Limonádé - Varró Dániel: Szívdesszert. Kis 21. századi temegén (könyv)

  • Menyhért Anna
  • 2008. március 6.

Zene

Az első verset még a Bögre azúr (1999) című első kötete megjelenése előtt olvastam Varró Dánieltől (a Lemondás és remény mint lesz a náthában eggyé volt az, az ÉS-ben). Rögtön feltűnt egyedi hangja: végre valaki, aki csúfot űz az önsajnáló-patetikus, nagyon komoly irodalmi hagyományból, kiemelkedő a verstechnikai felkészültsége, s nem agresszív, nem támad, hanem derűsen újragondolva utasít el valamit: játszik; a hagyománnyal, az elődökkel, a rímekkel és az olvasókkal. Ezt persze nemcsak én gondoltam így, a Bögre azúr nagy és megérdemelt sikert aratott kritikusok és olvasók körében egyaránt, s mindez mára evidenciává vált, a Varró-versek meg érettségi tétellé. Voltak azért olyan hangok is, mint például Orbán Ottóé (Verses levél Varró Dánielnek), amelyek hiányolták a súlyt ebből a költészetből, mondván, a szerző még fiatal, de majd megtanulja ő is az életet, "jön majd a próbatétel".

Az első verset még a Bögre azúr (1999) című első kötete megjelenése előtt olvastam Varró Dánieltől (a Lemondás és remény mint lesz a náthában eggyé volt az, az ÉS-ben). Rögtön feltűnt egyedi hangja: végre valaki, aki csúfot űz az önsajnáló-patetikus, nagyon komoly irodalmi hagyományból, kiemelkedő a verstechnikai felkészültsége, s nem agresszív, nem támad, hanem derűsen újragondolva utasít el valamit: játszik; a hagyománnyal, az elődökkel, a rímekkel és az olvasókkal. Ezt persze nemcsak én gondoltam így, a Bögre azúr nagy és megérdemelt sikert aratott kritikusok és olvasók körében egyaránt, s mindez mára evidenciává vált, a Varró-versek meg érettségi tétellé. Voltak azért olyan hangok is, mint például Orbán Ottóé (Verses levél Varró Dánielnek), amelyek hiányolták a súlyt ebből a költészetből, mondván, a szerző még fiatal, de majd megtanulja ő is az életet, "jön majd a próbatétel".

A szerző még mindig fiatal, és úgy tűnik, még nem tanulta meg. Még mindig könnyed és játékos, nem ír nagy fájdalmakról. Ez nem gond. Az viszont igen, hogy a Szívdesszertből hiányzik az a plusz, ami a Bögre azúrban megvolt, az a leginkább kosztolányisnak nevezhető játék, amely a könnyűt és a súlyosat mint kategóriákat is viszonylagossá tette, ezáltal pedig képes volt kivonni magát az erre az oppozícióra épülő minősítő rendszerből, vagyis a rendszer - a költészeti hagyomány - maga is a játék részesévé, sőt résztvevőjévé vált, s újraértelmeződött.

A Szívdesszert viszont marcipán aranypapírban, avagy, a műfaj közkeletű nevén, limonádé, egy jó kis limi. De ezt nem lehet szerzőjének felróni, hiszen nem arról van szó, hogy súlyosnak akarna valamit beállítani, ami nem az. A kötet önazonos, egységes: a címe, a

hol arany, hol fekete betűkkel

szedett versek, a poénok, az sms-versek, és még Rácz Nóra illusztrációi is mind azt tükrözik, amit Varró Dániel az interjúiban (pl. 168 óra) is mond: hogy nem akar másnak látszani, mint ami, nem akar több lenni, mint egy szerethető költő. Fontos, hogy értsék, amit ír és nevessenek rajta, s nem akar olyasmiről írni, amihez nem ért: jobbára csak jókedvében költ, szomorú dolgokról meg csak a közelmúltban kezdett írni. (A költőpopuláció egészen sajátos képződménye.)

