Több hidat is megbénítottak a Pride-törvény ellen tüntetők

  • narancs.hu
  • 2025. március 25.

Belpol

Hadházy Ákos felhívására ment ki nagyjából 3500 ember a Ferenciek terére, hogy a Pride betiltása és a gyülekezési jog csorbítása ellen tiltakozzon. Jövő kedden megismétlik a tüntetést.

A 17:00-ás kezdésre nagyjából 3500 ember gyűlt össze azon a budapesti tüntetésen, amit Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hirdetett meg a Ferenciek terére Budapesten. Az demonstrációt annak ellenére tartják meg, hogy nem kapott rendőrségi engedélyt. Ennek ellenére a Ferenciek tere teljesen megtelt, már helyszíni tudósítónk beszámolója szerint már az aluljáróból is nehéz kijutni, a demonstrációhoz pedig egy kisebb színpadot is felállítottak a rendőrség által elég alaposan biztosított rendezvényre, ahova több készenlétist is kivezényeltek.


 

A tömeg le is zárta a forgalom elől az Erzsébet hidat, de csak kicsit: a Kossuth utca előtt terelik le a forgalmat. Az érkező Momentumosok füstgyertyákat gyújtottak, de a DK is kint van. Utóbbiak kifeszítettek egy nagy szivárványos zászlót is, de a konferancié megkérte őket, hogy vegyék le inkább.


 

A beszámolók szerint a beszédekből nagyjából semmit nem lehet hallani. Hadházy megköszönte mindenkinek, hogy eljött, és elmondta, hogy eredetileg ezt a tüntetést az Erzsébet hídra hirdették meg, ezt a rendőrség „törvénytelen módon” nem engedélyezte. Szerinte erről szól a Pride-törvény is. „A legnagyobb hazugság, amit a propaganda rólunk mond, hogy nem szeretjük a hazánkat” – mondta a politikus, hozzátéve, hogy ők hazaszerető emberek, ahogy a „túloldalon” is olyanok vannak. Ez után Hadházy arra kért mindenkit, hogy énekeljék együtt el a Himnuszt.


 

A Himnusz után Hadházy elmondta, hogy a legelszántabb tüntetés egy békés tüntetés. „Aki most itt a rendőrséggel akar lökdösődni, az vagy egy beépített ügynök, vagy nem érti a lényeget” – mondta.

 
Füstöl a Momentum
Momentum / Facebook
 

 

Ezek után Hodász András videóüzenetben arra kért mindenkit, hogy a szeretetet, az elfogadást válassza, azt az elfogadást, amit szeretne látni ebben az országban. Hodász a figyelmet arra is, hogy ennek a hatalomnak az ereje abban van, hogy megosztja a társadalmat.

A videó után Hargitai Miklós író, a Népszabadság egykori újságírója beszélt a diktatúrák természetéről és a szabad sajtó felszámolásáról. Szerinte akár a Youtube-ot is lehetne külföldi médiának tekinteni, amely ellen a kormány fel tudna lépni. Arra kért mindenkit, hogy kövesse ki mindenki Facebookon Orbán Viktort, a közmédiát, „az összes propagandistát”, és támogassa a független sajtót, olvasással, előfizetéssel, vásárlással.

Hodászhoz hasonlóan Mácsai Pál sem tudott személyesen jelen lenni, de egy általa elküldött videón a Dicsőséges nagyurakat szavalta el Petőfi Sándortól.

Utána jött Heindl Péter pécsi jogvédő, aki szerint „a kormányt akkor lehet megbuktatni, ha létezik egy ellenállási mozgalom, ami nem engedi, hogy elcsalják a választást”. Hozzátette, hogy ennek Hadházy Ákos a szimbóluma.

Politikust is kapott azért a tömeg, a Momentum-alelnök Lőcsei Lajos üzent a Karmelitába: „A jog tiszteletben tartása mindenkinek kötelező!” – mondta, hozzátéve, alkotmányos jogokat nincs felhatalmazása egyetlen hatalomnak sem csorbítani. „Senki, de senki nem védi meg a magyar kisebbségeket” – mondta, hozzátéve, hogy roma származásúként megszólalt benne egy vészcsengő, hiszen a gyerekei azért is kirekesztés áldozatai lehetnek, mert barnának születtek. „A rendszerváltás legnagyobb vesztese a magyar cigányság” – mondta Lőcsei, arra kérve a romákat, csatlakozzanak az ellenálláshoz.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere ezek után kérte a jelenlévőket, hogy menjenek el minden tüntetésre, írjanak alá minden petíciót, tiltakozzanak, ő maga az április 12-i MKKP-féle békemenetre vár mindenkit. Baranyi beszélt arról, hogy Orbán bevallása szerint is Trump politikája engedi azt meg, ami az országban történik. A politikus szerint ami Oroszországban történt, a Pride 19 évvel ezelőtti betiltásával, a szabad sajtó megszüntetésével, ismerős forgatókönyv lehet, majd valószínűleg az egész ügyben inaktív Magyar Péterre utalva elmondta, taktikai okokból sem szabad lapítani.

