cédula..." - írta egykor Örkény István (Glória; 1957). Ennyit az emlékezésről. Alább annak korlátairól lesz szó. Kerekes-Fegyveres János

Kövess minket: