Maffiapanoptikum Budapesten - Mint lenn a téren

  • Kerekes-Fegyveres János
  • 2008. november 27.

Tudomány

Tiszteletre méltó férfi vagyok, a barátok barátja, ez kétségtelen - állapítom meg befordulván a konyhára. Óvatosan lepillantok a kezemre, nagyon látszik, hogy mennyire fekete? Don Giovanni Ruotolo-Armato, öcsém. Kerekes-Fegyveres János

Tiszteletre méltó férfi vagyok, a barátok barátja, ez kétségtelen - állapítom meg befordulván a konyhára. Óvatosan lepillantok a kezemre, nagyon látszik, hogy mennyire fekete? Don Giovanni Ruotolo-Armato, öcsém.

A maffiapanoptikum maffiás részlege (van drogprevenciós is) a szicíliai és a belőle kinőtt észak-amerikai szervezett bűnözést kívánja szórakoztató formában bemutatni. A "kiállítás" öt képből (jelenetből; stúdióból; teremből) áll, az első mindjárt a paraszti gyökerekig hatol (vö.: Cavalleria Rusticana). Falusinak mondott konyhabelsőt látunk, ahol valaki épp leteszi a bűnszövetkezetbe lépéskor elengedhetetlenül szükséges esküt. Erről azért jobbára a tárlatvezetőtől értesülünk, nyilván egy "viaszbábnak" (bár meg nem esküdnék) vélhetően nem válna egészségére, ha tenyerében égő szentképet kéne szorongatnia a szertartás alatt. Ám hogy a borostás képű, s némileg faragatlannak ható szicíliaiak miért pont a konyhában intézik az efféle ceremoniális dolgaikat, arra nem tér ki a lelkes magyarázat. Magam sem emlékszem ez irányú filmes vagy irodalmi közlésre. Viszont a konyha nagyon is ismerős - ámbátor nem annyira A Keresztapából, hanem a keresztapáméktól, virtigli magyar paraszti, de inkább proletárkonyha tárul elénk, szinte hallom, ahogy ordít a körfolyosón a vice (Donna Kovácsné). A sokkoló antré mérsékelt jókat ígér a továbbiakra, annál is inkább, mert kalauzunk Joe Bonannóval hozakodik elő a következő jelenetnél. Egy oltárt látunk - épp keresztelő van, ami "a szicíliaiak számára szent dolog". Hogy Joe Bonanno a konkurens maffiavezért kérte fel keresztkomájának - a komaság valamiért itt nagy hangsúlyt kap, ki érti -, aki bort ivott akkor a kocsmában, majd átölelték egymást. Nos, ha ez nem is szó szerint, de megvan nekünk is - Costas Mandylor, a színész, ismerős? Persze hogy nem, végtére is C kategóriás sorozatokban szokta adni a fiatal olasz rendőrtisztviselőt, színes bőrű társa oldalán. Nos, a mondott Joe önéletírásából (abban lehet aztán színigaz minden szó!) készült filmben ő adja Salvatore Bonannót, a papát, aki a kis Joe-t nyomja tán Maranzano (detto Salvatore) kezébe, hogy legyen a keresztapja - még Szicíliában. A nagyobb baj, hogy azt is megtudjuk, miszerint Mario Puzo Bonannóról mintázta Don Corleone alakját.

A "panoptikum" drogprevenciós részében iskolai osztályokat várnak hasonló vezetéssel egybekötött 90 perces előadásokra. Ha ott is ilyeneket bírnak mondani...

Hogy kiről mintázta donját Puzo, az mindig is nagy izgalomban tartotta a könyves és filmes reklámkiadványok szerzőit, de általában Lucky Lucianóig (történetünk harmadik Salvatoréja) bírtak eljutni a "kutatók". De hát egyik gengszter olyan, mint a másik. Sajnos azonban ez a keresztelős "életkép" még a konyhánál is szegényesebb, csálé öltönyben, természetellenes testtartásban álló figura, avítt játék baba, és egy ránézésre Nógrád megyei plébános az ő elmaradhatatlan ministránsával - ne már!

