Tiszteletre méltó férfi vagyok, a barátok barátja, ez kétségtelen - állapítom meg befordulván a konyhára. Óvatosan lepillantok a kezemre, nagyon látszik, hogy mennyire fekete? Don Giovanni Ruotolo-Armato, öcsém.
A maffiapanoptikum maffiás részlege (van drogprevenciós is) a szicíliai és a belőle kinőtt észak-amerikai szervezett bűnözést kívánja szórakoztató formában bemutatni. A "kiállítás" öt képből (jelenetből; stúdióból; teremből) áll, az első mindjárt a paraszti gyökerekig hatol (vö.: Cavalleria Rusticana). Falusinak mondott konyhabelsőt látunk, ahol valaki épp leteszi a bűnszövetkezetbe lépéskor elengedhetetlenül szükséges esküt. Erről azért jobbára a tárlatvezetőtől értesülünk, nyilván egy "viaszbábnak" (bár meg nem esküdnék) vélhetően nem válna egészségére, ha tenyerében égő szentképet kéne szorongatnia a szertartás alatt. Ám hogy a borostás képű, s némileg faragatlannak ható szicíliaiak miért pont a konyhában intézik az efféle ceremoniális dolgaikat, arra nem tér ki a lelkes magyarázat. Magam sem emlékszem ez irányú filmes vagy irodalmi közlésre. Viszont a konyha nagyon is ismerős - ámbátor nem annyira A Keresztapából, hanem a keresztapáméktól, virtigli magyar paraszti, de inkább proletárkonyha tárul elénk, szinte hallom, ahogy ordít a körfolyosón a vice (Donna Kovácsné). A sokkoló antré mérsékelt jókat ígér a továbbiakra, annál is inkább, mert kalauzunk Joe Bonannóval hozakodik elő a következő jelenetnél. Egy oltárt látunk - épp keresztelő van, ami "a szicíliaiak számára szent dolog". Hogy Joe Bonanno a konkurens maffiavezért kérte fel keresztkomájának - a komaság valamiért itt nagy hangsúlyt kap, ki érti -, aki bort ivott akkor a kocsmában, majd átölelték egymást. Nos, ha ez nem is szó szerint, de megvan nekünk is - Costas Mandylor, a színész, ismerős? Persze hogy nem, végtére is C kategóriás sorozatokban szokta adni a fiatal olasz rendőrtisztviselőt, színes bőrű társa oldalán. Nos, a mondott Joe önéletírásából (abban lehet aztán színigaz minden szó!) készült filmben ő adja Salvatore Bonannót, a papát, aki a kis Joe-t nyomja tán Maranzano (detto Salvatore) kezébe, hogy legyen a keresztapja - még Szicíliában. A nagyobb baj, hogy azt is megtudjuk, miszerint Mario Puzo Bonannóról mintázta Don Corleone alakját.
A "panoptikum" drogprevenciós részében iskolai osztályokat várnak hasonló vezetéssel egybekötött 90 perces előadásokra. Ha ott is ilyeneket bírnak mondani...
Hogy kiről mintázta donját Puzo, az mindig is nagy izgalomban tartotta a könyves és filmes reklámkiadványok szerzőit, de általában Lucky Lucianóig (történetünk harmadik Salvatoréja) bírtak eljutni a "kutatók". De hát egyik gengszter olyan, mint a másik. Sajnos azonban ez a keresztelős "életkép" még a konyhánál is szegényesebb, csálé öltönyben, természetellenes testtartásban álló figura, avítt játék baba, és egy ránézésre Nógrád megyei plébános az ő elmaradhatatlan ministránsával - ne már!
