Ruszin-Szendi csak a negyedik héten kapott gránátot a kezébe

  • narancs.hu
  • 2025. március 26.

Belpol

A korábbi vezérkari főnöknek olyan levelek vannak a birtokában, amelyek szerint „nagyon melegen ajánlott” volt a részvétel a tisztviselőknek a honvédelmi alapismereti kiképzésen.

Az alapkiképzése végén, a negyedik héten fogott először éles kézigránátot a kezébe – erről a 24.hu-nak nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnöke.

Az újdörögdi, súlyos sérülésekkel járó baleset ügyében adott interjút a korábbi parancsnok, aki most a Tisza Párt szakértője.

Március 21-én az említett katonai gyakorlótéren honvédelmi alapismereteket nyújtó, Adaptív Védelem nevű kéthetes képzésben vett részt egy 29 éves kormánytisztviselő, aki a Miniszterelnökségen dolgozik. Eddig tisztázatlan körülmények között felrobbant a kezében a kézigránát, mindkét kezét elveszítette. Megsérült a gyakorlatot vezető hivatásos katona is. Az ügyben zajlik a vizsgálat, egyelőre nem lehet tudni, hogy a kézigránát volt rossz, vagy emberi hiba miatt következett be a baleset.

A korábbi vezérkari főnök hétfőn már nyilatkozott a történtekről, a Honvédelmi Minisztérium felelősségét hangsúlyozva, és kifogásolva, hogy a tárcavezető mindig szívesen szerepel nyilvánosan, most bezzeg egy vezérőrnagynak kellett papírból felolvasnia a minisztérium álláspontját a sajtó előtt.

Az esettel kapcsolatos hivatalos nyilatkozatokban elhangzott, hogy ebben a programban a résztvevők önként, saját felelősségükre vettek részt.

Ruszin-Szendi erről azt mondta most, kétséges, mennyire volt önkéntes a részvétel ebben a programban. „Vannak levelek a birtokomban, amelyek arról szólnak, hogy «nagyon melegen ajánlott» a kormánytisztviselőknek részt venni ebben a programban” –mondta a Tisza Párt szakértője. Ismét szóba hozta, hogy a Magyar Honvédségtől nemrég felkészült, tapasztalt tiszteket, altiszteket rúgtak ki, most pedig legalább a tartalékos rendszer révén szeretnének létszámot emelni.

Szerinte ebben a helyzetben a miniszternek fel kellene ajánlania a lemondását.

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.