Maffiapanoptikum Budapesten - Mint lenn a téren

  • Kerekes-Fegyveres János
  • 2008. november 27.

Tudomány

Tiszteletre méltó férfi vagyok, a barátok barátja, ez kétségtelen - állapítom meg befordulván a konyhára. Óvatosan lepillantok a kezemre, nagyon látszik, hogy mennyire fekete? Don Giovanni Ruotolo-Armato, öcsém. Kerekes-Fegyveres János

Tiszteletre méltó férfi vagyok, a barátok barátja, ez kétségtelen - állapítom meg befordulván a konyhára. Óvatosan lepillantok a kezemre, nagyon látszik, hogy mennyire fekete? Don Giovanni Ruotolo-Armato, öcsém.

A maffiapanoptikum maffiás részlege (van drogprevenciós is) a szicíliai és a belőle kinőtt észak-amerikai szervezett bűnözést kívánja szórakoztató formában bemutatni. A "kiállítás" öt képből (jelenetből; stúdióból; teremből) áll, az első mindjárt a paraszti gyökerekig hatol (vö.: Cavalleria Rusticana). Falusinak mondott konyhabelsőt látunk, ahol valaki épp leteszi a bűnszövetkezetbe lépéskor elengedhetetlenül szükséges esküt. Erről azért jobbára a tárlatvezetőtől értesülünk, nyilván egy "viaszbábnak" (bár meg nem esküdnék) vélhetően nem válna egészségére, ha tenyerében égő szentképet kéne szorongatnia a szertartás alatt. Ám hogy a borostás képű, s némileg faragatlannak ható szicíliaiak miért pont a konyhában intézik az efféle ceremoniális dolgaikat, arra nem tér ki a lelkes magyarázat. Magam sem emlékszem ez irányú filmes vagy irodalmi közlésre. Viszont a konyha nagyon is ismerős - ámbátor nem annyira A Keresztapából, hanem a keresztapáméktól, virtigli magyar paraszti, de inkább proletárkonyha tárul elénk, szinte hallom, ahogy ordít a körfolyosón a vice (Donna Kovácsné). A sokkoló antré mérsékelt jókat ígér a továbbiakra, annál is inkább, mert kalauzunk Joe Bonannóval hozakodik elő a következő jelenetnél. Egy oltárt látunk - épp keresztelő van, ami "a szicíliaiak számára szent dolog". Hogy Joe Bonanno a konkurens maffiavezért kérte fel keresztkomájának - a komaság valamiért itt nagy hangsúlyt kap, ki érti -, aki bort ivott akkor a kocsmában, majd átölelték egymást. Nos, ha ez nem is szó szerint, de megvan nekünk is - Costas Mandylor, a színész, ismerős? Persze hogy nem, végtére is C kategóriás sorozatokban szokta adni a fiatal olasz rendőrtisztviselőt, színes bőrű társa oldalán. Nos, a mondott Joe önéletírásából (abban lehet aztán színigaz minden szó!) készült filmben ő adja Salvatore Bonannót, a papát, aki a kis Joe-t nyomja tán Maranzano (detto Salvatore) kezébe, hogy legyen a keresztapja - még Szicíliában. A nagyobb baj, hogy azt is megtudjuk, miszerint Mario Puzo Bonannóról mintázta Don Corleone alakját.

A "panoptikum" drogprevenciós részében iskolai osztályokat várnak hasonló vezetéssel egybekötött 90 perces előadásokra. Ha ott is ilyeneket bírnak mondani...

Hogy kiről mintázta donját Puzo, az mindig is nagy izgalomban tartotta a könyves és filmes reklámkiadványok szerzőit, de általában Lucky Lucianóig (történetünk harmadik Salvatoréja) bírtak eljutni a "kutatók". De hát egyik gengszter olyan, mint a másik. Sajnos azonban ez a keresztelős "életkép" még a konyhánál is szegényesebb, csálé öltönyben, természetellenes testtartásban álló figura, avítt játék baba, és egy ránézésre Nógrád megyei plébános az ő elmaradhatatlan ministránsával - ne már!