Szeretem az amerikai szerelmes filmeket, mert mindegyiknek jó a vége, van bennük szerelem, csók, néha szex, szép nők és szép férfiak, ruhák, autók, tájak, tréfák, enyhe és könnyen megoldódó bonyodalmak. A Szívdesszert azoknak szól, akik versben is ezt szeretik. Pedig versben ez szokatlan, bár nem előzmények nélküli: gondolhatunk Heltai Jenőre, Paul Géraldyra, de egyes darabok esetében eszünkbe juthat a tíz év körüli kislányok által kedvelt szíves-lakatos emlékkönyvi költészet hagyománya is (Kormos István-áthallás ide vagy oda): "azt írom + most 1 smsbe / hogy beléd vagyok kedvesem esve / vágyak dobálnak partra kivetnek / billentyűzárát oldd ki szívemnek" (sms).

A Szívdesszert tehát biztonságos terepen marad. Csak oda merészkedik, ahol mindent jól ismer. Annak ellenére, hogy költői bravúr az aranybetűkkel szedett, a fekete betűs versek közé ékelt szonettkoszorú (amely ráadásul előzékenyen el is magyarázza a járatlanoknak, mi is a szonettkoszorú), annak ellenére, hogy innovatív, hogy tele van jobbnál jobb ötletekkel, fergeteges képversekkel. A hollywoodi filmeket is profik csinálják. Ebben a világban nincsenek kételyek, még akkor sem, ha az derül ki, a szerelem nem mindig rózsaszín. Ebben a világban túl könnyen adódik a vers. Minden megfogalmazható. Minden frappáns. Mindenből lehet jópofa sms.

Nem tudom, hogy a költészet mélysége attól függ-e, hogy bajokról és az élet nehézségeiről szólnak a versek. Nem tudom, hogy feltétlenül szükségünk van-e erre a mélységfogalomra. A Bögre azúr mint gesztus azt sugallta, hogy nem. S elérte, hogy olvasói máshogyan lássanak valamit, mint korábban. A Szívdesszert ezt nem éri el. Kijövök a moziból. Megnéztem még egy amerikai szerelmes filmet. Kicsit jobb a kedvem, jó volt a popcorn is, hazamegyek. Ezek a versek alapvetően használható szövegek:

kis kártyára írva

bedughatók a Valentin-napi virágcsokorba, vagy ráköthetők a benzinkútnál vett plüssegér nyakára. ("Az égről, mint dió, úgy hullik majd a csillag, / jég, tűz és vér zuhog majd, úgy tombol majd a vész - / mindennek vége lesz már, ha többé nem puszillak, / estévé lesz a nappal / epévé lesz a méz.") Egy olyan kultúra - nevezzük fogyasztói társadalomnak - termékei, amely eddig még (legalábbis ebben az országban), komoly szinten, versben nem jelent meg. Regényben, tévében, moziban igen. De hát ez a 21. század, amint a kötet alcíme jelzi is.

Van azért néhány vers, az Autó, a Vers a szemeidről, a Boldogság és a Reggel, amelyek egy leheletnyivel tovább mennek ennél. Elsősorban azért, mert egy-egy jól körvonalazható szituációt írnak meg, egy szerelmi kapcsolat mindennapjaiból (a nő reggel frissen kel, divatlapba illően öltözik, sminkel, kocsikulcsát keresi, s elmegy, míg a költő féltékenyen otthon marad, hisz a nő nem neki szépítkezett). Ezek a versek valóban akarnak mondani valamit. A mondandó köznapi és átlagos, de személyes többletet ad. Funkcióval látja el a különben - legyenek bármennyire bravúrosak - jobbára öncélú poénokat és pastiche-fogásokat, ezáltal pedig a költészeti hagyománnyal való játék öniróniája is érvényesülhet.

Rácz Nóra rajzaival. Magvető, 2007, 95 oldal, 2490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.