Meghalt Wachsler Tamás, a Fidesz korábbi képviselője
1988-ban lépett be a pártba, 1994-ben indult Orbán Viktorral szemben az elnöki tisztségért, 2006-ban vonult vissza a politizálástól.
1988-ban lépett be a pártba, 1994-ben indult Orbán Viktorral szemben az elnöki tisztségért, 2006-ban vonult vissza a politizálástól.
A korábbi vezérkari főnöknek olyan levelek vannak a birtokában, amelyek szerint „nagyon melegen ajánlott” volt a részvétel a tisztviselőknek a honvédelmi alapismereti kiképzésen.
Emberemlékezet óta nem vett a Fidesz ellenzéki indítványt tárgysorozatba, de most ennek is vége szakadt.
A Fehér Ház és Ukrajna közleménye is egybehangzóan állítja, eredményt hoztak a tárgyalások.
Hadházy Ákos felhívására ment ki nagyjából 3500 ember a Ferenciek terére, hogy a Pride betiltása és a gyülekezési jog csorbítása ellen tiltakozzon. Jövő kedden megismétlik a tüntetést.
A párbeszédes politikus egy fideszes javaslatot hekkelne meg, de Vitézy Dávid szerint ez csak simán provokáció.
A növekedési előrejelzésen rontott, az inflációson pedig emelt az újdonsült MNB-elnök.
A párt aktivistája egy neonáci szervezet kocsmája előtt keveredett bajba.
Egyre több fővárosi kerületi önkormányzat dönt úgy, hogy szembeszáll a kormány homofóbiájával.
A fideszes Steiner Attila egy régi bulifotót is megosztott azokból az időkből, amikor még nem ellenségek voltak a Tisza Párt elnökével.
A John Vardar vs a Galaxis című űrparódia az első egész estés macedón animációs film. Goce Cvetanovski alkotása macedón-magyar-horvát-bolgár koprodukcióban készült.