És ekkor, mint egy javabéli maffiafilmben, a folyosó (és történetünk is) vesz egy fordulatot. Nem értettünk eddig semmit! A szimpatikus, polgári ruhás előadó változatlan vagy inkább egyre emelkedő lelkesültséggel mesél a Murder Inc. létéről és tevékenységi köréről, amint odaérünk az adekvát borbélyműhelyhez, ahol lelövi a puskás a pácienst - innen minden világos: dehogy ordas közhely, dehogy elcsépelt comics-ablak, inkább Kolumbusz tojása: magunk között vagyunk! A műpártolói egyletben.

Akik ezt csinálták, lefogadom, hogy élnek-halnak A Keresztapáért, és látták még a Bonanno: Egy keresztapa élete című - köztünk szólva elég tré - filmet is, sőt, mindent faltak, ami maffiás a kezük ügyébe került. Lehet, hogy gyerekkorukban úgy várták a keddet, mint mi, amikor kijött a csütörtökre datált Rakéta Regényújság, ami folytatásokban közölte több mint egy évtizeddel a film hazai bemutatója előtt a filmből vett fotókkal illusztrált regényt! Aztán kinek ez maradt meg ebből, kinek meg az. A drogprevencióhoz akár érthetnek is.

Mert innen már minden olyan, mint az indiános játék, vágsz egy hajlékony orgonavesszőt, megfaragod a végét, vékony zsineget feszítesz ki, s már készen is az íjad, csirke-, jobb esetben fácántollat fűzöl a hajadba, és te vagy Winnetou vagy a Gojko Mitic. Előhalászol a zsebedből egy doboz Camel cigarettát, s csak bámulod, ahogy "kékes füstje" előkanyarog a nagyapád szemedbe húzott kalapjának karimája alól, s máris te vagy..., a fene tudja ki, Frank Nitti, még akkor is, ha dobozodra az van írva: "A dohányzás halált okozhat". Tudják azt már önök is, hogy nem a hasunkra ütöttünk, nevezett objektum (Camel) a következő szín egyik perdöntő szereplője, amikor is felkeressük Al(phonse - mint a vezetőnk jelzi is) Capone játékbarlangját. A chicagói mákvirágot a bárpultot támasztó köpcös alak személyében sejtjük, kétségkívül a szeme sem áll jól. A rulettasztalnál mondén nő ül kihívóan átvetett selyemharisnyás lábbal. Bemennék és fizetnék neki egy pezsgőt, vagy mindjárt kikérném a legjobb évjáratot, s egy marék zsetont dobnék a feketére. A krupié ijedten kinézne a bárpult felé, a főnökre: mehet-e? A pincér pedig észrevétlenül a fülembe súgná, hogy vigyázz, ez a csaj Nitti macája, aki, bár nincs a színen, egy rejtett oldalajtón hirtelen belépne. Billy Drago adná, mint Brian de Palma filmjében, rám nézne, s a belső zsebe felé nyúlna egy tétova mozdulattal. De akkor az én jobb kezemben már a Smith and Wessonom lenne, a balban meg a jelvényem: Chicago Police, és üvölteném, hogy Elliot Ness vagyok, s egyenruhában belépne puskával a kezében az öreg, iszákos ír zsaru, Sean Connery, és ő meg azt üvöltené, hogy "Mindenki a falhoz!" Értik már, miről szól ez a múzeum?

Van persze még egy "terme": kockás flanelinget és vastag kötényt viselő férfiak, tán a nápolyi kikötő munkásai ládákba rakják a fagyasztott halat, csak előbb a felvágott hasába rejtik azokat a kis csomagocskákat, nejlonzacskókat fehér porral, amikor lecsap rájuk két carabinieri! Mert ez a vége mindig, jön és elvisz a zsandár, szóval, hogy nem lesz az ilyennek jó vége - a drogprevenciós oldalon az utolsó életképben egy üres koporsó fölé hajol egy ősz hajú asszony (szegény mama, ha mammának hívnánk, felléphetne a maffiarészlegben is záróképként).

És vége is. Mit csináljunk? Előbb beülünk egy pizzériába, aztán elmegyünk egy videokölcsönzőbe...

Maguk se hagyják ki!

www.maffiamuzeum.hu

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.