Daniel Freund német EP-képviselő elmondta, hogy Európa közepén van tapasztalat a kormányok megdöntésében és az oroszok kiűzésében, és most jobban fenyegetik a szabadságot, mint az elmúlt 45 évben bármikor. „Itt, Budapesten az az egy egykori szabadságharcos fenyegeti leginkább, aki mostanra autoriter vezetővé vált” – mondta Orbán Viktorra utalva.  Freund arról is beszélt, hogy Orbán 14 milliárd eurót vett el a magyaroktól, a családoktól, ebből a pénzből a közlekedést, iskolákat kellett volna fejleszteni, ehelyett Orbán, barátai és a családja lett milliárdos. „Én megmondtam neki az Európai Parlamentben, hogy a magyarok kérik vissza pénzüket. Orbánék ugyan hatalmasak tűnnek, de nem mindenhatóak. Most fagyasztottunk be 19 milliárd eurót, hogy legkorruptabb vezetői ne kaphassanak EU-s pénzeket. A pénz a korrupt Orbán-rezsim Achilles-ina. Fejezzék be a lopást” – zárta beszédét.

A tüntetést meghirdető Hadházy azzal kezdte saját beszédét, hogy nem a beszédek a fontosak, a mai cél pedig az, hogy két órára lezárják a hidat. Ezt gyakorlatilag teljesítették is, de azért még beszélt, hogy továbbra is le legyen zárva a híd: szerinte a fasizmus bevezetése, hogy betiltják a Pride-ot, és ezért addig jönnek el újra tiltakozni, ameddig vissza nem vonja az Országgyűlés a felvonulás betiltását lehetővé tevő törvényt. A politikus szerint a törvény nemcsak a Pride betiltásról szól, hanem például az arcfelismerő rendszerek használatáról.

 

Hadházy elmondta, hogy téved az, aki szerint ezeket kapkodva találta ki a kormánypárt. „Minden ki van számítva, a Pride-törvény csak az első lépés volt” – mondta, kiemelve, hogy el kell kerülni azt a vitát, hogy a Pride betiltása gumicsont, és nem szabad viszálykodni egymással az ellenzéknek sem. Elmondta, Magyar Pétert is megérti, amiért taktikailag nem akart ezzel foglakozni, a támogatóira viszont szükség van, és „el lehet jönni Tisza-póló nélkül is”.

Beszéde közben a tömeg egy része megindult a hídra, ahova gond nélkül odasétálhattak, hiszen nem volt sorfal, a többiek a Szabadság híd felé indultak el a rakparton. Rájuk néha dudáltak az autók, hiszen elég sokan járnak arra. A végeredmény két híd lezárása lett tehát, a Szabadság hídon Krúbit raktak be háttérzenének a tüntetők. A rendőrség tulajdonképpen szabadon hagyta folyni az eseményeket, de a híd budai oldalán több rendőr gyűlt össze. Ahogy a tömeg sűrűsödött, este nyolc előtt nem sokkal nyomakodás kezdődött, skandálták, „magyar rendőr velünk van” és „mocskos Fidesz”.

A tüntetésnek egészen izgalmas hangulatot adott, hogy páran úgy döntöttek, hidat váltanak: a tömeg egy része a Petőfi híd felé indult, egy kisebb csoport pedig az Erzsébet tér felé gyalogolt vissza. A kissé kaotikussá vált rendezvény legemlékezetesebb része talán a kormánypárti HírTV stábjának körbeállása és lehazugozása jelentette, de azt majd bizonyára láthatjuk egy megfelelően vágott videóban.

Tudósítónk az Erzsébet híd felé tartott, ahol végül pár száz embernek sikerült megállítania a forgalmat mind a két irányban, az autókat a külső sávban engedték le. Az esti állás szerint így több budapesti hídon lehetetlenült el az autós közlekedés: a Petőfi, a Szabadság és az Erzsébet híd is megbénult egy időre.

 A szervezők jövő hét keddre is tüntetést jelentettek be, hasonlóan a maihoz, akkor is hídlezárásokra készülnek.

 

 


 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.