Menyhért Anna

Ez a fura koncepciójú kötet nyilvánvalóan a rajongókat célozza, ám elsősorban azoknak lehet érdekes, akik még nem, vagy csak távolról, hallomásból ismerték Kemény Istvánt.

Az első verset még a Bögre azúr (1999) című első kötete megjelenése előtt olvastam Varró Dánieltől (a Lemondás és remény mint lesz a náthában eggyé volt az, az ÉS-ben). Rögtön feltűnt egyedi hangja: végre valaki, aki csúfot űz az önsajnáló-patetikus, nagyon komoly irodalmi hagyományból, kiemelkedő a verstechnikai felkészültsége, s nem agresszív, nem támad, hanem derűsen újragondolva utasít el valamit: játszik; a hagyománnyal, az elődökkel, a rímekkel és az olvasókkal. Ezt persze nemcsak én gondoltam így, a Bögre azúr nagy és megérdemelt sikert aratott kritikusok és olvasók körében egyaránt, s mindez mára evidenciává vált, a Varró-versek meg érettségi tétellé. Voltak azért olyan hangok is, mint például Orbán Ottóé (Verses levél Varró Dánielnek), amelyek hiányolták a súlyt ebből a költészetből, mondván, a szerző még fiatal, de majd megtanulja ő is az életet, "jön majd a próbatétel".

Vámos Miklós könyve rossz. Másnak akar látszani, mint ami. Ezért aztán azt sem lehet tudni, hogy valójában mi. Így meg csak egy rossz könyv.

A legnagyobb összefüggő budapesti krízisterületen, a józsefvárosi Magdolna-negyedben néhány hete elindult szociális városrehabilitációs kísérlet céljaiban, szemléletében és módszereiben egyaránt úttörő kezdeményezés. Esetleges sikere jó esetben országszerte változást hozhat a városi szegénynegyedek, gettók gondjainak kezelésében.