És ekkor, mint egy javabéli maffiafilmben, a folyosó (és történetünk is) vesz egy fordulatot. Nem értettünk eddig semmit! A szimpatikus, polgári ruhás előadó változatlan vagy inkább egyre emelkedő lelkesültséggel mesél a Murder Inc. létéről és tevékenységi köréről, amint odaérünk az adekvát borbélyműhelyhez, ahol lelövi a puskás a pácienst - innen minden világos: dehogy ordas közhely, dehogy elcsépelt comics-ablak, inkább Kolumbusz tojása: magunk között vagyunk! A műpártolói egyletben.
Akik ezt csinálták, lefogadom, hogy élnek-halnak A Keresztapáért, és látták még a Bonanno: Egy keresztapa élete című - köztünk szólva elég tré - filmet is, sőt, mindent faltak, ami maffiás a kezük ügyébe került. Lehet, hogy gyerekkorukban úgy várták a keddet, mint mi, amikor kijött a csütörtökre datált Rakéta Regényújság, ami folytatásokban közölte több mint egy évtizeddel a film hazai bemutatója előtt a filmből vett fotókkal illusztrált regényt! Aztán kinek ez maradt meg ebből, kinek meg az. A drogprevencióhoz akár érthetnek is.
Mert innen már minden olyan, mint az indiános játék, vágsz egy hajlékony orgonavesszőt, megfaragod a végét, vékony zsineget feszítesz ki, s már készen is az íjad, csirke-, jobb esetben fácántollat fűzöl a hajadba, és te vagy Winnetou vagy a Gojko Mitic. Előhalászol a zsebedből egy doboz Camel cigarettát, s csak bámulod, ahogy "kékes füstje" előkanyarog a nagyapád szemedbe húzott kalapjának karimája alól, s máris te vagy..., a fene tudja ki, Frank Nitti, még akkor is, ha dobozodra az van írva: "A dohányzás halált okozhat". Tudják azt már önök is, hogy nem a hasunkra ütöttünk, nevezett objektum (Camel) a következő szín egyik perdöntő szereplője, amikor is felkeressük Al(phonse - mint a vezetőnk jelzi is) Capone játékbarlangját. A chicagói mákvirágot a bárpultot támasztó köpcös alak személyében sejtjük, kétségkívül a szeme sem áll jól. A rulettasztalnál mondén nő ül kihívóan átvetett selyemharisnyás lábbal. Bemennék és fizetnék neki egy pezsgőt, vagy mindjárt kikérném a legjobb évjáratot, s egy marék zsetont dobnék a feketére. A krupié ijedten kinézne a bárpult felé, a főnökre: mehet-e? A pincér pedig észrevétlenül a fülembe súgná, hogy vigyázz, ez a csaj Nitti macája, aki, bár nincs a színen, egy rejtett oldalajtón hirtelen belépne. Billy Drago adná, mint Brian de Palma filmjében, rám nézne, s a belső zsebe felé nyúlna egy tétova mozdulattal. De akkor az én jobb kezemben már a Smith and Wessonom lenne, a balban meg a jelvényem: Chicago Police, és üvölteném, hogy Elliot Ness vagyok, s egyenruhában belépne puskával a kezében az öreg, iszákos ír zsaru, Sean Connery, és ő meg azt üvöltené, hogy "Mindenki a falhoz!" Értik már, miről szól ez a múzeum?
Van persze még egy "terme": kockás flanelinget és vastag kötényt viselő férfiak, tán a nápolyi kikötő munkásai ládákba rakják a fagyasztott halat, csak előbb a felvágott hasába rejtik azokat a kis csomagocskákat, nejlonzacskókat fehér porral, amikor lecsap rájuk két carabinieri! Mert ez a vége mindig, jön és elvisz a zsandár, szóval, hogy nem lesz az ilyennek jó vége - a drogprevenciós oldalon az utolsó életképben egy üres koporsó fölé hajol egy ősz hajú asszony (szegény mama, ha mammának hívnánk, felléphetne a maffiarészlegben is záróképként).
És vége is. Mit csináljunk? Előbb beülünk egy pizzériába, aztán elmegyünk egy videokölcsönzőbe...
Maguk se hagyják ki!