És ekkor, mint egy javabéli maffiafilmben, a folyosó (és történetünk is) vesz egy fordulatot. Nem értettünk eddig semmit! A szimpatikus, polgári ruhás előadó változatlan vagy inkább egyre emelkedő lelkesültséggel mesél a Murder Inc. létéről és tevékenységi köréről, amint odaérünk az adekvát borbélyműhelyhez, ahol lelövi a puskás a pácienst - innen minden világos: dehogy ordas közhely, dehogy elcsépelt comics-ablak, inkább Kolumbusz tojása: magunk között vagyunk! A műpártolói egyletben.

Akik ezt csinálták, lefogadom, hogy élnek-halnak A Keresztapáért, és látták még a Bonanno: Egy keresztapa élete című - köztünk szólva elég tré - filmet is, sőt, mindent faltak, ami maffiás a kezük ügyébe került. Lehet, hogy gyerekkorukban úgy várták a keddet, mint mi, amikor kijött a csütörtökre datált Rakéta Regényújság, ami folytatásokban közölte több mint egy évtizeddel a film hazai bemutatója előtt a filmből vett fotókkal illusztrált regényt! Aztán kinek ez maradt meg ebből, kinek meg az. A drogprevencióhoz akár érthetnek is.

Mert innen már minden olyan, mint az indiános játék, vágsz egy hajlékony orgonavesszőt, megfaragod a végét, vékony zsineget feszítesz ki, s már készen is az íjad, csirke-, jobb esetben fácántollat fűzöl a hajadba, és te vagy Winnetou vagy a Gojko Mitic. Előhalászol a zsebedből egy doboz Camel cigarettát, s csak bámulod, ahogy "kékes füstje" előkanyarog a nagyapád szemedbe húzott kalapjának karimája alól, s máris te vagy..., a fene tudja ki, Frank Nitti, még akkor is, ha dobozodra az van írva: "A dohányzás halált okozhat". Tudják azt már önök is, hogy nem a hasunkra ütöttünk, nevezett objektum (Camel) a következő szín egyik perdöntő szereplője, amikor is felkeressük Al(phonse - mint a vezetőnk jelzi is) Capone játékbarlangját. A chicagói mákvirágot a bárpultot támasztó köpcös alak személyében sejtjük, kétségkívül a szeme sem áll jól. A rulettasztalnál mondén nő ül kihívóan átvetett selyemharisnyás lábbal. Bemennék és fizetnék neki egy pezsgőt, vagy mindjárt kikérném a legjobb évjáratot, s egy marék zsetont dobnék a feketére. A krupié ijedten kinézne a bárpult felé, a főnökre: mehet-e? A pincér pedig észrevétlenül a fülembe súgná, hogy vigyázz, ez a csaj Nitti macája, aki, bár nincs a színen, egy rejtett oldalajtón hirtelen belépne. Billy Drago adná, mint Brian de Palma filmjében, rám nézne, s a belső zsebe felé nyúlna egy tétova mozdulattal. De akkor az én jobb kezemben már a Smith and Wessonom lenne, a balban meg a jelvényem: Chicago Police, és üvölteném, hogy Elliot Ness vagyok, s egyenruhában belépne puskával a kezében az öreg, iszákos ír zsaru, Sean Connery, és ő meg azt üvöltené, hogy "Mindenki a falhoz!" Értik már, miről szól ez a múzeum?

Van persze még egy "terme": kockás flanelinget és vastag kötényt viselő férfiak, tán a nápolyi kikötő munkásai ládákba rakják a fagyasztott halat, csak előbb a felvágott hasába rejtik azokat a kis csomagocskákat, nejlonzacskókat fehér porral, amikor lecsap rájuk két carabinieri! Mert ez a vége mindig, jön és elvisz a zsandár, szóval, hogy nem lesz az ilyennek jó vége - a drogprevenciós oldalon az utolsó életképben egy üres koporsó fölé hajol egy ősz hajú asszony (szegény mama, ha mammának hívnánk, felléphetne a maffiarészlegben is záróképként).

És vége is. Mit csináljunk? Előbb beülünk egy pizzériába, aztán elmegyünk egy videokölcsönzőbe...

Maguk se hagyják ki!

www.maffiamuzeum.hu

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.