Németh Zoltán

Néhány éve egy budapesti konferencián Michal Hvorecký, az egyik legismertebb fiatal kortárs szlovák prózaíró félig viccesen, félig komolyan arról beszélt, hogy a szlovák irodalmárok leginkább arra vágynak, hogy legalább a csehek és a magyarok figyeljenek arra, ami a szlovák irodalomban történik – de mindhiába. Merthogy a két szomszéd népen kívül ugyan kit is érdekelhetne egy ötmilliós nemzet irodalma?

„Mily jó, élvezetes és tanulságos is élő kortársunknak gyűjteményes, tehát fejlődést bemutató verseskötetét egyben olvasni! Nem egyszerű (?) esztétikai öröm ez, hanem inkább – szinkronicitás ide vagy oda – irodalomtörténeti: látni lehet egy beérkezett, megállapodott, önmagára talált jelentős költészet kialakulási fázisait, tendenciáit, kezdeti (fiatalos és kamaszos) gyengeségeit és erősségeit, meg lehet figyelni, mi az, ami már induláskor megvolt, mi az, ami elmaradt, mi az, ami másként akart volna fejlődni…”